ki-sebek

Akkor kezdődött öcsém gyűjtögető szenvedélye, mikor a gyerekkor küszöbéről a kamaszkor feneketlen tüzeibe és csillagtornyaiba be-belépegetett. Figyelni, észlelni, látni...

Kicsi tömbházlakásban éltünk, a gyerekszobát négyen díszítettük egyszerre. A nemek aránya pontosan oszlott ketté, igazságosan ki voltunk mérve vonalzóval.
Mi lányok is hódoltunk a raktározási, tárolási mániának, úgy mint: bélyegek, csokis-papírok, plüssállatok, bigyuszok, himlők, szamárköhögések, a jó ég tudja már még miket összeszedtünk, de amikor nagyobb öcsém elsőnek hozta haza... a lányt, hát meglepődtünk.

Nem állítom, hogy csúnya volt. Sőt. Szép, formás, begyes, csillogó szemű apróság volt, de az IQ -ja gyengécskének bizonyult, kevés hangot adott ki, azt is olyan furán. Tán egy nap és egy éjjel tartotta a szobában. Aztán szélnek eresztette.

Teltek a napok, mert azoknak az a dolguk, jó tesóm meg hozogatta haza a hölgyeket. Az ízlése menet közben némileg módosult: hol fiatalabb, hol öregebb kiadásokra esett a választása. Olyan esetre is emlékszem, mikor egyszerre hármat-négyet kellett elviseljünk a szobában. Na olyan csoportos burukkolást azóta sem láttam élő műsorban. Annyi ruhátlan testű némbert sem. Hát persze, hogy néztük az ingyen mozit! Ha már előttünk zajlottak az események!

A fiatalabbak egyik-egyikére ráfogtuk hogy szépek, ívelt testükön mikor megcsillant a napfény a pihécskéken játszadozni, hát a mi fantáziánk is beindult...nem titkolom. Ami szép, szép! És semmi szégyenlősség, semmi titkolózás. Szabad az élet, a fiatalok meg meggondolatlanok.

Néha fényképezkezkedtek is, de nem mindegyik portéka került megörökítésre, csak a csinosabbak, vagy amelyikek valamiben értékesebbnek, okosabbnak tűntek: azok igen..

Mennyiféle köztes állapot is létezik: milyen változatos szemszínek, testi adottságok, hátrányok is, formák, békésebbek, szelídebbek, búgó hangúak, csivitelők, féktelen természetűek, némábbak...hajjajjj!

És persze etetni, táplálni is kellett őket, az éléskamránk, a családi buksza meg is sínylette ezeket az ínséges időket. Főleg a csoportos ügyeket, és mikor több napig besszállásolódtak hozzánk! Fejcsóválások garmadával fejeztük ki mély hálánkat tesóm felé, néha veszekedésekkel, meg egyéb fenyítő eszközök kilátásba helyezésével, de hajthatatlan maradt.

A nagy bumm akkor robbant atomokra, mikor hímneműeket is kezdett befészkelni a szobába. Még a csajokat tűrtük, tűrtük, na de a perverzió ezt a formáját! Mennyire hangoskodtak a fiúk, és rémesen sok testszőrzet ékeskedett rajtuk, mellükön, hátukon! A fejeken nem mindig... Mocskosabb, büdösebb állapotban leledztek néha, mert ki tudja az utcáról, utcasarokról, honnan szedte össze őket. Állítólag pénzt is fizetett értük egy-egy esetben. Szó szerint megvásárolta.
Ezek a bakok hagytak is takarítani való mocskot maguk után eleget. Ej miket, jobb nem is említeni!

De a nagy bumm után még egy nagyobb dolog beesett, ez már világméretű katasztrófaállapotokkal kecsegtetett: kiskorúakat is befogdosott. Ezek kiváltképpen sokat visítottak, búgtak, jajongtak...És eléggé lepusztult állapotba kerültek öcsém kezére, soványak, alultápláltak, szürke arcúak voltak... Ő feltincselgette, - ennyi finnyás, válogatós kispalántát egy csukában, kupacban elképzelni... - és pár nap után eltűntette őket. Gondolni sem mertük, hova... Kérdezni kérdeztük aztán olyan sután, félszegen, de csak somolygott az alig pihéző bajusza alatt, minket meg kivert a frász...

Borzadtok, szörnyülködtök kedves olvasóim? Nem jobban, mint annak idején mi...
Fotók, videó felvételek. Megörökíteni ennyi gaztettet.
Mikor már éppen azon voltunk, hogy valahova kivizsgálásra kellene vigyük, fehér vagy csíkos ruhaviselésre ösztökélve, elhívott minket ki a kertbe öcsikém. És ott egy rakásban megtaláltuk az összes tubicát. Hálistennek élve és virulva.

Egy nagy galambketrecben.

Ez az egész üldözési mánia a mezőn kezdődött. És még előtte. Mikor az egyik jóindulatú szomszéd bácsi szólt, hogy menjek már ki a földünkre, mert ott járt a mancsos és a törökbúzát összetörte.Tudja ám a barna uraság, hogy mi az ízletes csemege! Nem ma szállott le a falvédőről. Sem a fákról. Olyan tarolást ember nem is tudna maga után hagyni...dehogynem...

És honnan tudjuk, hogy medvéék voltak? A kukoricaszárak földig hajlott, törött maradványaiból? Nem éppen. A lerágott csutikák szétdobált törmelékeiből? Nem. Inkább az ott hagyott szalmakalapnyi, félig emésztett kukoricaszemekből, mik a barna trutymóból röhögtek ki, mintha csúfolkodtak volna velem: - Te se eszel meg minket! Hát le van s.arva az egész...

Most kinek reklamáljak? A végtermékből ítélve nem egy méteres állatka lehetett, az annyi szent, kicsi lélek egyszerre nem belel ennyit, s nem "nyomoz"ekkorát.
Ezt hagyjuk. Ami behemót, azzal nem foglalkozunk.

Inkább pityókát ásunk. Azaz: ásnánk. De már megelőztek. Egérék. A tisztes mezeiek. Jól felszaporodtak az idén. Ők betartják azt, hogy egyet maguk helyett és a többi százat is maguk helyett hagyják.
A földben olyan járatokat vájtak, hogy egy kisebb fajta gyerek is bújócskát játszhatna azokban. A pityókák hűlt nyomát kerestük, néhol rábukkantunk a héjára, miből a keményítőt már kiették ezek a szürkebundáskenyerek.
Most azon gondolkozom, hogy kékülni és lebegni fognak-e az égen. Mert én oda kívánom őket, egyesével. Megnyúzva és kiterítve.
Mivel a háromkoronájú királyukat se lencsevégre, se farokvégre nem csíptük: a feljelentés itt is elmaradt. Mint a borravaló.

Hát jöhetnek a varjak, csókák, szarkák. A káposztadézsmálók. Azt hiszem éles karmaik vannak, vagy jatagánt viselnek a szárnyaik alatt/lábuk között.
Mindenesetre tudnak vele vagdalni. A káposztát elválasztani a fejétől. Az övéket is el lehetne.
Ilyenkor nagy ívben megnő bennem a légpuskavásárlás/engedélyszerzés ötlete.

Elég magas IQ-val rendelkeznek. Mert: képesek szortírozni. Azt a káposztát, minek az alja barnás levágják, de otthagyják mementónak.
Biztos erős a válluk, mert elbírja a kosarat, a tele zsákot. Mikulásjárásnak is felfogható ez az esemény, csekélyke változattal: egyik hoz, ezek meg visznek.
És kémtevékenységet folytatnak, mata(tós)-harival osztálytársak lehettek, jól értenek az álcázáshoz. De az is lehet rokonságban állanak Kamé Leonékkal.
De a tájba olvadás a tollak/bőr színe miatt is könnyebb, felpártolja őket a sötét.

Barna, szürke, fekete.
Jöjjenek a fehérek, kik szíveket csennek. Pirosakat. Majd visszaadják. Összetörve, fonnyadtan, színtelenül. Talán mind-közül ezek a leggazemberebbek.
Előbb szép szavak hálóznak be. Itt derül ki a pókszabásúakkal való rokonság.
Aztán foglyul ejtenek. (Kalóztevékenység.)
Mivel néha maszkot is hordanak, és nem vagyunk felkészülve a pinabankrabláshoz, de a fegyvertől félünk, hát eldőlünk. Hanem lelőnek.

Jaj, hogy  az más tányér tészta? Ámorék gyakorolják ezt a tevékenységet?

Hát nagy az isten állatkertje. Ott mindenki megtalálja a maga báránykáját. Ha keresi. Ha nem.

És nagy kanyar után a címre visszatérek. Hogy lehet a bűnt üldözni? A bűn egy fogalom. Nem lehet nyakon csípni, elagyabugyálni, térdepeltetni, papírlapot tartani az orra elé és a falhoz érinteni, úgy két óra hosszat, pénzbírságolni, kalodába zárni, barbár módszereket alkalmazni, bucis öt hónapra elcsukni...
Üldözni, elfogni a bűnözőket lehet. Nemcsak lehet. Kell is. Akkor miért nem bűnöző-üldözés ez az egész ceremónia? Nem tudom. Ti tudjátok?