A valódi temető

Rozella•  2020. november 1. 11:28  •  olvasva: 221

 

 A valódi temető

 

Ki máglyán hamvadva sodró vízen,

ki napégette kopár sziklacsúcson,

ki elkaparva titkon és sebtiben,

s van, aki ég és föld között félúton,

 

mint marék por.., elszáll, összevegyül,

ám mint anyag, el sosem veszhet,

csak átalakul,.. begyűri az űr kegyetlenül,

de nincs hely, hová a lélek temetkezhet.

 

Keresem, a sírok, hol is vannak?

Hová tűntek az ezer év előttiek?

Talán a nyughelyek is mind elhalnak,

mint az ellobogó ’örök’ őrtüzek…?

 

A léleknek a szív a valódi temető,

mi évszázadok fájdalmát is őrzi…

Anyám, apám, s mind, akik még fájtok,

ha én is meghalok, .. ki lesz, ki az időt legyőzi?        

 



Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

liketorn2020. november 10. 08:39

Valakik voltak mindig előttünk, engem az foglalkoztat, tényleg jobb volt-e anno az emberanyag? Kezdem azt hinni, hogy igen. Vagy csak én nem tudom jól érezni magam :(

Törölt tag2020. november 1. 20:42

Törölt hozzászólás.

skary2020. november 1. 16:29

sénki majd..max ..

negyvenkilenc2020. november 1. 16:17

"Elkaparva", vagy "elhamvadva"...végül por és hamu. Megérint, hogy évszázadok fájdalmát érzed. Ledőlhetnek fejfák, keresztek, elporladhatnak kövek, valamit mégis érez a lélek a múltból. Nagyon szép vers!

kevelin2020. november 1. 13:21

Lèleknek a szív az igaz temető így igaz