Megint egy mába szédelgés

Fenekem nem riszálom,
homlokon csak a szél legyint.
Széles ívben kerül az álom,
hajléktalan lett megint
költőcske önmagam.
 
Kukában landolva füstölög
a gyűrött papír, s a tinta
- míg a csend rám röhög -
kiömlik alvadni vágyainkra.
 
A toll felszívja a mát,
vakarja spicces oldalát,
hogy teljes legyen az összhang végre:
rímfaragónk a lóbőrt húzza.
(És fákjút mutat rá a múzsa.)