Fehértől feketéig

Fehértől feketéig

/ stílusgyakorlat/

 

Menyasszony ruhában, nyárnak illatával mosolyra derül az ég,

kezem a kezedben, szemed a szememben égő láng, sosem elég!

Harmat a fátyolom, fény ül a csókomon, nem lesz már soha sötét.

 

Csendül a harangszó, arcunkon maradó csillagos ősz-mosolyok,

eljön a virradat, sejted a hangomat, s megérzed amit mondok:

'világnak világa virágnak virága' remény-szirmokat bontott.

 

Fekete párákkal terhes éjszakában, tó fölé száll az ének,

fehér tél harangoz, sötétek a hangok már mindent felednének..

Fényeket fest az est, a lélek és a test csak egy-másnak mesélnek.