Félelem nélkül

Rozella•  2017. március 25. 17:31



Félelem nélkül

 

Néha túl kevés, máskor túl sok a szó,

vagy csak túl ismerős már a ’noha…’

és a ’semmi sem jó’ émelyítő állapota.

Mondja, de tudom nem érti, miért volna jó

kiszakadni gyökerestől, újra ültetni

az egész édenkertet, erdőt, Földet

megint benépesíteni; új Napot és Holdat

színezni csillagos kifestőkönyvbe

s belelapozni csak úgy a végtelenbe…

   

Jó volna, ha nem hullna föntről minden

szemét a nyakamba, lent is lenne levegő,

fölemelkedő, tiszta,.. ami már nincsen.

Kialvó tűz hamvad belső tereinkben,

nincs aki fújja, tán nem is éleszthető,

de hisz szikrát vető szavam sincsen!

Szétkent maszatolás a sárral összemos,

milyen más volna, ha más lehetne fontos!

 

Az órákat is rendre át kell állítani,

megpiszkálni a negyedik dimenziót,

úgy tenni, mintha létezne hatalom fölötte,

pedig önmaga becsapása vár az újszülöttre.

Nem lényeges, csupán személyes adat,

ki és mikor támasztotta hátadhoz a hátamat,

hogy soha lélek-tükrömbe ne nézhess,

s ne lássam én sem, amit nem akarok,

nem hisznek már el újjászületések.

 

Tolakodva jönnek a ’mindigmások’

s nekem őrzött kézmelegek,

álom-látomások maradnak.

Ha fontos lesz, hogy a szavaknak

ne higgyek, amikor félek és féltelek,

talán még Veled is szembefordulok

csak azért, hogy végre önmagammal

félelem nélkül szembenézzek.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2017. április 2. 18:55

@baramara: köszönöm a véleményed, Marianna!

Rozella2017. április 2. 18:54

@ezaz: nocsak... :)

Európa /és a világ/ Kiadó,
majd kibéreli örökre pár marslakó,
de én már nem akarok félni
mega periférián élni,
csak írogatok, bár ez nem menő,
vetélytárs sehol sem vagyok,
ahogy nekem sem az Jenő,
nem bánom ha ideidézed
én ezért nem haragszom
és biztos megbocsátja Ő
(is) :)

Rozella2017. április 2. 12:04

@merleg66: .... a lényeg, hogy a témát folytatva te remek verset írtál... és ebből látom hogy ezeka kérdések nem csak engem foglalkoztatnak. köszönöm az itt hagyott vers- részletet és a véleményed!

Rozella2017. április 2. 12:00

@Zsuzsa0302: köszönöm szépen Zsuzsa, nagyon örülök, ha így látod!

Rozella2017. április 2. 11:58

@Steel: köszönöm a megtisztelő értékelésed, persze hogy foglalkoztat engem is, mint sokunkat... Nagyon örülök, hogy megosztottad itt a gondolataidat!

Rozella2017. április 2. 11:52

@csillogo: "mindenki másképp csinálja", de egy biztos, ahogy írod Marika:" itt kell végigcsinálni" ... és egyáltalán nem mindegy hogyan...
Én hiszem hogy mindenkinek van egy kis 'saját édenkertje', amit újra ültethet ,gondozhat, gyomlálgathat, ha akar, és mindenekelőtt arra kéne vigyáznunk,- nem engedve be oda sötét, hazug, félelmet keltő dolgokat... Köszönöm a gondolataidat!

Rozella2017. április 2. 11:43

@kevelin: igen más lesz, mert ugyanilyen mégegyszer nem lehet!! Köszönöm az olvasást.

Rozella2017. április 2. 11:42

@Pflugerfefi: valószínű, hogy sok másik is van.., de mi ebben élünk, egyenlőre... Köszönöm a figyelmed és verses véleményt!

Zsuzsa03022017. március 26. 20:00

"Tolakodva jönnek a ’mindigmások’
s nekem őrzött kézmelegek,
álom-látomások maradnak.
Ha fontos lesz, hogy a szavaknak
ne higgyek, amikor félek és féltelek,
talán még Veled is szembefordulok
csak azért, hogy végre önmagammal
félelem nélkül szembenézzek."

Micsoda vers!!!! Komoly, izgalmas, érdekes kérdések, gondolatok drága Róza! Gratulálok!!!!!! :)

Steel2017. március 26. 19:45

Egy kicsit a világ hova tartása, az emberiség sorsának talán már eldöntött aggodalma is ott van a soraidban, ez sokunkat, egyre több embert foglalkoztat ma, egyre többször mondjuk ki...A saját belső vívódásodon túl én ezt is láttam, olvastam a sorok között. Sok minden ma felesleges, ez az óraállítás is, nem tudom mi a...nem sok értelme van ennek sem.
És túl sok olyanba nyúl az emberiség, amibe nem kellene...Talán tényleg van abban valami, hogy megtisztítják a Földet, és minden kezdődjön újra, az alapoktól...vagy a Földünk majd önmagát tőlünk...ki tudja. Ezeken gyakran elgondolkozom én is...önzőn csak azt remélem, felnőhetnek a gyerekeim és teljes életük lehet mielőtt ez megtörténik...
Nagy verset írtál.

ezaz2017. március 26. 11:15

a világ olyan valószínűtlen
az álom én vagyok
olyan jövőkbe nézek
amiket sosem láthatok
de felkelek és kezdem újra
éli az életét aki tudja
nevetve és remgve
egyetlenegyszer örökre
a tizedik bolygó
a harmadik nem
a hetedik érzék
a harmadik szem
felnézek az egekre
nekem minden egyformán popzene
/most kicsit túl sok volt a szó
de menyhárt jenő
minden mennyiségben jó/

baramara2017. március 26. 09:47

Érdekes, filozofikus versed tetszett! Nálam is az utolsó versszak a csúcs!

merleg662017. március 25. 21:06

Bocsánat, de a lényeg lemaradt. Remek a versed. Valóban. Aki nem hisz benne, annak az újjászületés csupán csak a mennyországgal vagy pokollal egyenértékű utópisztikus ígéret. Az utolsó versszak szerintem a korona a verseden. Néha talán a világgal is szembe kell fordulni, hogy szembe tudjunk nézni önmagunkkal. Igen! De mi lesz azután? Kérdések egymás után! Versedhez szeretettel gratulálok.

merleg662017. március 25. 21:01

Beletörődni abba, mi "megváltoztathatalan"
Nem lehet. Félni a félelemtől, ha tévedek
Miközben szűntelen a távolba révedek.
Dimenziókon át kell nyomulnom, szakadatlan
Magamban, eldönteni nem tudom, minek
Higgyek neked, vagy csak úgy valakinek
S ha szembe fordultam a világgal végre
Félelem nélkül nézhetek a tükörben szemembe?
Ha mégsem, kihez fordulhatok bátran
Hátának támasztva elgyötört hátam?
Vágyva egy érintés kéz-melegére
Újjászületés, csupán a holnap reménye.

https://youtu.be/cd_Fdly3rX8?list=RDOSAR2C60Jk8

csillogo2017. március 25. 20:54

Jó volna... milyen más volna...
de itt kell végig csinálni - olvastam egy cikket egy operaénekesnőről - soha nem hagyta magát "eltéríteni" - csőlátónak kell lenni és csak a célt kell látni, mit szeretnék - legalább a saját kis világunkat mindig az árnyékosból a fényre toloncolni... újraültetni az édenkertet ! :)
Rózám - jó vers - tetszett nagyon a szolid felháborodásod!

kevelin2017. március 25. 19:25

Semmi se jó állapota ismerős
Talán majd egyszer,de mikor
Más lesz

Pflugerfefi2017. március 25. 18:52

Amikor már semmi se jó
jön majd egy űrhajó,
előtűnik egy masik dimenzió,
Jó lesz a jó , szép lesz a szép,
valahogyan, de mindenképp!

Rozella2017. március 25. 17:59

@skary:

nincsenek igazságok
csak valami nézőpontos
kis csodák pillanatok
s a többi nem fontos :)

skary2017. március 25. 17:33

mindigmások jönnek örökké
ha akarod ha mindörökké
ámen se veszi el a leplet
ami majd az igazról leleplez