kispatak

 

Minden ami szokatlan

Megfejthetetlen kérdés

de nyugton nem hagy mégsem,

mit szeretek benned? Szeretem,

hogy olyan nyitott könyv vagy,

ami még kiolvasatlan,

hogy a pizsamád zsebében 

gyűrött csokipapír van

és a ’csak körülnézek kicsit’

legalább másfél óra az OBI-ban ;

Szeretem azt is, ahogy

beleszürcsölsz mohón

a forró levesbe, azután meg kihűl

amíg töprengsz a totón,

szeretem, ha kocsiban ülve

véletlen pont azt a cd-t teszed be

amin a kedvenc zeném van,

és bírom nagyon, ahogy

a pólód megfeszül a hasadon;

Szeretem, hogy váratlanul

csak úgy virágot hozol,

előveszed a semmiből titokban,

s a szemedben vágy lobban;

Felfoghatatlan nyitott könyv vagy

és én mindig elfelejtem neked

hogy egyszer már olvastam,

... mert szeretem benned,

hogy az vagy, akit vártam,

kimondod ami kimondhatatlan,

szeretem, hogy minden

megszokott pillanatom te vagy

és szeretem, hogy te vagy

minden, ami szokatlan.

(megadott címre írt vers)

Az élet mosolya

 

Először minden látomás olyan tökéletes,

csak lassan forr ki a kétség s a gyönyör,

kíváncsiság suhog, átszáll ősi ösztönön,

mélységbe vonz minden titok, a végzetes.  

 

Mint árnyékban fa, rejtené halvány fénybe

kéreg-ráncait az idő, s pislogva megállna,

míg lombok fohásza szédül a holdvilágra,

tudva, a nap bélyeget éget minden levélre.

 

Aztán mégis lépünk. A fény szerelmet ad,

érintése csöndben, ölelve bújik, s oda átemel.

Csak egy időtlen pillanatra fáj, nem tűnik el,

az élet mosolya illúzió, örökre igaz marad.

 

 

( adott szavak : fohász, szédül, bélyeg, suhog, ránc, pislog, pillanat, forr, halvány, időtlen)

 

/ érik, néha, szimatol, köszönöm, máris, vége, kunkori, dudorászik, feldereng, reméli/ 

Őszelő  /disztichonok/

 

Hűs venyigéken az ősz ül, máris kunkori szélben 

érik az alkony, még néha reméli a fényt.

 

Éj dudorászik, dallama szárnyal, csillagokat szimatol.. 

Érzem az égen már oszlik az éji sötét,

 

bennem a hajnal fénye világít, izzik a nyár, szép 

vége ha vár, köszönöm.., kékje is őszbe dereng.

************************************************** 

 

Szakítás

 

Ebből most elég! Ne szimatolj utánam,

nem érdekel, néha ki mit dudorászik

rólam a füledbe, s reméli nevetve,

hogy máris léphet a helyembe.

Kunkori vágyaiddal kacéran játszik,

de érik a helyzet, ez tisztán látszik!

Felőlem mehetsz is, nekem csak öröm,

ha nem látlak többé…Vége van! Köszönöm!

**************************************************

Változások

 

Összeérik lassan minden íz,

máris új bort szimatol az ősz,

de itt dudorászik, feldereng a tél is,

bár még kunkori kis felhőkön időz.

Reméli, nem veszik tán észre,

ha néha gyorsan elcsen némi színt,

s elrejti gondosan, a szűkös időkre,

Köszönöm! - szól s nyeglén odaint:

’Nemsoká  jövök, ha az ősznek vége!’

***************************************************

Barátok

Kunkori kacsok közül

szimatol ki a Nyár még;

Nem lehet vége,

hisz az ég megint kék,

szmájlit mutat a Nap,

s néha dudorászik... Remél,

érik a szőlő és zamata máris

feldereng az érett borban,

a nyárvég tüzesen lángol,

mint egy bíbor kaláris,

szívéből árad az öröm,

s odakacsint az Ősznek:

Hé! Barátom, köszönöm!

( összesen hét változatot írtam a fent megadott szavakra, bocsánat érte mindenkitől, de ígérem most befejeztem! :) Van aki azt mondaná: lélektelen 'líra', ujjgyakorlat volt mind...  :)  )

 

 

 

 

A végzet hatalma -II.

 

( adott szavak: érik, néha, szimatol, köszönöm, máris, vége, kunkori, dudorászik, feldereng, reméli)

 

 

Rege a vízözönről

 

Beleszimatolt a levegőbe és azonnal érezte,

ennek a fele sem tréfa: veszélyben a Lét(h)e!

Érik a vihar, azaz nyakán a szörnyű vízözön…

Noé sietett, s szólt Istennek: Köszönöm

a tippet, máris indulás lesz, mielőtt elér a Végzet,

nézd Uram: ácsoltam egy hajót, ahogyan kérted,

minden állat reméli, hogy megéri.., s imádkozik érted.

 

Na de most kiket mentsek meg? - kérdezte Noé,

miért nem mondtad meg pontosan Uram? Ó szent aloé!

Néha feldereng még szavad, de hogy válasszam

ki én, ennyi menekülő közül azt a pár szerencsést,

aki a bárkába kerül? Jaj, inkább válogatnék lencsét!

Füstölgött emígyen Noé, de hamar dönteni kellett,

így hát megállapította ő maga a sorrendet:

 

Jöttek előbb a tücskök, bogarak, s mindenféle békák,

aztán a jó, meg a még jobb madarak, kutyák, macskák,

a derék lovak, majd hangosan röfögve a disznók,

s velük kunkori farkú malackák, jöttek a bátor oroszlánok,

de lábuk közt sok csúszómászó, kígyó is bemászott,

majd ezen felbátorodva a többi is gyorsan nyomult,

odatülekedett a sok állat, a hajó majdnem felborult,

s ezt látva Noé méregbe gurulva kissé bevadult,

 

látta, hogy némely majom magasra, az árbocra mászik,

pár ken-guru potyautas erszényben dudorászik, onnan ki se látszik,

ekkor beszólt Noé: No, ebből most elég! Ennek vége! Zárlatot

rendelek el, nézze meg az ember! Avagy Isten se látott

ekkora tömeget, nemcsak özönvíz, itt állat-özön is fenyeget!

Gyorsan falat épített a bárka köré, aztán törvényt hozott,

amiben így rendelkezett: "A bárkára eztán csak az jöhet,

 

akinek még nincsen a tőgye közt a szarva,

 továbbá a színe fekete, fehér vagy tarka,

 és nem foglal el túl nagy helyet a bárkán a farka,

a többi állat meg építsen magának egy hajót,

ha önmagának még jót, avagy túlélést akar,

szerszámak meg ott a többi letört szarva!     

  ... Ja, hogy hogy kell bárkát építeni?? Mindez már rég le van...

írva!"

 

 

 

 

A végzet hatalma -I.

 

/ Petőfi :  A Tisza c. verse lába nyomán /

 

( adott szavak: érik, néha, szimatol, köszönöm, máris, vége, kunkori, dudorászik, feldereng, reméli)

 

Nyári napnak alkonyúlatánál

megállék a kunkori Tiszánál,

ott, hol a kis Túr dudorászik benne,

s ahol felderengett még a naplemente.

 

Boldog órák szép emlékeképen,

köszönöm azt, amit ott megéltem:

rózsafelhők úsztak fel az égre,

még alig láttam.., és máris vége…

 

gondoltam ottan némán, mozdulatlan,

hogy érik a fény, s mindig lebukik a napban.

Óh enyészet, óh, búslelkű enyészet!

mely élet merne néha versenyezni véled?

 

Óh szegény Tisza! Érzem, zúgva, bőgve

rohansz te is, át a gáton, mindig csak előre,

mint aki reméli, elkerüli végzetét valahol,

pedig már szimatol a parton, s azt se mondja: pardon!

(barnával jelölve Petőfi eredeti szavai, szókapcsolatai)