kifordultam

Kapaszkodtam s vertek orrba

Még folynak ki vadul gomolygó tüzek
még sokszor hazudunk leányt is: szüzet
még versfélékbe álmodjuk lágy-magunk
és hirtelen fogy el belénk fúlt nyarunk

Lábakat figyelünk, kacér rímeket
a hús a bőrben remegve megreked
a hasonlóság csak betű-ideál
s míg két kósza szerelem alliterál
-pedig csak veszett, elkurvult nyál csepeg-
elcsorgunk egymás ellentéte mellett

csendfalakon innen
mindig másra vágyunk
égre nyitva ajtót
kifestjük az álmunk
 
mesterséges holdfény
a szemünkre lóg
lidércfényes partja
meg-nem-érte-bók
 
szerelmeket hajtogatunk
semminek örülünk
s origami szíveinkkel
feneket törülünk

Egyszer főztem teát, forróst.
Kemencémben égett fa-rost.
Hosszúra sült szépen,
de nem teaképpen.
Adtam neked... Mit is? Farost.
 
A levegőn jobb a kúra,
lehet ez is fogyókúra.
Palkó s a bajusza,
Emőt körbeússza.
Finomabban bizony kúr'a.
 
Itt lakott régebben Gogol,
egyik nap odajött sógor.
Sógornő szép lába
vitte a vásárba...
Nem látod Gogol, ki bogol?
 
Chiquban akart inni Pancho,
bor is volt előtte, s kancsó.
Szeme kerekedett,
a bor vizesedett.
Olt rionál minek pancso'...
 
Erre jött egy nagy regiment,
piros negyednek nekiment.
Az irányt jól látták,
mutatták a lámpák.
Céloztak, lőttek. Még ilyent!

Ma megint orrvérzésig élek.
Legalább színesedik a fonák napom...
Pirosat nyílnak a gesztenyefák. Hagyom.
Magammal megint szembenézek.
 
A szerelem is elcsepeg,
mint a nem kívánt héjas koppanások.
A föld mindent beszív, s a tagadások-
ra nőnek avarszín egek.
 
Felfelé lépek: égre. Nem fáj.
A holtakat taposni még jól is esik.
Hullnak a gesztenyék, mások is így verik.
Nem zavarja azt, ki félreáll.