Jégkorszak

Lelkemre léptél, rá a tóra.
üvegje törött, úgy őszintén.
Másodszor már hóba fázott
tenyered nyoma.
Harmadszor senkinek nincs.
 
Megtanultam tőled:
szerelmek elcigarettázott
szeszélyes mocsarában
-hol tövig ázott, s rohadt a szó-
csak kátrányvirág nő.
És az az utolsó.
 
Nem fáj a parázna csend.
Ideje volna észrevedd.