1989

designo•  2019. június 22. 13:56

az összes ablakot

beverték…

erőtlenül ülök

a mocskos padlón

a kíméletlen huzatban,

félelem szorít a földre:

ürülékszagú sár fröccsen

minden rúgás után

makulátlan ingemre.

szilánkokra törték

vágyaimat

– nem álmodom –

nem remélek már:

tompa, keserű vigyorral

jutalmazom érdesre

hasított perceimet.

…golyók sziszegnek felettem…

a bilincs csak nekik

megváltás,

nekem halálos tanítás.

(egy tudatos ájulásban

rád is gondolok

emléked betakar:

semmi nem fájhat

senki nem árthat)

... soha nincs vége…

lassan eszmélek,

a tompa zúgás átölel:

minden hiányzik

minden…

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

designo2019. június 22. 15:08

@Törölt tag: @Mikijozsa: köszönöm.

designo2019. június 22. 15:07

@Törölt tag: ez egyfajta válasz egy bizonyos kérésedre. És igaz.

Törölt tag2019. június 22. 15:05

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2019. június 22. 14:22

ha minden sorban te vagy , akkor te vagy a teljes magyarság, szimbolikusan - persze, az ember egy megfigyelő, persze - egyfajta "halálos tanítá"-si folyamaton megyünk mindannyian keresztül, ez tudott dolog, de hogy egyes népek ebben is halmozottan hátránnyal mennek át a szitán, avagy a tűfokán, /ki hogy látja/ az azért ellentétes azzal amit isten szeretne...gratula a vershez

designo2019. június 22. 13:57

Egy kb 10 éve írt versem.