Az őz

Az őz

Nem tudom honnan jött elő az a rejtőzködő, szelíd őz; miért vezetett lassan épp oda - időnként megállt, visszanézett, szinte bíztatva, hívva -, félelem nélkül magát megmutatva. Ma sem értem. Talán ennyi volt a csoda, de az ember túl hitetlen, ha hirtelen az erdő lesz az otthona…

A vén bükkök velem sírtak, törzsükön könnyeik csorogtak; s ott megfogadtam, a halál nem győz le! Keresztülnézek rajta, ne higgye, hogy tőlem bárkit elvehet, ellophatja a jobbik részemet, mert nem adom neki soha! Mindig itt marad velem. Nem engedem, hogy legyőzzön az a förtelmes feketeség, szánakozva az erőtlenségemen.

A bükkök alatt megígértem és hinned kell nekem Anya! Erőm maradékait összeszedem, lásd, ha látni engedi valaki ott fenn, - s ha nem, majd nézek én a te szemeddel -, hogy érezd, semmi sem volt hiába. Nézd, a kéreg szürke és sima, alatta élnek a gyűrűkbe rajzolva évek..,  csak te meg én, más nem láthatja soha.

Nem mondtam, mennyire szeretlek. Nem kértem a bocsánatod, amiért mégsem a szörnyű, fekete ruhába öltöztél utoljára, hanem a legszebbe, amit magad varrtál, amiben egyszerre Nő és Anya voltál, s amiben hozzám egyszer visszaérkezel mosolygó, nagy őzbarna szemekkel…

És addig… van egy erdőm, meg egy őzem.. Nekik mondtam el, amit neked sosem: amíg élek a jobbik részem leszel. Nem kell már semmilyen csoda.

Tudom, érzem,.. az őznek hiszel.

 http://kepkezelo.com/images/gyze553lhly1lq128fys.jpg