ki-sebek
1.
Kishercegünk utazni készülődött. Felöltötte magára, mint egy kabátot, az utazók kiváncsiságát, megsimogatta kedvenc rókavirágjának prémjét, selyemszirmairól lefújta a cigihamut, és megígérte neki igazándiból, hogy többet nem pöfékel.
- Így görbüljek meg! - mutatta a rókarózsának a mutatóujját.
A rókarózsa nagyon szerette a barátját, ezért elhitte, hogy a kisherceg csak tudja, mit beszél.
A kisherceg tudta. Eleve görbe volt, mint a nagyapja kankós pálcája, mivel a hamut szokta kikotorni papó a fűttőből, és biztosra vette, hogy több cigit nem fog elszívni. Csak ugyanennyit.
Nem szokott mellébeszélni, most is igazat mondott. Azt hiszem, az ősei között legalább egy hungén is volt.
A következő bolygóra angyali tollúként aláereszkedve éppen Fordítottországban kötött ki. Jött-ment, sétálgatott, betekintett a pult alá, azaz az ott élő lények lelki szemeibe is. Hogy s mint, de találkozott egy töprengő arcot magára illesztő medvebocsocskával. Micimackóval.
Micimackó éppen azon morfondírozott, hogy Malacka szerint ő nem egy észkombájn. De kaszálógép attól még lehet.
- Jé, ez az! Amikor tele hassal eldőltem szunyálni, tényleg elkaszáltam a hangyabolyt!
És egyszeriben ettől boldog lett. Már szinte szent.
A kisherceget is eltalálta a boldogság nyíla, majdnem a szemét szúrta ki. Így mert majdnem, csak mosolyt ültetett arcocskájára, de tudta, hogy ki fog nyílni. Mint a bicska. Hiába... a hungének.
Ezért rögvest összebarátkozott Micimackóval. Mert mért ne.
Lemancsoztak, bevágtak két csepp mézet, s egy liter szilvát - megint a hungén - és mély filozófiai eszmecserékbe kezdtek.
- Ez a bolygó egy nagy medence. És le van csempézve a széle. Ha leülök a szélre, a lábam a semmibe lógatom. - állapította meg Micimackó.
- Olyan lapos a semmi! - ábrándozott...
- Mint a bolygótok... - szűrte le a lényeget Kisherceg.
- A csempén csak papucsban lehet járkálni. S mielőtt a medencébe huppanunk, le kell zuhanyozni előtte... de zuhanyzáskor is topánkában kell lenni! - szedte egy csokorba mélymagvas gondolatait Mivimackó.
- Miért? - vágott közbe a kisherceg.
- Hogy ne szedj össze lábgombát... - volt a válasz.
- És a medencébe is papuccsal mentek be?
- Nem. Oda nem. Hanem mezítláb.
- Értem... - motyogta fejét vakarva a kisherceg. (Közben lesunyizott pár serkét is.)
- És hova teszed a törölközőt, míg zuhanyzol, Micimackó?
- Hát ahova más is. Felakasztom.
- Felakasztod?
- Igen. De nem hal meg.
- Értem... - motyogta a kisherceg. (Megint levakart pár tetűgyereket a fejéről.)
- És a zuhanyzóban a lábadra felcsappanó vizet letörlöd-e a törölközővel?
Micimackó erre már nem válaszolt. Elvesztette a fonalat.
Keresgélni kezdték, holdlementéig keresték, de sajnos a hold túlsó oldalára libbent. Azt meg soha nem láthatjuk. Mert ott a nemtudjukkik befogják, gyűjtik téli sapkára valónak.
A szegénység seholse szégyen. De ahol azt hiszik, hogy nincs, ott tudják, hogy van. Ahol meg tudják, ott nem akarják hinni.
Vélemény
Hétfőn voltam kedvenc fogorvosomnál, aki jól is dolgozik, ember is, minden szempontból. Szeretek eszmecserézni vele, míg zsibbadok, illetve inkább fordítva. 😉 A hozzám hasonló intelligens emberek társaságában jól érzem magam, ez van. 🙂
A téma most jobb híján a globális szemetelés, növény-, állatfajok eltűnte a környezetünkből, és idegen fajok megjelenése volt. És persze az okok.
Merthogy mindennek oka van, ezt bő egyetértéssel leszűrtük. Egy szóval jellemezni is lehet: az ember.
Végül most is ugyaneddig eljutottunk.
Az orvosok kontra természetgyógyászok véleménye kb. egyformára sikeredvén, az utolsó mondata ez volt - megint: Rendben; de a homeopátiában nem hiszek. Mert az placebó.
Az én véleményem erről, ami tapasztalati. Nem hit. Éspedig.
Jöjjön a kitérő, amit a dokinak időhiányban nem részleteztem el, de itt kifejteném.
Nagyon rég, néhány évvel ezelőtt, az őskorban, amikor még utánam is megfordultak füttyögetni a fiatal suhancok, egyszercsak úgy döntöttem, hogy lebetegedek. Nagyon le.
Az akkori szemészdoktornő nyugtatót akart felírni, ellenkeztem vele, rábeszélt egyre végül, hogy az gyógynövényalapú. (Abban se hittem, amúgy, s abban se, hogy valaha felépülök.) Homeopátiás bizbasz volt, később megtudtam, s utánajártam, hogy mi a fitttyfene az. De addig semmi fogalmam nem volt erről. Beszedtem végül, lesz, ahogy lesz, ahogy most Rúzsa Magdi is dalolja, s hatott.
A másik bigyó a szárazföldi tengeribetegségemre volt jó, többszáz km utazása során sem lett semmi tünetem. Mikor használtam. (Most már eljutottam odáig is, hogy ne szedjem, ha kell, ha nem, bizzak magamban jobban.)
És egy másik tapasztalás: legjobb barátnőm, lélektesim elhozta a csíksomlyói búcsúra jópár éve egy pránanadis barátnőjét. (Tibetben tanult - nem mellesleg.) Nem ismertem Zs-t, nem is sejtettem, mit tud. Úgy gyógyított, hogy fogalmam sem volt tóla, és átjött. Akkor a pajzsmirigyem kapott egy energianyalábot - másképpen nem tudom körbeírni. Másnap magyarázták el azt, mi is történt. Tehát semmi fogalmam nem volt erről a gyógymódról, s kissé ki is cseleztek egy tagadót. 😃 Mégis átjött...
Na ez is tapasztalás útján szerzett tudás. Úgy, hogy lila dunsztom sem volt róla. Szó szerint. És ez minden téren működik, akármi is az eredmény, s így kéne legyen mindenhol. (Persze minden téren találhatóak kuruzslók, csalók is, kikbe belebotolhatunk, de a kudarcok is tapasztalások... )
Amúgy valaki más tapasztalása után valamiről véleményezni vagy úgy véleményezni, hogy fogalmunk sincs az adott témáról: szerintem butaság. Beleesünk ebbe a csapdába számtalanszor mégis. Mindnyájan. A tudatos ember egyre kevesebbszer. A birkákat pedig vezeti a pásztor...
Ez sem baj. Minden jó valamire. Elrettentő példának is.
A homeopátiás bigyókhoz visszatérve a dokinak kifejtettem álláspontom. Azaz: testünk 70 %-a víz. Felnőttként. Kb. Nem szén. A homeopatikus szerek vízinformációt tárolnak. Ezen alapon bárhányszoros higítással marad benne az alaphatóanyagból. Plusz, amit beleadunk még. (Ha segíteni akarunk: a jót.)
A vizes dolgok az emberbe könnyebben beépülnek.
Ez nem placebó.
A placebóelven működő szerek is jók akkor, ha használnak az illetőnek. Ez mondjuk inkább hit alapú, de mint mondják, minden agyban dől el. ( Meg ágyban. Ilyen a nyelvünk. Egy ékezet és más az értelme.) És ez sem baj.
A baj az, ha valakire rátukmálunk valamit, amit nem értékel, nem fogad el, s ezáltal nem kap esetleg olyan kezelést, ami egy adott esetben talán meggyógyíthatná.
Tehát legyen kinek-kinek a hite szerint. Bár ismétlem: a hit nem egyenlő a tapasztalaton alapuló tudással. És a saját tapasztalati úton létrejött tudás sem egyenlő a tanulás által szerzett tudással, sem mások által szajkózott véleménnyel.
Az emberek zöme két nagy pártra szakadt gyógyítás terén. Egyikben az orvosok laknak, a másikban a természetgyógyászok. S a harmadikban a sarlatánok. 🤣
Én azt gondolom, hogy a leghelyesebb az, hogy teázok otthon meg van még ezer módszer. De fogat tömetni elmegyek a kedvenc dokimhoz, ez az ő tudását igénylő feladat. (Mondtam is neki.)
Remélem, hogy egyszer erre is képes lesz az ember, s még sok más csoda visszakerül a hétköznapokba.
Ami megakadályoz a csodákban: egyedül a félelem. Ami előrébb visz: a szeretet. Egymás ellentétei ezek az érzelmek, rossz farkas, jó farkas etetései.Tanmese:Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: „Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. – A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. – Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.”
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?”
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: „Az, amelyiket eteted!"
Csakis a szeretet a megtartó erő, ez az egyetemes út, de nem az egyetlen és sok-sok melkékvágányra tévedés várja még az embereket. Gödrök, sáncok, akadályok, buktatók. Könnyebb azoknak, kik nem a nehezebb utat járják be előbb, de a nehezebb úton haladók erősődnek meg. Persze ha arra hajlandóak, hogy kimásszanak a pöcegödörből, mielőtt szépen beledöglenek.
Segíteni csakis azon lehet, aki kéri, igényli s akarja. A másféle jóakarás erőszak. Néha hagyni kell a saját piszkában fetrengeni embereket, mert van, akiknek az a jó. Ha megúnja, úgyis lemossa magát, feláll és kilép a fénybe.
Szer: etet. Gyűl: ölet. Tetszik vagy sem, beszél a nyelvünk. Értsük vagy nem, elfogadjuk vagy sem. Tapasztaljunk. Akkor bizonyosodhatunk meg róla.
Változni halálig nem késő.
És néhány csoda az én praxisomból.
I. Mindig hideg volt a keze, lába, mióta tudja. Hozzám ujjzsibbadásokkal, hátfájással jött. Egyetlen masszázs és meridiánkezelés után úgy jött vissza: - Fogjam meg a kezét, meleg...
Elleste 🙂 hogyan kezelem az ujjait és otthon gyakorolta. Szuper. Ja és laikusként nem tudta, mi a reiki, a kvantumérintés - de mindig kéri. ("Amit utoljára tanultam, az energiakezelést, abból adjak.")
A: Agydaganattal műtött, egy energiakezelésen volt nálam. A másodikra mikor érkezett, jelezte, hogy visszatért az időérzéke - ez változott meg. Azaz: emlékezni kezdett. 🙂
A: ács, három-négy hétig feküdt, mikor a dereka kibolondult. 3 masszázs után elvan. Azóta tavasszal jő 2,3 alkalomra, ősszel ugyanígy. S a munkáját el tudja végezni. 🙂
D: Külön SMS-ben meg akarta köszönni azt, amit itt kapott. Nagyon hálás. Én is... És majdnem ugyanezt mondta M. Spirimasszázs, amit kapott. 🙂 Testet, lelket gyógyító.
Egy dolog fontos: Kell egy segítő és egy elfogadó ember. A kettő közreműködése ad javulást. Pontosabban: én segítek, de a gyógyulás a másik ember tehetsége, feladata.
És senki nem mindenható. Nem vagyok - még - olyan ügyes, hogy ráteszem a kezem valakire: " Kelj fel, Lázár és járj." Ez nem az én tisztem...
Sok az üres folt, a tanulnivaló. Van, amikor nem segíthetek. Nem én segíthetek. Nem neki segíthetek.
Amúgy dédim is füves asszony volt, gyógyító, sajnos nem ismertem. Orvos által lemondott, szekéren vitt betegeket állított lábra. Jó lenne tudni, miket kotyvasztott. 🙂😔
A lényeg. Jó lenne, ha összedolgozna a két fél, természetgyógyászat, orvosok: együtt, egymást kiegészítve dolgoznának.Jó lenne, ha egyetlen gyógymód sem ártana, mellékhatások nélkül oldódna meg minden.
Jó lenne, ha minden ember tapasztalatból adódó tudás után véleményezne.
Jó lenne nem félrevezetni az embereket.
Jó lenne a rossz tulajdonságok elapadása, a jók gyarapítása.
Ha egymást nem ennénk meg csak azért, mert más véleményen vagyunk egy adott esemény, téma kapcsán.
Mondjuk, amikor valaki csordásodik, és úgy okoskodik, az magáról állít ki bizonyítványt. Ahelyett kéne kipróbálni, tapasztalni, elemezni.
De ezt is megértem. 🙂
A dokimhoz visszatérve: kár, hogy mindezekről nem teljesen tudtunk eszmecserézni időhiány miatt és itt fejtek ki még plusz gondolatokat.
Tisztelem, kedvelem őt is, jó, mikor nekem segít...
És ahogy lesz, úgy lesz.
https://youtu.be/w23zRGGSNok
Eszmélet
Várjátok csak jéát. Más itt a hacacári.
Az a kérdés: vajon mit keres az ember a Földön? Biztos, hogy ide volt szánva eredetileg? Avagy az evolúció ennyire kibabrált velünkkel?
Megszületünk. Teljesen meztelenül. Se szőr. Se valami satnya tollféle. Más tisztességes állat, mint a csirke, pelyhesből megtollasodik, ahogy felnő. (Egyes emberek is igen a buzunárba, teljesen tisztességmentesen. De ez most más cseberbe tartozik.)
A tyúk, a kakas... s a kappan télen is elvan, mint a befőtt. Mínusz ezer fokban sem varrnak maguknak székelyharisnyát. (Vagy bőrharisnyát. Nyomkeresőt.) Még egy valamirevaló karincát sem tekernek az előfelükre. Csóré lábszárral futnak a havon - a globális felmelegedés hóeltűnéséig. Azután itt is olyan igazi szaharai tájképben lavíroznak majd. De majd akkor tényleg pípjok lesz. Meglássátok. Ne legyen így. De most vettem ki kártyán. Az ablakon.
De tényleg. Legalább ruhával születhetne az emberpalánta. Vagy egy-két friss figefalapival. Még ezt is sajnálják az embertől. Azt az egyszem lapit. Egyszer kapott, több esély nem jár. Járni jár, csak nem jut. Mint a tiszta víz a feteke kontinensen. De fő, hogy egyeseknek 1000 eurós pezsgő is jár.
Aztán a bőr. Sül a napon, mint a piruló galóca. S vedlik, mint a kégyó. (A nyelve vajon kétágú-e. Nem kell válaszolni. Inkább az, mint nemaz. A kégyókot üsmerve.)
Némely ember a pofájára jó vastag bőrt növeszt. Úgy kamaszkortól elhullásig tartja is szépen az állapotát.
Szóval s sóval: csórén születik, nyáron elég, télen meggecál, ha nincs a napból fejt teje vagy nem kér kölcsön más (mű)állatoktól bundát.
A kölcsönkérés meg nehéz. Olyan nehéz, mint a kölcsönkérés. Bundakéréskor az állatok visszafordíthatatlanul belé szoktak halni. Ez nem olyan, mint a könyvekben indián skalp. Hogy csak egy kicsit. És lehetha túléled. Ezt nem nagyon. Nagyon nem.
A vegánok ezért nem vásárolnak bőrcipőt, -táskát. Ők murkot is azért esznek, mert a földből kirántva a murok nem döglik meg.
A levágott fa is tovább él a füstben. Vagy ez is füstbe ment terv? Mint a bagó. Egy szivaras ember egy élete során egy ház árát elpöfékeli. Egy négytagú család négy ház árát. A szomszéd néni 18 gyereket szült. Jóisten. Mennyi ház ára. Feltételezve ha szívtak volna. De akkor még az ántivilágba nem hozta volt bé Kolumbusz a dohánylevelet Ámérikábú. Bú. Bú. Bú. Boci szomorú. Bocicsokiszemű. Akkor ettem olyant először, mikor apámat Pestre engedélyeztették Erdély közepiből ezelőtt vajegy 30 évekkel, s hazacsempészett egy-egy csokolátot. S egy-egy könyvet. Hogy el ne felejthessük, hogy Pesten magyarul tudnak. A pesti nénénket is felkereste. Akit nagyapám nővéreként még az itteni magyar világól vitt volt el egy pesti magyar baka... Azóta itt igencsak esszement a tej. Hejh. Világ. S vetett ágy.
Most ennyi gyermeke sincs a székelynek. Mármint kábé 18. Legalábbis otthon. De sok otthona is lehet a valószínűségszámítás szerint egy embernek. Aztán válunk jobbra, válunk balra. Én nevelem a te kölykedet, az enyémet más, s itt a közös. Ott a piros.
Nannyám azt mondta, tűrni kell, ha a hátadon fát vágnak es. Most nem tűrünk. Elromlik. Kidobjuk. Egyszer használatos világ vagyunk.
Anyós házán a kinti lámpában mióta itt élek mellette, villanykörte még nem volt cserélve. 24 éve ég. Anyós szerint azóta, mióta a ház felépült. Hetvennégyes évjáratú a ház. Vajon most miért tart egy égő pár hónapot? Ejsze azért, mert a minden titkok tudója égőmester elbújdosott e földről. S sírva vitte a titkát.
Szemüveges virágot nem tudom, láttatok-e. De hogy az emberi evolúció teremtője meglehetősen szemüveges Darwin lehetett, azt el tudom képzelni. Szemüveges tán a füle is, a lába is, minden testrészén lóg egy-egy szemcsi.
Mert én az ember földre valóságában nagyon kételkedek. De lehetha inkábbat az én eszem tokja szemüveges.
Mit ajándékozzunk ünnepekkor/csak úgy
Mit is? Hát elmegyünk a boltba és ami nekünk nagyon-nagyon megtetszik: azt. Ja, nem.
Számos buktatója létezik az ön(nem)ismeretnek, mindközül az egyik az, amikor azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi az ízlésünk, vágyunk, óhajunk-sóhajunk. Sokféle tanultságú ember van, legtöbbjének kikörvonalazódott több cél, álom. És tesz is azért, hogy megvalósuljon. (A tudatos életmód megéléséhez ez is hozzatartozik.)Mások csak tengnek-lengnek. Néhai nagyapám szerint: "Sok ember csak létezik, de nem él." Van, de nem létezik. Azaz: éli a kis szürke életét, nem okosul, nem fejlődik, nem változik - jó értelemben véve - mondjuk ki tisztán s magyarul: bután született, s úgy is hal meg.Aki pedig saját magát nem ismeri, az mást sem. Holott a másik megismerése is ugyanolyan jelentőséggel bír, mint az önmagunk tükörképével való szembenézés. (Amúgy mindenki tükör, de aki nem képes a más/saját arctükrébe nézni, annak még sok feladata van a földi síkon. Amit vagy megtanul vagy - még - nem. (Mindenesetre a jelképes pofonok nem véletlenül csattannak.)Amikor a másikat (meg)ismerjük, úgy, ahogy, és eldöntjük, hogy megajándékozzuk, akkor ha már megtanultuk ezt az x számú leckét, szerencsések leszünk. Tudjuk, hogy ha szereti a zöld bádogbögrét, nem viszünk ajándékba neki piros szemű vizilovat. Akkot se, ha számunkra a szép fogalma a piros szemű viziló. Elmesélek egy kis történetet. Egy kisboltban egy férfi piros művirágot akart vásárolni a párjának. Nézegette a művirágot, meg is jegyezte, hogy mennyire szép, a múltkor is ilyent vett a párjának, s az mégis kidobta. A férfi most is megvette a piros művirágot.A történet tanulsága az, hogy a szándék s a tett sem elég, ha a figyelmesség hiányából adódóan nem ismerjük a megajándékozandó személyt annyira, ami által örömet okozhatunk neki. Öröm nélkül az ajándék amúgy lószart ér... Pedig mennyire egyszerű: ha nem szereti valaki a piros művirágot, ne lepjük meg azzal. Főképpen kétszer ne. Mivelhogy előre borítékolható a művirág kukában való landolása. Ajándékozás előtt gondolkodjunk el azon, mennyire is vagyunk tisztában a másik ember ízlésvilágával, szükségleteivel, igény(esség)ével és ne lepjük meg - ismétlem - olyannal, amire nincs gusztusa. Amitől hányingere lesz.(Persze ha mazochisták/kárörvendőek/ostobák/nem tudatosak/ vagyunk, akkor adhatunk mindenféle vackot, szir-szart.)Talán az sem baj, ha kipuhatoljuk - nemcsak - ismereteink gyarapítása céljából a megajándékozandó személy vágyait. Ha meg erre nincs lehetőség, akkor még mindig jobb kevés pénzzel "megterhelni" a másikat. Vagy inkább a semmivel.És most jöjjön egy zárójeles akármi, halkan, csendben: nálunkfelé egy ideje lóversenyszerűen megy a virágcsokrok cecézése. Ki tud nagyobbat/drágábbat/mutatósabbat a kezében szorongatni - lehetőleg úgy, hogy minél többen lássák is - az átadás előtt. Aztán ott áll az ünnepelt pl. nagykorúsítása alkalmával a 20 db. virágcsokorral, a 150 szál szegfűvel és azon elmélkedik, a holnapi piacon vajon értékesíteni tudná-e az egész hóbelevancot. Vagy az ajándékba kapott pénzmagon vegyen még 10 nájlonvázát a virágoknak. Esetleg. Persze jól esik a sok köszöntő, miért ne, és ünnepeltünk viszonozná is a kedvességet optimális esetben, főképpen ha a népházunkban nem gyúródnának a tömegnyomorban a kedvességként odahordott sütik romhalmazzá. (És minden tiszteletem azoknak, akik, bár környezetkímélőnek nem mondható módon, egyszeri használatos poharakban szolgálják fel az italokat akkor. Mert a köztiszteletnek örvendő módszer az 5 pohárból a fél falu itatása szokott lenni... Zárójel bezárva.Kedves - leendő - szülők! Ez a gyerekekre vonatkozóan is megfontolandó.Egyszer egy üzletben egy kislánynak meg volt engedve, hogy 1 dolgot kiválaszthat, ami akar, és azt megveszik neki. (Természetesen egy bizonyos árkategórián belül, ami alatt nem a toronyóra láncostól értendő.) A kislány egy szőke hajú babát választott. Ekkor az anyukája rögtön nekiveselkedett a lebeszélés művészetére, mivel otthon már volt egy pont cakkra ugyanolyan baba. Kettő egyforma cekójú meg ugye, nem kell belőle.(De vajon kinek is nem kell két egyforma baba? Mert a gyereknek pont az kellett.) Addig s addig nyúzódott a történet, hogy egy barna hajú baba kötött ki a bevásárlókocsiban, a kislány pedig leeresztett orral kullogott hazafelé. Ebben a történetben sok tanulság akad.1. Két egyforma baba is elfér a játszósarokban. (Általában úgy is ott végzik, a sok-sok felhalmozott egyéb játék tömkelegével együtt.) 2. Az adott szó színeváltozása a kisgyerek legörbült szájával egyenesen arányos.3. Ha a saját gyerekedet sem vagy hajlandó jól megismerni, másokat a tudatos életmódra törekvés hiányában hogyan lehet?4. A hibákból tanul(hat) az ember. Mondjuk, egy ugyanolyan hibát el lehet követni kb. tízszer is, megbizonyosodva arról, hogy ez tényleg hiba. De erre kitaláltak egy remekül illő szót, ami egyáltalán nem ez: okos.)Tehát ha nem vagyunk teljesen az okos antonimájaként fémjelezve, akkor használjuk a szürkeállományunk sejtecskéit arra, amire azok szépen ki vannak találva. Nem a gondolkodás hiányára. Sem a tanulás hiányára...Vajon
Vajon hányan gondolkoztunk el azon, hogy a régebbi kifejezése a gyógyszereknek uruság volt, az urus, uros a gyógyító egyik megnevezése, ma is hallom az élő falusi beszédben még... ebben benne van az úr (Úr=Isten, Ős-ten, ezt utóbbit is lehetne fejtegetni), de a mai - hitelesnek elfogadott - gyógyító az az orvos. Nézzük csak a szót: orvos, az előtagja az orv, ennek a szinonimái: sunyi, kétszínű, képmutató, alakoskodó, álnok, alamuszi, alattomos, csalárd, gerinctelen, galád, álszent, számító, patkány, fondorlatos, köpönyegforgató, ravasz, sumák, alantas, aljas, hitvány. Tehát valaki, aki orvul viselkedik.
A mai nyugati orvoslás miről is szól? Amúgy? 😁
Figyelünk-e a megtépázott - de máig élő, beszélő szavainkra, amik magyarul magyaráznak magunknak, magyaroknak?
Hová és meddig szóródunk szét, elfogyunk-e?
És kiknek miért volt cél a rúnáink - rovásírásunk kivégzése? Amik szentségek voltak, teremtettek. Mint a szó. Mint a gondolat. Mint a képzelet.
Ember: az vagy, amit gondolsz, mondasz. És amit megeszel. Testileg. Lelkileg. Szellemileg.
Ami benned, az árad ki. Amit befogadsz: azzá válsz. Teremtő vagy. Ezért nem mindegy, hogyan élsz, merre haladsz, mit teremtesz. Mit (k)uru(z)solsz. Hallj. Ne csak hallgatózz. Láss. Ne csak nézz. Használd az érzékszerveid. Azt is, amit nem - akarsz még tudomásul venni.
Változz. Mert ahhoz, hogy változzon a mikro- és makrokörnyezet, előbb benn kell változni. Ne várd, hogy a környezet változzon. A mozgás és az állandóság egymás ellentétei. Az első változást eredményez, a második valójában nem is létezik. De a tudatos teremtő a rugó. A mozgás/változás érintője.
Nem mindegy, hogy melyik irányba forgatjuk az életünk.
A döntés, a választás joga bennünk van. Megadatott. Éljünk vele.
Gondolkozni lehet, szabad. De nem mindegy, hogy jó avagy rossz gondolatokkal gyógyítjuk vagy mérgezzük magunk. A gyógyító jó. Gyó. 🙂 Gyógyít. Jóvít. Jobbít. Ismét beszél a nyelv.
És mindazonáltal: a világ működésébe belétartozik az is, hogy értsük meg azt is, hogy nem mindenki ért meg minket.