kispatak

Irodalom
Rozella•  2015. június 24. 21:10

Elfeledett versek... - 1.

 

 

Számadó Ernő verseiből:

 

A csend beszéde

 

Az értelem elválaszt a világ lényegétől,

Az intuíció néha rátalál,

És mindent megfejt egyszer a lélek,

Ha fölébreszti a halál.

El kell felednünk mindent,mindent,

Mit előttünk mások tudtak,

Saját erőnkből kell járnunk

Saját egyéni utunkat.

Újra kell kezdenünk mindent

Új nyelv, új hang, új gondolat,

Kinyilatkoztatás, amely

Lélekből jön és lélekig jut.

Kell oda, ahol most vagyok,

Az Egésszel együtt mit jelentek,

Elolvassák majd a holnapok.

Betűje vagyok a világversnek.

 

 Tisztaság

 

Nem hasonlítom szemed 

csillagokhoz,

szád korallhoz,

hajad selyemerdőhöz.

Egyszerűen azt mondom:

Olyan vagy, amilyet én vártam.

Azt sem mondom, hogy szeretlek.

Dolgozni, tenni, küzdeni akarok érted,

Hogy az évek könny- és gyöngyfűzérein át

akaratomból, hitemből, hűségemből

olvasd el szerelmem legszebb himnuszát.

 

 

Hajnali csönd

 

Nincs olyan lila remegés tán,

Olyan hamvas álomrózsaszín,

Mint a zsúfolt cseresznyevirágok

Meghajnalló, hangos szirmain.

 

Sirattatón édes, amit érzek,

Élet halál, ilyen pillanat,

Elhalkul a vadon szívverése,

A láp fölött felragyog a nap.

 

Olyan csönd ez, mint a lélek csöndje,

Mérhetetlen fájdalomban tán,

Vagy mint mikor a szerelem halkan

Kopogtat a szívünk ajtaján.

 


 

 A szerzőről:


Számadó Ernő  / 1907. Bp.-1983. Érkeserű /

Költő, és meseíró. Versei és tanulmányai által az Érmellék megörökítője. Nem volt sem érmelléki, sem keserűi, de azzá lett. Az órásinasból, kifutóból,írnokból, vándorszínészből és festőből lett költő verseskötetei, meséi a háború előtt is megjelentek Budapesten. Az Írók Szövetségénél jól ismerte József Attilát, akivel többször találkozott is. Első verseit Tóth Árpád biztatása nyomán a Békési Hírlap és a budapesti Vasárnap közölte.  Abból tartotta fenn magát, hogy a Magyar Rádióban népmeséket mondott. A 40-es évek elején versesköteteit betiltották.

A háború után vándorszínészként érkezik Érkeserűbe, akkor ismerkedik meg Fekete Sárikával, helybéli özvegy földbirtokos-asszonnyal. Itt keres menedéketés megnyugvást, nyer ihletforrást az Érmellék és Érkeserű lápvidékéből. Romániában 1950-ben A csodálatos miskapipa címmel jelenik meg mesekötete; majd 1974-ben a Nagyapó mesefája sorozat 4. kötetében jelenik meg számos meséje, melynek érkeserűi és más érmelléki helyszíneket ad.

1957-ben a Sass Kálmán ér­mihályfalvi lelkész elleni hazaárulási perben "hazaárulás" és "az államrend elleni fegyveres összeesküvés" vádjával letartóztatták, a perben hatodrendű vádlott volt. Számos társával együtt "csak" 25 év börtönre ítélték. 1964-ben, kegyelmi rendelet alapján szabadult. A második világháború után verseit, érmelléki meséit (ez utóbbiakat Békési András álnéven) az Utunk, Igaz Szó, Előre, Fáklya közölte. Születésének 90. évfordulóján csónak alakú fejfát állítottak sírjára az érkeserűi temetőben.

 

 

 

 

 

 

 

Rozella•  2015. június 12. 10:15

Vannak utak "Lélektől Lélekig"



"Lélektől  Lélekig"

 

vannak utak

                     

    ponttól                                                                           pontig

          

tenger-hullámok sodornak

 

szigettől                                                                                                    szigetig

 

tenger hullámának nem adatik

hogy egyszer elérhessen

 a csillagokig 

vannak utak

 

csillagtól                                                                                  csillagig

   

fények utaznak rajtuk

 

ponttól                                                                                        pontig

 

a fényeknek ott fönt nem adatik

hogy egyszer megérthessék

a tenger hullámait 

vannak utak

 "lélektől                                                                     lélekig"

 

a szerelem dallamát viszik

 

szigettől                                                                      szigetig

 

csillagtól                                                                                                         csillagig

 

 

ponttól                                                                pontig

 

 embertől        emberig 

vannak utak átszelik a tengert

 fénnyel elhajóznak hullámok sodornak

 

tengertől csillagig csillagtól tengerig

  ponttól pontig embertől emberig

a fény megadatik

"lélektől lélekig" 

 

 

" ": Tóth Árpád verséből

 

Tóth Árpád:

Lélektől lélekig


Állok az ablak mellett éjszaka, 
S a mérhetetlen messzeségen át 
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd 
Távol csillag remegő sugarát.


Billió mérföldekről jött e fény, 
Jött a jeges, fekete és kopár 
Terek sötétjén lankadatlanul, 
S ki tudja, mennyi ezredéve már.


Egy égi üzenet, mely végre most 
Hozzám talált, s szememben célhoz ért, 
S boldogan hal meg, amíg rácsukom 
Fáradt pillám koporsófödelét.


Tanultam én, hogy általszűrve a 
Tudósok finom kristályműszerén, 
Bús földünkkel s bús testemmel rokon 
Elemekről ád hírt az égi fény.


Magamba zárom, véremmé iszom, 
És csöndben és tűnődve figyelem, 
Mily ős bút zokog a vérnek a fény, 
Földnek az ég, elemnek az elem?


Tán fáj a csillagoknak a magány, 
A térbe szétszórt milljom árvaság? 
S hogy össze nem találunk már soha 
A jégen, éjen s messziségen át?


Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, 
Mint egymástól itt a földi szivek! 
A Sziriusz van tőlem távolabb 
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?


Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! 
Ó, jaj, az út lélektől lélekig! 
Küldözzük a szem csüggedt sugarát, 
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

1923

 

 

 

Rozella•  2015. június 5. 23:26

Egy mondat a szeretetről... és az anyanyelvről ...



ANYANYELV  és  SZERETET


Két meghatározó, egész életünket átölelő fogalom, amelyek nélkül emberi mivoltunkról talán nem is lehet beszélni. 
Sok példát lehetne hozni ezekről, de -szubjektív módon- most egyet-egyet szeretettel ajánlok mindkettőhöz...


Édes, ékes apanyelvünk / Sinkovits Imre előadásában/


https://www.youtube.com/watch?v=vPHZuYg2K6o


....és egy "szeretet- vers" egy költőtől, akit talán kevesebben ismernek:


" Batta György költő, publicista 1943-ban Rimaszombaton született. Az anyanyelv szeretetét féltve őrzött első olvasókönyve táplálta, amelyet édesanyja Magyarországról az ingébe dugva, a szíve alatt csempészett át. Számára az anyanyelv maga a nép. Költői tehetségét 18 éves korában Illyés Gyula bátorítása segítette kibontakoztatni. Illyés emlékére és az Egy mondat a zsarnokságról c. versének hatására írta meg az  "Egy mondat a szeretetről" című költeményét.  Ez talán költészetének csúcsa, ars poetica-ja ." /dr.Rókusfalvy Pál/

Batta György 


Egy mondat a szeretetről


Illyés gyula emlékére


Hol szeretet van,

ott szeretet van,

nemcsak a Bibliában

rögzült Isten szavában,

 

nemcsak jó anyák mosolyában,

megannyi mozdulatában,

lelkük minden zugában;

ott szeretet van

 

nemcsak bölcs vének

tanácsában: „az évek

ne a keserűséget

teremjék benned, a mérget”;

 

hol szeretet van,

ott szeretet van

és nemcsak abban,

ahogy mindegyik gondolatban

 

másokért dobban a költő-

szív szakadatlan,

ahogy az anya is

ott lüktet végig a magzatban -;

 

hol szeretet van,

ott szeretet van,

nemcsak mikor az ujjak

mell-kupolákra simulnak,

 

s forró szerelmi vágyban

tüzesedve a lázban

hevülnek vörösre gyúlva,

akár az űrhajó burka;

 

hol szeretet van,

ott szeretet van,

s fönnmarad holtodiglan;

 

nem számít, hogy a vágytól

feszülő kupolából

maradt csak roskadt sátor

az idő viharától,

 

s már nem az ujjak:

dermedt pillantások simulnak

enyésző testmezőkre,

mik eltűnnek örökre;

 

hol szeretet van,

ott szeretet van,

nemcsak az estben

aláhulló pehelyben,

 

e máris tökéletesben,

mert arányaiban

- jövendő világunk váza? -

is remekben,

 

mert simulásában,

arcodra hullásában,

ahogyan gyöngéden

megérint az éjben,

 

abban szeretet van,

s hol szeretet van,

 

puska nem dörren,

vér nem fröccsen,

nem sújt tudatlan

ököl sem váratlan,

 

edényeit a vér

nem hagyja el a testben,

kering erekben,

nem buzog sebekben;

 

torkolattüzek ibolyákban

égnek csak,

szelíd lángban;

 

hol szeretet van,

ott szeretet van,

szamócafej a vércsepp,

igézve nézed:

 

láthatsz fűszálat,

áldott, sörényes fákat,

tornyokat, kupolákat,

de sehol katonákat;

 

hol szeretet van,

nem baj, hogy más vagy,

más a honod,

a templomod,

 

s nyelvedben,

lélek-emelte versedben

másként zendülnek

az igék, csendülnek

 

rím-harangok;

hogy mongolos az arcod;

szabad, hogy a szavak

hozzád vonuljanak,

 

mint hegyről a nyáj,

és senkinek sem fáj,

hogy bennük még véreid rakta,

Szent István látta

 

tüzek parázslanak,

Mátyás felhői gomolyganak,

budai paripák fújnak,

holtakért gyertyák gyúlnak;

 

ott nem félsz,

élsz

csillagfénnyel a szemedben,

nem gyűlöletben,

 

hisz tudják, tüdő halványlik,

szív-moraj hallik,

oxigén-tüzek égnek

benned is, - piroskékek -,

 

s lám, arcodon is közös a bélyeg:

a halál sütötte enyészet –

nézheted,

mint állat bőrén a jelet -;

 

hol szeretet van,

-elpusztíthatatlan-,

űri áradatból,

az időfolyamból

 

aranyszemcséid kimoshatod,

s a világot belőlük összerakod;

mint ködből a tornyok,

felhőkből az ormok

 

ember s táj előragyog,

megláthatod

minden keservek könnyét,

fájdalmak fekete gyöngyét,

 

mert minden, mi kín,

a lélek fényútjain

hozzád is átszáll,

veled is munkál:

 

fáj, bárhol a zsarnok,

égetnek szenvedő arcok,

szemükből a kiáltás

roncsoló sugárzás;

 

fenyőtű hördül törten

füst fojtva a völgyben,

zengő kövekből hallik

vizeken halál iramlik,

 

rémülten hordod

kozmikus sorsod,

mint a bogár, ahogyan

löki-viszi a folyam,

 

sodorja hullt falevélen:

-nincs menekvés

földön-égen? –

 

kérded esetten,

félelem-sebzetten,

idő-szegekkel verten

a lét-kereszten,

 

már-már abban

a végső pillanatban,

ahonnan tovább nincsen –

s ekkor fénylik fel Isten

 

lelkedben

minden sejtedben;

általa emberré épülsz,

már csak a jóra készülsz,

 

röpít a kegyelem gyorsan

aranyló hit-burokban,

virágzol,

békét sugárzol,

 

s mint betlehemi fényözön,

elönti bensőd az öröm,

hogy benned szeretet van,

kiapadhatatlan;

 

látod,

hogy növi be a világot

mint fénylő moha

arcok s virágok mosolya;

halál nem rettent;

serkent,

a jóra törekedhetsz,

másokért cselekedhetsz,

 

nyújtod a kezed

s tenyeredre veszed

akár egy cinegemadárkát

a Földet, ezt az árvát,

 

ezt a vergődőt, vérzőt,

lángokban égőt,

csapzottat,

meggyalázottat;

 

simítod, ne remegjen,

gyógyuljon, ne ernyedjen,

űri fán fényesedjen,

csak arról énekeljen:

 

„ahol szeretet van,

remény és jövő van";

hit ez a dal is, ez a hű,

ez az érted is szóló mű,

 

mely majd ott áll

a sírodnál,

megmondja, ki voltál,

porod is neki szolgál.






 




Rozella•  2015. április 10. 12:33

Négy sorok - Költőktől


Négy sorok -költőktől :


(keltezetlen töredékek)

 

Nem ér szerencse, nem árt balsiker sem -

szavam szerelem kérte.

Bocsássatok meg, hogyha jó a versem

és szeressetek érte.

 

/József Attila/

 

 

Ha lényed erős, derítő levegőjét

nem szívja szívem közeledbe merülten,

mint vércse, reám lecsap a lebegő ég

s fuldoklik a lelkem az űrben.

 

/József Attila/

 


(tenyeremre tettem)

 

Tenyeremre tettem a lelkem:

Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!

De Ő gyémántokat szedett elő,

Mert Ő az embert sose érti meg.

 

/József Attila/ 1924. júl. 17.

 

 

Parti szanatórium

 

Egy kórház a vízben tükröződve,

kínokat mos boldogtalanul

fejtetőn áll és ugat belőle

a fordított égbolt legalul.

 

 /Weöres Sándor/

 

 

Izzó tekintet

 

A sötétségből állat-szem mered rám,

nem világít, de kettősen ragyog,

mint üveg-fényű por a messzi pusztán,

vagy fekete mennybolton csillagok.

 

/Weöres Sándor/

 

 

Dedikáció

 

Ez az én vérem és borom

A kínom és a mámorom.

Édes kín, bús mámor bizony,

De majd a Léthéből iszom….


/Juhász Gyula /




Hazám, hazám


Hazám, hazám, hazám, hazám, hazám!

- Ó, drága szó, te fájdalmasan édes,

Hittem-e, hogy még így szivemen égess,

Hogy drága szavad záporozza szám?

 

 /Tóth Árpád/



Sötét szín izzik

 

Sötét szín izzik, vékony vonal indul,

Az ébredő kert formát bontogat,

Az ében tömbökből merengve mintáz

A halk fény rózsaujja lombokat...

 

/Tóth Árpád/

 

 

A vén magyar hegy…

 

A vén magyar hegy csöndes és borús,

Hervadt piros levéllel koszorús,

Az őszi nap rubinttal gyújtja fel,

S a szőlőfürt a csöndben énekel:...

 

/Tóth Árpád/

 

 

Ó, légy ma vendégünk…

 

Ó, légy ma vendégünk e nyári esten,

Holott borunk csak kocsma zagyva fröccse,

Ó, szállj ma hozzánk, Mámor, tarka isten,

Halk léptü ábrándoknak táncos öccse.

 

 /Tóth Árpád/


 

Húnyt szemmel


Húnyt szemmel bérceken futunk

s mindig csodára vágy szivünk:

a legjobb, amit nem tudunk,

a legszebb, amit nem hiszünk.

 

Az álmok síkos gyöngyeit

szorítsd, ki únod a valót:

hímezz belőlük

fázó lelkedre gyöngyös takarót.

 

/Babits Mihály/



Hajnaltól éjfélig- Istenhegyi jegyzetek

 

Röviden

 

Barátaim, ha rövid a papír

az ember akkor apró verset ír;

higgyétek el, a rövid is elég,

meghalok, s úgyis minden töredék.

…..

Később
(sírfelirat)

 

Csak éltem itt, szegényen s jámboran,

míg végül elástak ide.

Sosem feledtem el, hogy meghalok:

ime.

…..

Éjféli vihar

 

Szél tombol a kertben, egy ág leszakadt, a sikongás

felhallik egészen a házig.

Erdőkön a síkos avarban a hófogu farkas

gyorslábu kis őzre vadászik.

 

 / Radnóti Miklós/ 1938


 

 

Négysoros vers

melyet Villon halálítélete szélére írt

 

Francia vagyok Párizs városából,

mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,

s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,

s a nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz.

 

/Faludi György fordítása/

Rozella•  2015. április 10. 11:53

Költészet/hol/nap -József Attila versek-arcai


 Költészet/hol/nap -József Attila versek-arcai

 

Pohár


A pohár friss, tiszta növény,
A mezőn csillog és a harmatcseppek rárepülnek.
Ha egy kisgyerek poharakra néz,
Halkan
Megcsendülnek.

 

A források szivén pohár nő,
De az üvegesek sem tudják eme titkukat.
A lányok és fiatalemberek
Mindig összetévesztik poharukat.

 

Összevétettem egyszer én is,
Nékem azóta ízes vízzel pohár nem akad,
Pedig a szomjan haldokló madár
Észreveszi az ég mögött a sok szép poharat.

/1926. máj./

 

 

Érted haragszom, nem ellened


Mikor fölkél a nap,
a sosem haragvók hajától eltéritődik a harmat,
ne bántson téged az én haragom soha, kedves.

Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet el kell majd esnem,
az árbocfaragók árbocokkal jönnek oda tömött sorokban,
és győzvén ott, égnek hajitja hatmillió vasas az ő csengő szívű kalapácsát.
Szerszámok égi viharába
csókjaidat hadd viszem én is el oda kedves.

Észre sem veszed hogy kihúzom magam, mikor a jövőről szólok,
ha akarod, hát csak ama városdaloló győzelem után térek meg hozzád,
vagy majd a pékek összekötik kenyérvető, jó lapátjaikat,
végigfektetnek rajta engem és lehajtott lisztes fővel
elhoznak lassan az ágyadig.

Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.

/1926. jún./

 

 

Miért hagytál el, hogyha kívánsz


Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben?

 

Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót?...

 

Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
De megégetnők-e a világot,
Vonagló lángokként összefonódva?

 

S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!

/1924 első fele/


 

Boldog hazug…


Boldog hazug, kinek van istene,
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszkető keze,
ha leszakítja a tilalmas rózsát.

 

Boldog hazug - értetlen szelleme
a meg nem fogant, ártatlan valóság;
pihen rajta a mindenség szeme,
bámulja őt, az öröklét lakósát.

 

Én nem leltem szivemben, sem az égben
s e halott fényü istentelenségben
szivdobogással ringatom magam,

 

kit más-gyötörte anyám azért vert meg,
mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek,
jól tudva már, hogy minden odavan.

/1935. aug. 9/


 

József Attila


József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,
  áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
  másért örülünk neki
Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,
  ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
  az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és
  épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
  pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
  hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

1924 ősze


 

Saját magának

 

József Attila, hidd el, hogy  nagyon szeretlek, legalább is annyira mint a világot, a kedvesemet és barátaimat. Hol vagy? Sarkig kitárulnak a gyémántok előttem, csókjaimba mágnesek költöznek, pillantásaimtól reszketve dagadnak az egek, mint az elporladt fölfedezők vitorlái: és még mindig kérdezem: Hol vagy?

/1924 ?/


 

Sárga füvek

 

Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél

 

Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább

 

Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyirfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át

 

 1933 [?]

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom