Kitüremkedések

összetörted virágzó csendem

már születésem előtt belém égtél

repeszeid szétmarták bennem

a feltámadás lépcsőfokait

 

és nyújtózkodtak félelemre, égre

én nem tudtam meddig és mi az

azt sem hogy ezután nem lesz csönd-vigasz 

 

síkos eső rozsdázza a fájást

a föld vásznával burkolom be lüktető 

magányom pirosát: a szétázott áldást

kötések fátyla vízben oldódik

 

gyökeret szaggat az üresség, görcsöset

rügyekre éhes szívemen 

elcsúszik e romba-dús szerelem