kispatak

Tűzz az ingedbe engem!

 

Tűzz az ingedbe engem,

ne legyen annyira fehér,

leszek neked élő kokárda,

feldíszítelek, ahogy szívet a vér.     

Hajtókára vagy a gomblyukba,

kellenének színeim a tavaszba,

mondjuk a piros, meg talán a zöld is,

legyek egyszer betűzve a mellkasodba,

nemcsak megunt, fehér gallérodra,

amire még mindig a szürke tél

porát hinti a márciusi szél. 

Rossz a természetem

 

rossz a természetem

annyiszor mondták

már nem védekezem

nyakas csendek ülnek

a számon a szívemen

megátalkodottak a génjeim

a lélek titkos térképein

sok száz éve valamiért

a jelek ilyenek lettek

ezreket megkérdeztek

konokul és csak várnak

újabb száz éveket ha kell

életben maradnak

amíg lesz egyszer válasz

 

 

Égi ajándék

(saját bianco versem)

sötét az ég bársony………….

…………………..  ezer évig

………vár …………….

a hazám………………..

ha lenne…………….

……. ………. viszont

…………………

de  számítana……….

…..    semmi…. …….

nem ér el……………

……………..  csak úgy

……… leng………….

….. a szerelem ………

………………………..

………………………

virágot bont ………….

……asztalon…………

……………………….

halomra gyilkol………

 ………………………

…dolce vita …… hamu lett

………………………….

…….ajándék…… amulett.

 

 Égi ajándék

 

Sötét az ég bársony-puha takarója,

csillagok hímezték rá sok ezer évig,

türelemmel várva a megváltó szóra, 

a Hazám egyszer újra.. felér az égig..

 

Ha lenne hit, hogy meggyötört alázat

saját mását a napban láthatja viszont,

s nem alázhatná szétziláló látszat,

de számítana a vér szava, amit kiont.

 

Nem volna semmi elveszíthető múlt, 

nem érne el hozzá  ellenség haragja,

sámán-ének zengne az éjbe, és csak úgy

szabadság lengne, zászlókon maradva…

 

Átívelné szerelem hídja a nagy folyót,

zúgása mintha a víz örömtánca lenne,

szétszórva kincseit, a földnek adhatót,

virágot bontana a szeretet-mag benne.

 

Fekete asztalon gyűlne a halál ravatalán

az örök kétely, s önvádba szított gyűlölet, 

míg halomra gyilkolt testvérek homlokán

vérző koszorút fonna a fájó emlékezet..

 

Elégett rég a "dolce vita", szürke hamu lett,

de parazsában még ott izzik tisztán, fényesen

- égi ajándékként a Pusztán - egy ősi amulett.

 

 

A KARD

 

 " .. és mi mégis láncot hordtunk.. "

 

Különleges legyen, nemes és míves,

csukódjon le akkor a nap szeme,

ha fényes ereje majd vetekszik vele.

 

Markolatán remény-inda kapaszkodjon

keménységét kősziklák is irigyeljék,

élén villanjon ezüstön élő emlék!

 

Szablya suhintása hallatsszon el a pokolba!

Legyen úgy, amit tesz, az Istennek is tessék,

mikor az ördögtől azt  hallja: " - Dícsértessék!

 

Ím, itt a kardod, beledőlhetsz… Tessék! "

Mit tehet mást? Ördög kezére adja magát,

pokolra megy, s ott mondat egy ördögimát!                     

 

 

" " : Petőfi : Nemzeti Dal  részl.

 

Véletlen most eszembe jutott

 

Véletlen most eszembe jutott,

talán mégis tudom ki vagyok...

Érzem, hiszem, tudom és vállalom,

hogy perzsa, tatár, török, hun és kun

vér kavarog, magyar avaron jajdul,

sebzetten kering, magasan köröz

sólyomként száll ég és föld között.

 

Flórám, faunám, tengerem, egem,

talpalatnyi föld, hol otthon vagyok,

vérrel-könnyel megszülte magát

bennem, azután örökbe fogadott

engem, az árvát. Még őriz,vigyáz,

tenyerén hordoz, - bár égeti a láz,

ápolnám, mint egy beteg madárkát.

 

Ha eszembe jut síró, vijjogó hangja,

lennék neki fészek vagy hányódó fa,

tenger vizén menedék, mielőtt újra

útra indulna, vihartól megtépázott

szárnyát gyógyítanám, s ha elindul

vele szállok, mert ő már én vagyok,

maradást helyette nem választhatok.

 

Merre menjen, keletnek, nyugatnak

délnek, vagy északi szélnek feszüljön?

Hová meneküljön, merre is repüljön,

hisz' tudja,  mindenütt vele vagyok,

tigrisek, bálnák, medvék, szarvasok,

költöző darvak, gólyák képiben, már

csupán egy árva madárnyi magyar,

egy ember, aki nem sok vizet zavar.

 

Csak úgy véletlen, most eszembe jutott

talán mégis tudom, hogy ki vagyok...

Érzem, hiszem, tudom és vállalom,

hun, perzsa, tatár, török, kun, sok rokon

szív hullt a múlt avaron, de azt akarom,

hogy még gmo mentes ős-lélek-földemen

kalász érjen, s ne fekete hunyor* teremjen.

 

(* fekete hunyor:

 árnyékos helyeken, lombhullató fák alatt vadon termő növény. Minden része rendkívül mérgező,

 nevét nem fehér és rózsaszín virágairól, hanem halálosan mérgező, fekete gyöktörzséről kapta)