kifordultam

Egy kő. Sok. Kartonszíveket zúz.
Trópusi szeretet omlik a kirakat
mögé, s a nyár mint egy csúf bogár
behúzza ollós csápjait.
Mindenben fellelhető az érdek,
főképpen a lefolyókban.
Csak le ne késsed folytonos
megalkuvásaid, csak hangosabban.
Csal a csend, mi rajtad
lemoshatatlan nincs.
 
Ahány kő: annyi dobás.
Mindegyik másképpen csattan.
Négyszobás éleket vagdal
a kirohanás, bennmaradunk.
Kockásodnak évek, szavak
papírhajói.
                  Tele apró nyár-
bogarakkal. Nappal van mindig.
Fekete. Nappal.

Alkonyóra veri szét a csendet,
-bár csak hajlott hátakon kopogna,
de ki állni, állni tud - úgy félszegül,
miért teszi azt, mintha csak volna?
 
A reggel biceg és reggelt szimulál.
Jégfejeket olvaszt ez a sablon,
ettől termékenyül idegláz és görcs,
azt se mondva a reszketőnek: pardon.
 
A napsütés a szembe érve döglik,
a jégkopogást ajtóháton rengem,
s te föld, te (szám)kivetett anyaföld,
hányszor tagadsz meg még engem?

Vén Árpád 2001. szeptember elsején Lövétén járt - én akkor egy helyi kiskocsmában dolgoztam - s beszélhettem vele. Ima Istenhez: Fogd meg kezét Uram c. versét dedikálva nekem adta, ehelyt még egyszer köszönöm neki.
Akkor én még kiscipőben jártam - most is :) - s tán nem is emlékszik reám, de szeretettel vigyázom a keze, szava nyomát, mi akkor is, ma is hozzánk, rólunk szól(t). Rmélem, még hozza úgy a sors, hogy kibeszéljük magunkat. Isten tartson meg még sokáig, Árpi bácsi!

Ahhoz, hogy megértselek legalább egyszer,
vérembe kéne csobogjon valami vegyszer.
Valami olcsóbb -hiába mondod drága-
színére nem üt a szó, csak a visszájára.
 
Te hígultál fel, bennem az éjek dúsak,
összeráznám őket, nézd: egymáson is csúfak.
Ha habzóbb fehér a felszín, a velem ma,
éjet porzik a mély, kifüstölt gyehenna.
 
Kiömlött csendjéből a hold árad, árad;
egyszer vége lesz e mázas éjszakának,
s mit nem kerestél, nehezebb megértened:
 
könnyebb teher a nélküledben a veled.
Mind kinyílnak ujjaim hegyén a gyöngyök,
és tudod kedves, ezt sem kell megköszönnöd.

Szépszájú sötét takarja ínyét,
odvas szagokat fed a szélbajusz,
igazat hazudsz
 
... gördülékenyen.
 
Botladoznak kiskorú enyémek,
éleket sarjaznak öregedni
a tiédek.
 
A közökön néha kihagyunk.
Abban - isteni csoda -
egyformák vagyunk.