őszi

kibomlást kaptál kéretlenül

hogy megérts rád morzsáltam

egy szelet fénykenyeret

s amíg csendedben álltam

vigyáztam szürke titkaimra

 

zavaros sötétbe hajoltam

bennem a szó zakatolt mi jó volt

félek

kölcsönnyi élet homokja pereg

a szemekkel elsodródhatunk

 

fogynak a morzsák

csendfalak nőnek

foggal-körömmel nem kapaszkodok

nem tart(h)a(t)sz engem

akárhogy vagyok

 

nem ismersz igazán 

soha nem is fogsz

csak a közöny lesz

mit egyszer átkarolsz