kifordultam
[ha megszeretnél]
ha megszeretnél, ne szeress meg.
nem tudlak megvédeni
a napfénytelen emlékeimtől,
az eltemetett szavakon
kinövő gazok befonnak.
már nem ablak az arc,
és a lélek gyökerei
mindhiába kapaszkodnak;
pillanatokra önt el a béke és kiszáraszt.
mégis mivé válhatnál
e pusztaság részvéttelen
ablakkereténél,
s hogy nálam a boldogság vendég -
bekopog és már akkor a háta
közepét mutatja.
állat-ember-isten
[a nappalok]
a nappalok felfordultak,
botladozik a sok baj bennük.
születhet-e egy jobb, újabb,
hibáinkat ki miért nem kerülhetjük?
hogy teregessük, hová a sorsunk?
megfakult, foszlott. s nincs is a helyén.
a magunkba zuhanás vélt-valós lyuk?
vagyok a cserepek éjjele én,
fogyó elektromosság. pont. ki tudja.
ösztönös folyamatok rendeznek,
szabadesésű lélek jelene, múltja.
így írja jövőjét a vers meg.
(fórum, megadott szavak: elektromosság, foszlott, megfakult, folyamatok)
[összekucorodik]
összekucorodik bennem az állat.
még hozzám se szólsz, az is fáraszt -
magánszférámban is ott él az én,
tudná a hazáját: elküldeném.
süllyedek. bennem is alkonyárok,
valószerűtlen pozíciót váltok,
lebegek, vagyok emberistenek.
mint ki keresi magát - úgy teszek.
[védekezek]
védekezek, ha nem is bántnak,
visszabújok az alapjaimba,
ami ösztön, zsigeri. állat.
a komfortzóna adja a minta
ismerős bármilyenjét, azt tudom.
hogy túlléphessem a fájdalmakat,
hullámain mint a hab: átbukom.
nem tudok partot és hogy van virradat,
csak azt: a szemhéj alatt a tó
üres mélyében álmok verdesnek,
és hogy a nappal nem vállalható,
kit vérből vertek embernek.
[felcímkéztem]
felcímkézem magamat csenddé.
metamorfózis - tévedhetetlenné.
az ne olvassza, ki nem tanít
a gondolatok jégcsapjait.
a szilaj álmok, a trágár, a perverz,
nem folyik belőlem, mint a menzesz.
érzelemkanyarok itt nincsenek.
áldozok. de melyik istennek.
[mintha]
mintha kettősséget vagy pontosabban
tucatnyi sokaságot gyurmáztak volna
egy zűrzavaros, elmondhatatlan
egyveleggé. valaminek éhe, szomja
átfázik rajtam, rám tapad,
rántja a lelket görcsbe. ez örök.
feszültség, csend a zajban, áradat,
hold vagyok. apadok, feltörök.
[ma selyem a lég]
ma selyem a lég,
fehér-ezüst ködlebbenés
minden szilvafa,
pitypangnapszirom nyílik.
patakhoz simulnak a kövek,
fű ring puha kacagással.
szívembe öltözöm,
ingem dobban,
vajszínű álmokat
kóstolok.
[egy aranyszájú galamb]
egy aranyszájú galamb
- kiléte is titok,
s kibe a türelem van oltva -
őrízi mindazt,
amik vagyunk s lehettünk volna.
feleség vagyok
és költő,
és hogy emlékeznek-e rám?
az aranyszájú galamb
annál inkább.
[ittam]
ittam tegnap két-három fél rumnyi pohár merszt,
vagy még többet a célért, hogy kifaragjam a nagy verst
bankákról s a boszorkákról és még banyarútról,
és hogy leckét adjak a hátra erős tanyarúdból,
hol szép szó, ima, isten, száz szenthad se segít meg,
hol tányérnyi süket füleken vasból a bilincsek,
kulcsa a kútban, az ésszel együtt társ, úszik a mélybe,
éjjeltől éjjelre a rút rémálmot idézve...
hogy mért nem sültél meg jól, mint egy puha sóska?
mondd, te miért élsz, s bosszantasz folyton, jaj, anyóska?