(Ki)tagadásokról

Kilebbentél szélajtók résein,

küszöbnyi félsz és part sem tarthat itt.

Tűnődések lecsukott végein 

a nem-értem-miértből elszakít

 

a szemhéjrebbenések felgyűlt ólma.

Már nem tudom, hogy mi is lyukasabb,

és azt sem, vajon meddig ért a volna...

Borostyánrégiek mind a szavak.

 

A bizonytalan hirtelenje sápad,

már rendbe hozni, mi kusza nem lehet.

Helyeinkre miért is vetünk hátat?

Bent rakunk falakat, s kintről is befed.

 

A nélküled tömegje vállam nyomja,

belém tapad, de tudom hogy kacat,

a szétszaggatott különnek a foglya; 

nem pótolható az, mi elmarad,

 

hiába öltöm fel a színeket:

pirosat, rózsát, ha a csend fehér.

A meggörbült magányra íveket

hajlít a nincsen, s vele összeér...