"Nemcsak"- versek 2.

Hajléktalan advent

 

Nemcsak az adventi ólomlábú,

vánszorgó idő

rétegződik rám oly lassan

a kartonos takaró alá,

hanem a folyton szomjazó

magány is bekéretőzik, visszajő.

Nem csak ilyenkor bámulom

a cukorral, mézzel, titokkal

megrakott szatyrokat, vinném boldogan

én is azokat, vinném…hova?

Nemcsak adventben,

forró nyárban is cipelem,viselem

súlyos abroncs-kabátom,

de nem úgy, mint pántot a hordó,

amiben a szorításért jutalmul

nemes bor érlelődik;

a jó bort kóstolja más, számba az aszú

zamata soha nem vetődik.

Vaspántos subám rontó,

fekete mágia forrasztotta rám,

alá nem fér már seholsincs

ünnepi ruhám.

Arcom torz lett, testem meggyötört,

múzsám, ha egykor volt is

rég megölte már a gyönyört,

pedig akkor még volt szivem,

szép, tiszta, kigombolt…,

adventben mégis remélem,

ha más nem is, a "fönnvaló"

tán rám is gondolt.