"Idézőjeles zsoltár" - irodalmi válogatás

Rozella•  2015. február 3. 07:49

"Idézőjeles zsoltár" - irodalmi válogatás

 

/ szubjektív válogatás a magyar irodalom értékeiből - nem időrendben  /

 

Magyar sorskérdések, haza, hazaszeret, emberség, szolidaritás, együttműködés, távolságok, közelségek, magány, szerelem, hit ; főleg ezekről a dolgokról,  a számomra meghatározó, elfogadható, továbbgondolható, válaszokat keresgéltem a magyar irodalomban is. A versek, idézetek remélem nemcsak nekem segítenek. Jó elővenni őket és olvasni.. Képzeld el, mennyire szegények volnánk akkor, ha ezeket a verseket nem írták volna meg...Van felelősségünk a jelenért, a jövőért, és értük is, bizony.... jó böngészést, jó olvasást kívánok bővebben is, az eredeti teljességben is!     

     

 

Versek, versrészletek, idézetek sorrendben:

 

  1. Halotti beszéd. A legkorábbi latin betűs, magyar nyelvű szövegemlék (1192-1195-ből. –Pray kodex)
  2.  Arany János: Buda halála  Hún- rege  (első ének)
  3. Arany János : Rege a csodaszarvasról
  4. Janus Pannonius: Pannónia dícsérete
  5. Petőfi Sándor: a XIX. század költői
  6. Petőfi Sándor: Van-e egy marok föld….
  7. Petőfi Sándor: A szájhősök
  8. Petőfi Sándor: A téli esték
  9. József Attila : Tél
  10. Weöres Sándor: Idővesztés
  11. Nagy László: Adjon az Isten
  12. Márai Sándor: Mennyből az angyal
  13. Petőfi Sándor : Nemzeti Dal
  14. Kölcsey Ferenc: Himnusz
  15. Vörösmarty Mihály: Szózat
  16. Márai Sándor : Halotti Beszéd
  17. Reményik Sándor: Az  Ige
  18. Reményik Sándor: Atlantisz harangoz
  19. József Attila :Magyarok
  20. József Attila : Thomas Mann üdvözlése
  21. József Attila:  Ős  patkány terjeszt kórt
  22. Garay János :Vezérhang
  23. Régi székely himnusz
  24. Székely himnusz
  25. Arany János: Rendületlenül
  26. Petőfi Sándor: Voltak vezérek
  27. Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet
  28. Arany János : A walesi bárdok
  29. Illyés Gyula: Bartók
  30. Reményik Sándor: Templom és iskola
  31. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus-VI.
  32. Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én
  33. Ady Endre: Sípja régi babonának
  34. Kányádi Sándor: Vannak vidékek-  Oki Asalcsi balladája
  35. Radnóti Miklós: Nem tudhatom
  36. Kányádi Sándor: Vannak vidékek- Előhang
  37. Tóth Árpád: Meddő órán
  38. Székely János egyik verséből
  39. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
  40. Tóth Árpád: Lélektől lélekig
  41. Ady Endre:Vallomás a szerelemről
  42. Ady Endre: De ha mégis?
  43. József Attila: Amit szívedbe rejtesz
  44. Madách Imre: Az ember tragédiája
  45. Petőfi Sándor: Szabadság, Szerelem
  46. Megrakják a tüzet (magyar népdal, Sándorfalva ,Csongrád m. Péczely Attila gyűjtése
  47. Ómagyar Mária-siralom (az első fennmaradt magyar nyelvű vers)-Leuveni kódex
  48. Régi katolikus népi ének- himnusz (kb.18. sz. eleje)
  49. Református ének -90. zsoltár (17.sz. elejéről)
  50. nyugati keresztény könyörgés (a honalapítás korából)

 

 

 

„Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc”         /1./

 

 

" Hullatja levelét az idő vén fája,          /2./
Terítve hatalmas rétegben alája;
Én ez avart jártam; tűnődve megálltam:
Egy régi levélen ezt írva találtam. "

 

"Száll a madár, ágrul ágra,         /3./
Száll az ének, szájrul szájra;
Fű kizöldül ó sirhanton,
Bajnok ébred hősi lanton.

 

Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.

 

Ötven-ötven jó leventét
Kiszemeltek, hogy követnék;
Mint valamely véres hadra,
Fegyverkeztek könnyü vadra.

 

Vad előttük vérbe fekszik,
Őz vagy szarvas nem menekszik;
Elejtették már a hímet -,
Üldözik a szarvas-gímet.

 

Gím után ők egyre törnek
Puszta martján sós tengernek,
Hol a farkas, hol a medve
Sohasem járt, eltévedne.

 

De a párduc, vad oroszlán
Végig üvölt a nagy pusztán,
Sárga tigris ott kölykezik,
Fiát eszi ha éhezik.

 

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra

 

Már a nap is lemenőben,
Tüzet rakott a felhőben;
Ők a szarvast egyre űzik, -
Alkonyatkor ím eltűnik.

 

Értek vala éjszakára
Kur vizének a partjára;
Folyóvíznek partja mellett
Paripájok jól legelhet.

 

Monda Hunor: itt leszálljunk,
Megitassunk, meg is háljunk;
Monda Magyar: víradattal
Visszatérjünk a csapattal. –

 

Haj, vitézek! haj, leventék!
Micsoda föld ez a vidék,
Hogy itt a nap száll keletre?
Nem, mint máshol, naplementre?

 

Szólt egy bajnok: én úgy nézem,
Hogy lement az déli részen.
Szólt egy másik: nem gondolnám:
Ott vöröslik éjszak ormán.

 

Folyamparton ők leszálltak,
Megitattak, meg is háltak,
Hogy majd reggel, víradattal
Hazatérnek a csapattal.

 

Szellő támad hűs hajnalra,
Bíborodik az ég alja;
Hát a szarvas nagy-merészen
Ott szökdécsel, túl a vízen.

 

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

 

Nosza rajta, gyors legények!
Érjük utól azt a gímet.
És - akarva, akaratlan -
Űzik ismét szakadatlan.

 

Kur folyót ők átalúszták,
Még vadabbak ott a puszták,
Ember ottan egy fűszálat,
Egy csöpp vizet nem találhat.

 

A föld háta fölomolván,
Szíksót izzad csupasz ormán,
Forrás vize nem iható,
Kénköves bűzt lehel a tó.


Forrás keble olajt buzog;
Itt is, ott is égnek azok,
Mint sok őrtűz setét éjjel
Lobban a láng szerteszéjjel.

 

Minden este bánva bánják,
Hogy e vadat mér' kivánják,
Mért is űzik egyre, nyomba,
Tévelyítő bús vadonba.

 

Mégis, mégis, ha reggel lett,
A gímszarvast űzni kellett,
Mint töviset szél játéka;
Mint madarat az árnyéka.

 

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

 

Vadont s a Dont ők felverik
A Meóti kis tengerig;
Süppedékes mély tavaknak
Szigetére ők behatnak.

 

Ott a szarvas, mint a pára
- Köd előtte, köd utána -
Míg az ember széjjelnézne:
Szemök elől elenyésze.

 

Hóha! hóha! hol van a vad?...
Egy kiáltja: ihon szalad!
Más kiáltja: itt van, itten!
A harmadik: sehol sincsen!

 

Minden zugot megüldöznek,
Minden bokrot átaldöfnek;
Gyík ha rezzen; fajd ha rebben:
De a gímvad nincs ezekben.

 

Szóla Magyar: hej! ki tudja
Merre van, a hazánk útja?
Kerek az ég mindenfelé -
Anyám, anyám, meghalsz belé!

 

Szóla Hunor: itt maradjunk!
Tanyát verjünk; itthon vagyunk:
Selyem a fű, édes a víz,
Fa-odúból csöpög a méz.

 

Kék folyam ad fényes halat,
Vörhenyő vad ízes falat,
Feszes az íj, sebes a nyíl,
Harckalandon zsákmány a díj.

 

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

 

Hogy elúntak otthon űlni,
Halat csalni, őzet űzni:
Új kalandra, szebb csatára
Ereszkedtek a pusztára.

 

Puszta földön, sík fenyéren
Zene hallik sötét éjen,
Zene, síp, dob, mély vadonban,
Mintha égből, mint álomban.

 

Tündér lyányok ottan laknak,
Táncot ropnak, úgy mulatnak.
Szőve ködbül sátoruk van:
Ugy mulatnak sátorukban.

 

Férfi egy sincs közelébe';
De a földi lyányok szépe,
Lyányai Belárnak, Dúlnak,
Tündérséget ott tanúlnak.

 

Dúl királyé, legszebb, kettő;
Agg Beláré tizenkettő;
Összesen mind: száz meg kettő
A tündérré válni kezdő.

 

Kemény próba: férfit ölni,
Kilenc ifjat megbűvölni,
Szerelemre csalogatni,
Szerelemtől szűz maradni.

 

Így tanulnak tündérséget,
Szívszakasztó mesterséget:
Minden éjjel számot adnak,
S minden éjjel úgy vigadnak.

 

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek.
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

 

Hang után ők, szembe széllel,
Fény után ők, födve éjjel,
Mennek óvást, mennek árnyon;
Ki lepkét fog, lopva járjon.

 

Monda Magyar: ez a síp-hang,
Bátya, bennem végig csikland;
Monda Hunor: vérem` hatja,
Szűzek árnya-fordulatja.


Haj vitézek! haj elébe!
Kiki egyet az ölébe!
Vigyük haza asszonyunkat;
Fújja felszél a nyomunkat.


Sarkantyúba lovat vesznek,
Kantárszárat megeresztnek;
A leányság bent, a körbe’ –
Mind a körbe’, sok az ölbe’.


Nagy sikoltás erre támad,
Futna széjjel a leányhad;
Elől tűzbe, hátul vízbe,
Mindenkép jut férfi kézbe.


Tündér lyányok ott eltűntek,
Szárnyok lévén elrepűltek;
De a többi hova legyen?
Földbe bújjon? elsülyedjen?...


Abbul immár nincsen semmi:
Szűzi daccal tündér lenni;
Vágtat a ló, és a pusztán
Nagy üres éj hallgat oztán.


Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek.
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

 

Dúl leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nője lettek;
S a leventék, épen, százan,
Megosztoztak mind a százon.

 

Büszke lyányok ott idővel
Megbékéltek asszony-fővel;
Haza többé nem készültek;
Engesztelni fiat szültek.

 

Tó szigetje édes honná,
Sátoruk lőn szép otthonná,
Ágyok áldott nyúgalommá:
Nincs egyéb, mi őket vonná.

 

Fiat szűltek hősi nemre,
Szép leányt is szerelemre;
Dali törzsnek ifju ágot,
Maguk helyett szűz virágot.

 

Hős fiakból ketten-ketten,
Két vezéré kétszer-ketten,
Feje lőn mind egy-egy nemnek
Száznyolc ágra ezek mennek.

 

Hunor ága hún fajt nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lőn temérdek;
A szigetben nem is fértek.

 

Szittya földet elözönlék,
Dúl királynak dús örökjét; -
És azóta, hősök párja!
Híretek száll szájrul szájra."

 

„Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,          /4./
  S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
  Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
  Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!”

 

 „Ne fogjon senki könnyelműen            /5./
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

…….

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság, 
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek…"

 

 "Van-e egy marok föld a magyar hazában,            /6./

Amelyet magyar vér meg nem áztatott?
Haj, de már nem látszik a nagy ősök vére,
Fiaik befesték ujra feketére
A földet, rákenték a gyalázatot!

 

S így hazugság itt az örök-igazság is,

Hogy az oroszlán nem szűlhet nyúlfiat;
Ti dicső apák, ti bajnok oroszlánok,
Ha ti a halálból most föltámadnátok,
És látnátok satnya maradéktokat!

 

S ez a faj dicsekszik őse érdemével,
Híres hajdanával úgy hetvenkedik...
Hát majd a jövendő fog-e dicsekedni
Mivelünk? vajon nem fogja emlegetni
Orcapirulással e kor gyermekit?

 

Erre semmi gondunk. Tengünk, mint az állat,

Megelégszünk azzal, hogy van kenyerünk,
Messze elmaradtunk a világ sorától,

Kitöröltek a nagy nemzetek sorából,
Élni nem tudunk és halni nem merünk.

 

Szégyen, szégyen! egykor mi valánk a sorsnak
Számadó könyvében a legelső szám.
S most leghátul állunk semmit nem jelentve...
Kik lábunk ölelték egykor térdepelve,
Most arcul csapkodnak... szégyen rád, hazám! "

 

"Meddig tart ez őrült hangzavar még?          /7./
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?

 

Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.

 

Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek."

 

"Hova lett a tarka szivárvány az égről?               /8./
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.

 

Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg... az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában."

 

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,          /9./
Hogy melegednének az emberek.

 

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

 

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

 

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

 

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!"

 

 

" Valódi szándékomat rejtve,            /10./
pusztán az árnytól kérdezem:
Idővesztés! - mit ért ezen?
S a válasz máris elfelejtve.

Csillagfénynél titkot kifejtve,
alanti árny mindég lészen,
ott érik lassan, nehezen
az idővesztések selejtje.

Mást válaszolt a nap s az éj,
a másik bölcs, a másik korszak,
s a válasz hajszálnyit hamis.

De vitorlázni szép veszély,
és ácsolhatom csónak-orrnak
valódi szándékomat is."

 

 

"Adjon az Isten                /11./
szerencsét,
szerelmet, forró 
kemencét,
üres vékámba
gabonát, 
árva kezembe 
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ 
ő küldjön,
hogy hitem széjjel 
ne dűljön,
adjon az Isten 
fényeket, 
temetők helyett
életet - 
nekem a kérés 
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem."

 

"MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE         /12./

Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

 

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

 

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

 

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

 

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

 

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.''

 

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

 

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- A költő, a szamár, s a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, -
               mennyből az angyal"

 

 

"…..Hol sírjaink domborulnak,              /13./
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"

 

 

"Szánd meg, isten a magyart,           /14./
kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart,
tengerén kínjának
Balsors, akit régen tép,
hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
a múltat, s jövendőt."

 

"…..

Az nem lehet, hogy annyi szív        /15./      
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt."

 

 "…..                                                                             
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat             /16./
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat 
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak 
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt 
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt 
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt 
És megértették, ahogy a dajkaéneket 
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg 
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké 
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é 
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: 
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed 
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet 
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát 
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát 
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon 
A tested is emlékezik, mint távoli rokon 
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat 
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. 
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár 
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét 
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - 
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby 
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? 
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? 
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? 
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. 
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. 
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál 
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál 
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved 
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek 
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. 
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”

Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? 
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. 
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. 
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet 
A radioaktív hamu mindent betemet… "

 


"Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,              / 17./
És áhitattal ejtsétek a szót, 
A nyelv ma néktek végső menedéktek, 
A nyelv ma tündérvár és katakomba, 
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

 

E drága nyelvet porrá ne törjétek, 
Ne nyúljon hozzá avatatlanul 
Senki: ne szaggassátok szirmait 
A rózsafának, mely hóban virul. 
Úgy beszéljen ki-ki magyarul, 
Mintha imádkozna, 
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király, 
És pap és próféta és soha más. 
Nem illik daróc főpapi talárhoz, 
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

 

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, 
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, 
Ki borát issza: Élet borát issza, 
Előre néz s csak néha-néha vissza - 
S a kelyhet többé nem engedi el! "

 


"Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,           /18./
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk hangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok,
Ha jártok ottfenn förgeteges éjben:
Erdély harangoz, harangoz a mélyben."

 

"….

S a nyomorultak, ők, akik miatt                 /19./
Temetőnek is kicsi lett világunk,
Még ők biztatnak, hogy a pusztulást
Hős bátorsággal s daccal kell kibírnunk!..."

 

„….

S mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,          /20./
Honnan uszulnak ránk új, ordas eszmék
Fő-e új méreg, mely közénk hatol-
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak, férfiak maradjunk
és nők a nők-szabadok, kedvesek
-s mind ember, mert az egyre kevesebb.
Foglalj helyet, kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz Téged, mert örül, hogy lát ma itt
Fehérek közt egy európait.”

 

    

"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,          /21./
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát új gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.
Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostűjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg –
űzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.
S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kinok ragyognak,
a költő hasztalan vonít…
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastőrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szurva –
(itt csak meghalni sikerül.)
S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy íly sivár!…
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín –
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain."

        

 

 "Csak törpe nép felejti  ős nagyságát,            / 22./
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírjához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványúl sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!" 

 

 

" Óh én édes jó Istenem,                  / 23. /      
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem!

Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét
Jézus, áldd meg Erdély földjét!"

 

 

„Ki tudja merre, merre visz a végzet        /24./
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi Csillagösvényen....”

 

"…….                                                            /  25./

 Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

 

Szeretni a hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

 

………..

 

Hallottad a szót: „rendületlenül?”              
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon! "

 

 

"Voltak fejedelmek,                               / 26./
Akiknek emlékoszlopot emeltek, 
Magast és fényeset, 
Mely hirdeté nagyságukat, 
Mely hirdeté jóságukat. 
És hol van az oszlop?... elesett! 
El kellett esnie, 
Mert hazugsággal volt tele. 
Az idő igaz, 
S eldönti, ami nem az. 
Ott áll a sír most emléktelenül, 
Az eltörött helyett mást nem tevének... 
De nem! hisz örök átka nemzetének 
Sötét oszlopként rajta nehezül. "

 

 

„Urak, akik a világ dolgait igazítjátok:           / 27./
adjátok vissza a hegyeimet!
Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok,
sem a világnézeti kérdéseitek,
sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel
az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok.
Nem érdekelnek az embermilliók sem.
Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!”

 

„Ti urak, ti urak, hitvány ebek!                  / 28./
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

 

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

 

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

 

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

 

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

 

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

 

"….

 

Bánatomat sérti, ki léha vigaszt           /29./
húz a fülembe;
anyánk a halott – a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!

 

S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!

 

Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez – ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi, nem hamis!
A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.

 

Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige. "

 

"….                                                                   /30./                                                                              

 

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükben biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!"

 

 

" Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,            / 31./
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!

Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt - s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontú ősök,
ti rég halott regösök, ti vértanúk, ti hősök,
üljetek mellém!

Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! –
– dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!

2

Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! –
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem! "

 

 

 

"Góg és Magóg fia vagyok én,              / 32./               

Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

 

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

 

Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

 

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar."

 

 

"Csak magamban sírom sorsod,             / 33. /
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.

 

Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.

 

Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

 

Üzenhettek már utánam,
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza."

 

 

„Vannak vidékek kietlen            /34./
messziségekbe veszetten
vidéki az őshitnek
ahová utak nem visznek
de eltalál visszaréved
behunyt szemmel is a lélek
nyomra lel a szó a dallam
kötése köt oldhatatlan.”

 

 

 

" Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,         /35./
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt 
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. 
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága 
s remélem, testem is majd e földbe süpped el. 
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel 
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, 
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, 
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon 
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. "

 

 

"Vannak vidékek gyönyörű       / 36. /
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül.”

 

 

"Magam vagyok                                       /37./
Nagyon. Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,               
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én,
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén."

 

" ……

Hát így van ez: magára hagyva              / 38./
A tölgy is meghajol, kidűl.
Barátaim,én azt remélem,
hogy sosem hagytok egyedül.”

 

 

"Létem ha végleg lemerűlt                  /39./
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!"

 

 

"……

 Tán fáj a csillagoknak a magány,              / 40./
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

 

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

 

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!"

 

 

 

 

 

"Hetedhét országban                          / 41./
Nem találtam mását:
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt
Erős, nagy voltomban,
Szeretem hibáit
Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban,
De nagyon szeretem."

 

 

"Gondoltam: drága, kicsi társam,             /42./
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.

 

Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.

 

Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam
Tarts meg engem igérő Multnak.

 

Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szívemmel, megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.

 

Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.

 

De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán odaadta,
A te tűrő, igaz kezeddel."

 

 

"Amit szivedbe rejtesz,                / 43. /
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

 

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

 

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

 

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

 

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

 

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!"

 

 

 

 

" ………

 

LUCIFER

                                           / 44./

Siránkozol? - csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
De a végzetnek örökös betűit
Nyugodtan nézi, és nem zúgolódik
Miattuk az erős, azt nézve csak,
Hogy állhatand meg még alattuk is.
Ily végzet áll a történet felett,
Te eszköz vagy csak, mellyet hajt előre.

...

ÁDÁM


Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem ezt nagyon magamnak,
Lemondtam érte a paradicsomról.
Sokat tanultam álomképeimből,
Kiábrándultam sokból, s most csupán
Tőlem függ, útam másképpen vezetni.

...

AZ ÚR

 

Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz.

...

ANGYALOK KARA


Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célul,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,

Szégyenelve tenni másképp;

 

ÉVA


Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

ÁDÁM


Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -

AZ ÚR

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! "

 

"Szabadság, Szerelem!               / 45./

E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet."

 

 

"Megrakják a tüzet,          /46./
Mégis elaluszik, 
Nincs az a szerelem, 
Aki el nem múlik. 

Rakd meg babám, rakd meg, 
Lobogó tüzedet, 
Hadd melegítem meg 
Gyönge kezeimet. 

Szól a kakukmadár, 
Talán megvirrad már. 
Isten veled, rózsám, 
Magad maradsz immár ... 

Szerelem, szerelem, 
Átkozott gyötrelem, 
Mért nem virágoztál 
Minden falevelen? "

 

 

 

"…..                            / 47../ 

Vylag uila ga
viragnak uiraga.
keſeru / en. kynʒathul
uoſ ſcegegkel werethul.

 

Világ világa,

Virágnak virága!

Keserüen kinzatul

Vos szegekkel veretül.

….."

 

 

„Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!      / 48./    

Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk :
Magyarországról, Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!”

 

 

"Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!              / 49./

Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.

 

Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása. "

 

 

 „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”       / 50./
„A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!"

 

 

 

 

„Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk ”          / 1./

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2015. február 4. 23:00

@nerudin: Neked is én..:)

Rozella2015. február 4. 23:00

@baramara: jó lesz, gyere csak és hozd magaddal a barátaidat is.. :)

Rozella2015. február 4. 22:57

@Kicsikinga: én biztosan nem törlöm... és talán mások sem:)

Törölt tag2015. február 4. 19:56

Törölt hozzászólás.

baramara2015. február 4. 18:32

Köszönöm, kedves Róza, de jó lesz itt olvasgatnom! :)

Kicsikinga2015. február 4. 18:07

Hatalmas munkát végeztél, amit soha ne töröljél ki, mert jó lesz mindig vissza-vissza nézni!

petruchio2015. február 4. 08:43

@Rozella: az jó...felénk egyse....csak ilyen amatőr ügyetlenek mint én...hiába no, ez már közel-kelet...:DDD..akkó nem mögyök...vizet itthon is ihatok...

Rozella2015. február 4. 08:39

@pauleve55: a válogatás persze egyéni, de én is mindig szívesen olvasom, ha jó verset hoz a portálra valaki.. :)
@Kicsikinga: gyere Kingácska ! :) köszönöm a látogatást :)
@petruchio: sajna se kv se sör errefelé, viszont cserébe vannak a KÖLTŐK:)
@BakosErika: örülök Neked Erika, akkor gyertek ! :)

BakosErika2015. február 3. 18:33

Jönni fogok ide szemezgetni, kedves Róza!
Köszönjük értékes munkádat.
Szeretettel: Erika

petruchio2015. február 3. 15:19

Ez komoly munka...egy irodalmi portálon talán sok ilyennek kellene megjelennie....egy biztos, innen kezdve sokat fogok itt vendégeskedni..(a kávét forrón kérem, a sört hidegen....:DDD....)

Kicsikinga2015. február 3. 14:50

Még visszajövök, abban biztos vagyok!
Mostanában, nem volt időm a blogokban írni, csak olvastam.
Értékes írásodat este elolvasom!

pauleve552015. február 3. 10:47

Most egy darabig idejárok majd Hozzád olvasni :-)
Remek válogatás!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom