Aprócska barkák, jácintok, magnóliák...

Aprócska barkák, jácintok, magnóliák…

 

(Ünnep előtti meditáció)

 

 

fényesedik az ég alja lágy halk zene szól

békében fürdik a táj nem sikoltoz vérfolt sehol

emelkedik a szív harmat párába bújnak akáciák

illatuk leng a csönd reményét repítik tovább

éghez simulnak naphoz hajolnak a fák

aprócska barkák  jácintok magnóliák…

 

hegedűhúrokon zendül lassú fényeken

árad fehérben lélegez kibomlik minden

létezés mit számít pár ezer földi év

üzen az élő geometria a számított idő

ledőlt börtönfala égkupolákon nyíló rések

beázott málló szentségek temploma

mit számít pár ezer fényévnyi tegnap

csillagszekér elé fogott szilaj lovak

húzzák a galaxisokat szemrebbenés

törtrésze alatt körbeér az eloszlott sötét anyag

míg kifényesített szép holnapoknak

megígéred magad  mennyországodnak

 

…………………………………………

szavak kondulnak mennyek tornyaiban

harangok zúgnak a csendesedő napban

…………………………………………..

 

fogódzkodsz égből csüngő foszló kötelekbe

míg párhuzamosok futnak a végtelenbe

bármikor utazhatsz rajtuk közel az Ünnep 

a gyorsítóban éppen protonok repülnek

fénylő szimfóniákat egybehegedülve

a magasból hullnak vissza az éjszakádba      

világok és terek homlokra görbülnek mára

jelet tesznek összes eltékozolt imádra

szférák zenéje Isten tekintete kavarog

a holdak porában nagyzenekar hanggal

az ünnepi koncertre készen áll a dallam 

egyszeri megismételhetetlen előadáshoz

pár bíborpohárnyi bor még addig elfogy

amíg lehajol hozzád végtelen szelíden s szól

 

…………………………………………………

mondd mit akarsz hát tudni  mire kell időd

a végső bizonyosság mi a semmihez köt

…………………………………………………

 

s beleszédülve a létezésbe még hallod

ahogy csordulnak üres tenyeredbe szavak

festéket kevernek torz bálványokra omlanak

ledöntötted  már rég a porba te saját magad

állsz csak előtte  Aki rád néz ott fönt

csak néz és figyel nem kérdez és nem felel

akkor már te akarod hogy mindig az legyen

az akarat amit Ő akar ennyit adott az életed

érzed  megengedi hogy helyette megéljed

Ő Aki  élt szenvedett szeretett  és meghalt

mégis él - érted  pár ezer éve- és ma megérted

hogy teremt megtart és elenged Ő így szeret

 

'hinned kell bízni  most a  szavamban'

szentség az - a nélküle maradtamban -

mert valóban él és valóban szeretet fénylik

illatok lengnek a csönd reményét repítik

szállnak égre simulnak naphoz hajolnak a fák

aprócska barkák  jácintok magnóliák...