Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
1989
designo 2019. június 22. 13:56
az összes ablakot
beverték…
erőtlenül ülök
a mocskos padlón
a kíméletlen huzatban,
félelem szorít a földre:
ürülékszagú sár fröccsen
minden rúgás után
makulátlan ingemre.
szilánkokra törték
vágyaimat
– nem álmodom –
nem remélek már:
tompa, keserű vigyorral
jutalmazom érdesre
hasított perceimet.
…golyók sziszegnek felettem…
a bilincs csak nekik
megváltás,
nekem halálos tanítás.
(egy tudatos ájulásban
rád is gondolok
emléked betakar:
semmi nem fájhat
senki nem árthat)
... soha nincs vége…
lassan eszmélek,
a tompa zúgás átölel:
minden hiányzik
minden…
designo2019. június 22. 15:08
@Törölt tag: @Mikijozsa: köszönöm.
designo2019. június 22. 15:07
@Törölt tag: ez egyfajta válasz egy bizonyos kérésedre. És igaz.
Törölt tag2019. június 22. 15:05
Törölt hozzászólás.
Mikijozsa2019. június 22. 14:22
ha minden sorban te vagy , akkor te vagy a teljes magyarság, szimbolikusan - persze, az ember egy megfigyelő, persze - egyfajta "halálos tanítá"-si folyamaton megyünk mindannyian keresztül, ez tudott dolog, de hogy egyes népek ebben is halmozottan hátránnyal mennek át a szitán, avagy a tűfokán, /ki hogy látja/ az azért ellentétes azzal amit isten szeretne...gratula a vershez
designo2019. június 22. 13:57
Egy kb 10 éve írt versem.