kifordultam

Hitelkapun mágus a szó. Rakás car.
Soványszagán érlelődünk rakásban.
 
Amit adnék - pi.apótlék - betonlyuk.
Egymásról a bőrt lehántjuk. Letojjuk.
 
Megkínállak. Ajtónyitás. Igazolt.
Melyikünknek szíve ilyen ki@aszott?
 
Rajtam lóg az élet. Ma még. Lazán van.
Szálka vagyok az istennek
fa@ában.

(zátony, körút, kátrány, fatönk, dáridó, horog, szerkezet, bába, árnyék, sisak)

Kivágták az időt alattam.
Fatönk-maradt, mohásodik.
Gyűrűjében árnyék-arcod
júdás zörgése a második.
 
Elhagytam elsőjét, mielőtt
kátrányként tapadt szomja rám.
Pitvarnyi rés jutott, egy csepp,
s délibáb-körút az oldalán.
 
Szemedben éhes darazsak
korhadást hordanak. Ez, mi van,
Dáridó hallszik - közelről más,
frontális csendű szív-ficam.
 
Tükörben zsivajt bábáll a még,
a már mineken az éj sisak,
koponyafényesen torz a hold,
csillagok torkán horog-inak.
 
Ha megfeszülsz, sem lesz eső,
rozsda-őszt szúr, présel a perc,
konok és fás a szerkezet.
Zátonyra üss, vagy húzz... s szeress.

kimozdultak vonásaim
üvegfátylából
a pontok s összeálltak
támaszuk te-vigasz (közöny?)
-és valami más-
mi többet érne látszat
 
tudlak a mában tartani
leheletima
szép átkaimban oldani
s holdcsusszanásba kötlek
 
csak ködből érő szeretet
nem töri fel kódjaid
de van ennél erősebb

Holdmagot szórt a szél szemembe:
kihajtanám.
Eső-nélküli tétlenségem
számadást fáj.
 
Hiányba botlok, a hely kevés,
bokáig nő a nyár-
Hűs tenyerem mása kezedben,
almává mikor ér?
 
Hány szétvert tél kötné a csendet
meg nem fázni?
Melyikünk tud rád ennél jobban
nem vigyázni?

Elveszejteni félrenéztelek,
s annyiszor vártalak még tartani,
hogy kifordultak őszbe tűrt telek
gallérlevéles fákra hullani.
Öltöznénk a csendek színeibe
és törölnénk álmunk éjfehérbe;
hűlt sziromláz, foltba gyűrve bibe...
Az együtt más, s külön ajtón fér be.
Felhőköröm árkos szürkesége
eget karcol és nincsen rá tapasz.
Fáj a fák kigombolt őszisége,
s hogy valahol tán te is elmaradsz.
Szakad a csend alatt a szív, az ing-
levetkőztetem istent magamig.