Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A múltam..
kicsisara• 2019. február 1. 00:29
... a régi seb feltépése, az újra élés, az az érzés... Nem nevezelek meg, de tudom, hogyha olvasol, akkor tudni fogod, hogy ez neked szól...
"Nem tudom" Én írtam. 2016.szeptember 27.- én.Milyen régi és milyen igaz. Egy empata, a lelki társ aki nem akarta, hogy fájjak magamnak, hogy érezem ezt a magányt, de megtette. Nem szándékosan. Nem tudhattad, honnan is tudhattad volna. De az a tudat, hogy akkor azon a napon te is igy éreztél, az még megrázóbb. Az az üresség, a nem tudom, hogy mit csináljak, az amikor annyira hiányzik a szeretet, amikor az érintés hiánya, felemészt. A magány. Túl éltem. Éltem az életem. Mást nem igazán tehettem. Teltek az évek s valahogy ez az érzés kihalt, de inkább megpihent a szívem legalján. Várakozott. Az elme ami megölt, újra gyógyította önmagát, nem kerestem, de vágytam arra, hogy a szívem újra és újra érezzen. Így lett. Újra dobog, boldogság uralkodott el rajtam. Mi a titok? Egy remény sugár. Igaz ez plátói szerelem marad. Ami talán így a legtisztább. De újra álmodom. Az elején nem láttam, ami tetszett, dacol, harcol az érzései ellen. Bár Ő úgy gondolja, hogy ez kell neki. Mivel a múltjában ragadt. Azt mondja, hogy a szíve helye üres, nincs neki :) és itt magamra ismertem. Ekkor elővettem a szemem. Le írtam a véleményemet. Tele érzésekkel, szeretettel. Tükröt tartottam elé. Ahogy ő is elém. A kérdéseim szerintem az agyára mentek. De udvarias, mindig válaszolt Illetve válaszol mivel újra felmentem arra az oldalra. Úgy ír, hogy nagyon nehéz megértenem. Magasabb szinten áll felettem. Amikor felfedeztük az embert egymásban, olyan falat emelt. Ami áttörhetetlen volt, de beláthattam. És tetszett. Viszont az enyémet Ő már áttörte. Ami jó nekem. Mivel kicsit lazábbá tett. A vele való nem beszélés az maga a pokol. Megnyugszom tőle, ugyanakkor megtudnám fojtatni.. :) Egyik pillanatban ellök, a másikban meg szárnyakat ad az érzelmei olvasása közben. Még játszunk. Hiszi, hogy nem találkozunk. Én tudom, hogy fogunk. S jön a döbbenet vagy nem. Vagy ott lesz a szikra vagy nem. De ott lesz. Mert már meg van.. Hogy össze jön ez, nem tudom.. de nagyon szeretném. Még magányos vagyok, mert nincs online :DÉs te kedves, aki múltam darabját elolvasva hozzászóltál, köszönöm :)Tiszta szívből kívánom, hogy újra önmagad legyél. Hogy lépj át abba a világba ahol a húsvér emberek vannak. Nyisd ki a szemed, de nem mint empata.. hanem mint egy férfi. Bár a valóság ijesztő nekünk. Köszönöm mégegyszer, hogy tükröt tartottál elém, az akkor és a most között. :)
kicsisara2019. február 2. 04:58
@Rozella: szia. :)
Én úgy gondolom, hogy a múlt, jelen, jövő. Ezek a mi élet szakaszainkat ábrázolja. Az életünk részei de igen ez így mind egyben mi vagyunk. Az életem, nyitott könyv itt ezen az oldalon, magamból egy darabka..bárki belenézhet. Lapozhatja, olvashatja, hozzászólhat. Ezzel segíthet nekem.. :)
Köszönöm :)
Rozella2019. február 1. 22:49
Mind azt gondoljuk, hogy volt a múlt, van a jelen, meg talán lesz jövő..., pedig csak mi vagyunk itt árván a téridőben a paravánunk egyik és másik oldalán is.. sőt mi vagyunk a paraván is, vagy mondhatnék falat, ami gyakran elválaszt ömnagunktól. Az online világ kicsit közelebb is hozhat, de el is választhat végleg... Kicsit úgy olvastam az írásod, mintha bepillantást adnál a paravánod mögé, elé, rá... ahogy tetszik. Tépelődő, kereső (és Istenkereső) típusnak gondollak. Lélektársra ritkán bukkan az ember, de ha eljön az ideje, tévedhetetlenül megérzi, hogy Ő az... :)
kicsisara2019. február 1. 19:26
Szia, próbáld meg! Vissza lehet szokni.. ülni a lóra! :)
Köszönöm:)
Mikijozsa2019. február 1. 19:20
ez tényleg terápia így kell írni a múltról, szeretnék én is így de úgy érzem elszoktam már egy bővebb összefoglalásról, gratula
kicsisara2019. február 1. 11:45
@Kri01:
Szia :)
Nagyon kedves vagy.
A múlt sebei, árnyékai, jelen vannak, minden mozzanatban.
A magány ami akkor erőt vett rajtam, az okkal történt. És minden oknak következményei vannak. Aki akkor ott volt velem a magányon kívül az a jó isten volt. Ez az érzés mindig jelen van és lesz is.
Köszönöm szépen hozzászólásod :)
Szia
Kri012019. február 1. 06:21
Drága, drága Kicsisara! Nem jó a sebet tépegetni, nagyon nem! Rá kell rakni új és új dolgokat, hogy a múlt fakuljon. Nehéz, nagyon. És meg kell figyelni, ki volt veled, mindig Van valaki, aki a kínból kimentett, ha csak egy kicsit is kiállt érted. Szeretettel, Krisztina