a közlekedési szabályok áthágása

Rozella•  2016. augusztus 2. 10:05


a közlekedési szabályok áthágása

 

valahová mentem azt hiszem

időre kellett odaérnem

nem volt térképem

csak elindultam olyan szép idő volt

és rezgett valami a levegőben

gondoltam könnyű lesz odatalálni

fövettem néhány integető

stoppos gondolatom

bekapcsoltam a légkondit

szólt a zene emlékszem

milyen boldog voltam

néztem a tájat az elsuhanó

fákat a mezőket ahogy

a délutáni tompa fények

összeterelik a felhőket

szinte észrevétlen eredt el az eső

de nem működött az egyik ablaktörlő

valamennyire mégis kiláttam

ám egy kereszteződésnél

már elbizonytalanodtam kissé

de megállni nem volt idő

s akkor hirtelen úgy döntöttem

jobbra letérek és itt már

későn volt az index ráadásul

rájöttem rossz irányt választottam

lehúzódtam és tiltott helyen

gyorsan megfordultam 

átlépve a záróvonalon

miközben egy motoros

valahogy a semmiből elém került

nem lett baj szerencsére

sikerült időben megállnom

a sors így akarta mert

egy rendőr ült a motoron

egy volt barátom

aki gyorshajtásért jó ideje

követett és azt mondta

megszegtem pár szabályt

de eltekinthet a büntetéstől

ez csak rajtam áll

és akkor a stopposok

beszóltak neki hogy ez is

csak egy szabálytalan mese

mint a többi

meg nem történt baleset

épp autóm sincs csak bringám

s így nekem könnyű

betartani a közlekedési szabályokat

különben mérhetetlen

sok volna már

a felhalmozott büntetésem

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2016. augusztus 3. 20:52

https://www.youtube.com/watch?v=jnBlBKxkgzI

skary2016. augusztus 3. 20:44

@Rozella: majd akkor szombaton...de nem is a pancsiért mék..a feelingéé..meg, hogy ússzak be a végtelenbeee :)

Rozella2016. augusztus 3. 20:43

@skary: imádkozz esőért :) de majd csak a balcsi után :)

skary2016. augusztus 3. 20:40

@Rozella: pontosan..egy elsivatagosodott lélek :) porzik :)

Rozella2016. augusztus 3. 20:39

@skary: nemáá, mint a lelködbe ? :)

skary2016. augusztus 3. 20:37

@Rozella: aha..pólóznak néha a tökeim..pedig itt a homokhátságon sivatag van :)

Rozella2016. augusztus 3. 20:37

@skary: vagy vízilabda:)

skary2016. augusztus 3. 20:35

@Rozella: áá inget alig használok..csak gallér nélküli póló :)

Rozella2016. augusztus 3. 20:34

@skary: milyen inget vettél már magadra? :)

skary2016. augusztus 3. 20:32

én nem követek sénkit..arra ott van a tek :)

Rozella2016. augusztus 3. 20:30

@skary: :)

skary2016. augusztus 3. 04:56

áá dehogy

Rozella2016. augusztus 2. 19:26

@Manocska_: Köszönöm a figyelmed :)

Rozella2016. augusztus 2. 19:25

@BakosErika: Nekem van másra is Erikám, csak olykor "nincs ki a négy kerekem", amint ez látszik is néha.. :) szeretem, ha jössz! Ölellek!

Törölt tag2016. augusztus 2. 19:09

Törölt hozzászólás.

BakosErika2016. augusztus 2. 18:26

Drága Rózám, nekem is csak arra van jogosítványom. :)
Szeretem és a versed is. :)

Rozella2016. augusztus 2. 10:21

@pauleve55: "lassan járj, tovább érsz" mondja a bölcs közmondás, és látod Évám a bringán pl. remkül lehet látni és érezni azt, amit autóban sosem.. Aztán meg 'le is lehet írni'..:)) köszönöm, hogy "ideszáguldottak" a gondolataid.. :D

pauleve552016. augusztus 2. 10:13

A spontán "életutazás"dicsérete!
Drága Rózám, mélyen elgondolkodtató történetet csomagoltál ezekbe a csodás lírai képekbe.
Igen, én is egyetértek, a magunk fajta örök ébren-álmodozók maximum egy bicikli sebességével "száguldozhatnak". :-D