Alkonyati játék

Alkonyati játék

 

Szobámban ismerősen matat-kutat

a besomfordáló alkonyat.

Úgy tesz, mintha csak tiszta huzatot

keresne a kispárnára,

amire ráfekteti majd a holdat

és kedvenc csillagom,

őrködni csenden és az álmomon.

Rendben, játsszuk hát el újra;

hagyom, hagy kutasson,

- az éjszaka messze van-,

de előbb-utóbb úgyis rájön,

hogy hová rejtettem magam.

Addig csak játsszunk, mint

jó gazda a hű kutyával,

ki nem marad mellőle el.

Puha, meleg takaróm alatt így

jókat kuncogok, s csakazértis

szerelmet, zenét, tengert álmodok…

Mikor kedves rigóm rákezdi zengőn

ablakom előtt  ülve a nagy fenyőn,

trillája - hallom- nógatja a hajnalt,

készülődjön, oly sok dolga volna,

ne piszmogjon tovább a háztetőn.

Ablakom én is gyorsan kitárom,

és csak ekkor látom, hogy

ágyam mellett a szőnyegen

szuszog jó kutyaként az alkony,

álmában tán azon morfondíroz,

a hajnal elől most hová is bújjon?