ki-sebek

Pera76•  2020. november 14. 10:34

😜

A szerelem olyan, mint az ananászevés. Az első harapás után alllergiás leszel tőle. 


A szerelem olyan, mint amikor az 5 kg ruhához tervezett mosógépet 7-el megtömöd, aztán tisztálás közben leáll a program. 


Pillangók nem verdestek sosem a gyomromban. Egyetlen bazi nagy denevér lóg fejjel lefelé a szívkamrámban.


A szerelem extra szűz kókuszolaj. Felkened  vastagon a repedt sarkadra és ráhúzol egy zoknit, hogy minden lépésnél csúszkálhass tőle. És persze a sarkad még azért sem gyógyul meg tőle.


Naponta a statisztikák szerint 70-100 hajszálat veszítünk el csak úgy, fésülködés nélkül is. Tegyük fel, hogy a szerelem hajkefe, és naponta többször használjuk. Vajon mégis miért kevés a kopasz nő?

Nyugi. A kopasz  fiatal férfi se sok. 


A szerelem = covid. Én ha egy éve nem taknyoltam, köhögtem, az vajon mit jelent?




Pera76•  2020. november 7. 11:13

Megmondóemberek vagyunk

Úgy formálni határozott véleményt valamiről, hogy nincs tapasztalati úton szerzett tudásunk arról, az vajon hitelesé teheti-e a mondandónkat azok számára, akik már rendelkeznek az adott esemény/történet/dolog felől egy tapasztalat által szerzett tudással?

Megmondóemberek vagyunk. Vagy voltunk.  Leszünk. Valamelyik kategória biztosan illik mindnyájunkra. Vagy mindegyik.

Ha azt vesszük, hogy a hallás/olvasás által szerzett információ is tapasztalat, ebben van igazság. Valamennyi. 

De a hallás nem véletlenül rokon szó a hallomással, szoros értelemben véve ide tartozik a falusi térfigyelőkamerarendszer - vénasszonyok és vénemberek utcai padtevékenysége (nem csoportkekszre gondoltam) - susmutyoló pletykaáradata. Ami köztudott, hogy mennyire fedheti a valóságot. Mint az igaz szerelmesek kádnyi szarát a kanál méz. 

Hitelesebb lehet az, ha egy közeli ismerősünk anyagi nehézségből, betegségből kilábal, párkapcsolati problémáit rendbe rakja - de az tény, hogy egyik sem kifejezetten, de ez utóbbi  nem egyemberes dolog. Viszont ahhoz, hogy valami változzon, elsősorban magunknak kell változzunk. Amíg egyhelyben toporgunk és várunk a sült galambra, addig a megoldás kulcsa sem kerül a kezünkbe. Ez egyfajta halogatás (belenyugvás, belefásultság az úgysemsikerülbe, a nincsértelmemébe). A halogatás, odázás pedig a lehetséges eredményt nem segíti elő. Viszont a nyavalygás táptalaja, a panaszkodás melegágya. Ez elmegy egy darabig, mert betegnek lenni jó. Hiszen kerülgetnek, törődnek velünk. Egy darabig. Aztán azt vesszük észre, hogy lekopnak a barátok, széles ívben kikerülnek az ismerősök, mert valljuk be, értelmes ember nem tölti a drága idejét a másik ember butaságának a pöcegödrében végtelenségig. Pár próbálkozást kifejt a bajban levő segítségére, aztán ha látja, hogy az nem akar kimászni a dagonyájából, békén hagyja. 

Tapasztalás olvasás által: életbölcsességet megmondó guruk, tanítók sokasága ömlik ránk a könyvekből. Kiválogatni a jót nem biztos, hogy könnyű. Aki még figyel a megérzéseire, az esetleg elsőre eldönti, hogy kitől mit akar tanulni. 

Próbálkozni nem árt, mert mindig nyerünk valamit. Lehet, hogy egy életútban - nem - követendő példára találunk. Lehet, hogy csak nyelünk, nyálat, ez is benne van a pakliban. De csakis a saját komfortzónánkból kilépve tehetünk szert bármilyen új tapasztalatra s ezáltal a változásra is. 

A bukások nem arra valók, hogy feladjuk. Hanem rájönni arra, hogy ami nem a mi jobbulásunk segíti elő, az is tanít. Közhely, de minden jó valamire. Elrettentő példának is.

Az igazi tapasztalás azonban az, amit átélünk, aminek a nyitjára saját magunk jövünk rá. Amikor nekünk esik le az ötbanis. Amiben mi tudunk változni. Lett lègyen az irány bármilyen is, persze nem muszáj a lejtőn lefelé menni. Le is lehet lépni onnan. 

Amikor meg mi tapasztalunk meg valamit, az egy igazi tudás - számunkra - nem valaki által észlelt/kiokoskodott igazság, amit esetleg még valaki más tanítana, aztán szép ügyesen úgy járunk, hogy sok bába közt elvész a gyermek. 

Ez nem azt jelenti, hogy minden marhaságba fejest kell ugrani, hurrá, szabad a pálya, próbáljuk ki esetleg, hogy milyen egyszerre 5 liter szilvát - OH - formában legurítani a torkunkon. Vagy haddlám, tényleg létezik-e gravitáció, pl. a tizedikről lefele szárnyalva. 1 db. galócát is meg lehet enni. Egyszer. Értelmes embernek a tapasztalások fogalma, remélem, nem ebben merül ki. 

És aztán lehet véleményezni arról, amit átéltünk. Úgy, hogy tudjuk: ez a mi igazságunk, a mi tapasztalataink által létrejött tudásunk. Ez nem mindenkié. Nem érvényes hétmilliárd emberre. 

Viszont nem vall túl nagy ikúra az, mikor kifigurázunk, karikatúrázunk, kiröhögünk-gúnyolunk egy vallást/eszmét/irányzatot/gyógymódot úgy, hogy halvány fingunk sincs róla. Nem is jártunk valójáb an utána, hogy mi, de véleményünk az van róla. Mert mért ne. 

Lehet lejjebb az egóval. Egy emelettel. Vagy kettővel. Talán a földszinten is van talaj. Sőt a talaj alatt is található föld. A föld túlsó oldalán is. 

Pera76•  2020. október 26. 10:57

Honnan meddig

  X szomorkás arccal vette szemügyre azt, hogy a cserepes virágok kimerülten kókadnak le - se öntözés, se tápszer nem képes életet lehelni beléjük. A kertben a szilvafák legalább öt éve nem teremnek. Vagy eső zavar be éppen virágzáskor, vagy a fagy lehellete dermeszti csirájukba a bimbókat. Megfogyatkoztak a méhek is, alig látni egy-kettőt szállingózni késő tavasszal. Akkora már a virágzásnak is annyi, beporzásra nem marad semmi. Se dungó nem zümmög, se légy nem lábatlankodik az ablaküvegen, rést keresve, hogy a szobába bekacskaringózzon.

  Nyár elején, amikor a cseresznye éretten kellene pirosodjon, csak semeredett, fakó gyümölcsök hunyorognak a beteg fákon, mint kialunni készülő csillagok. A szanaszét repedt talajon átzúdul az eső, mintha a föld nem is akarná beszívni, hogy gazdagodjon tőle, felpuhuljon, termékennyé váljon. Inkább kiokádja magából, mint valami undorító dolgot, mint amire már nincs szüksége.

  X-nek az esőre meredve eszébe jutottak a gyerekkori langyos nyári záporok; most, vénülő emberként  az eső hallatára is összerázkódik. Sietősen befut az eső elől, ami fogvacogtatóan hideg, libabőrőssé válik az ember tőle. Valahogyan átalakult a langyos nyári zápor selyme egy zavaró, sejtekig átjáró lehűléssé.

Fűzöld. Égkék. Talán a mesékben, a fantáziaszülte birodalomban igen, olyan, de a jelen éles pengeként elmetszi az emlékezést a valótól, felébreszt. Az égi kék inkább mocskos-szürke árnyalatú, a fű aszott, fénytelen. Csomókban hulló haj. Ez  a találó kifejezés rá.

  A kutya egyszer-egyszer X számára érthetetlen okokból vicsorog, máskor leeresztett orral hever a vackán. Nem érdekli semmi olyankor, életunt öregemberként elréved valahová messze a szeme. 

A kakasok egymás taraját véresre tépik, egyik tyúk a mellette levő tollába csipve, kapaszkodva kirántja a másik tollát, s kiéhezett fenevadként viselkedve a zsákmányát megeszi.

  Más volt valamikor a falu. Összejártak az emberek, segítettek egymáson, a saját dolgaik mellőzve siettek a szomszédot mindenféle bajból kisegíteni. Munkálkodott a jó, a barátság, a szeretet, a tisztelet, a gerincesség, lélegzett, élt a természet, a világ. Tette a dolgát.

  X  most úgy érezte, hogy hihetetlen módon megváltoztak az emberek. Sutyimutyi kis pletykákkal foglalkoznak manapság, nagyon fontos témát foglal el az, hogy ki kivel, hol, mikor, mit. Elindult egy bolha a faluvégen, a központban már hívalkodó elefántként járt-kelt. 

  Ha új függönyt vásárolt a szomszéd, az rögtön csipni kezdte a másik szemét, azonnal neki is pont ugyanolyan kellett. A tízéves autó divatjamúlttá vált, már a háromévessel járni is ciki érzés volt. Csak a vadiúj megszerzett érzése adott egy extázist.

  Pedig soha ekkora bőségben nem tobzódtak az emberek. Mindent lehetett kapni az üzletekben, igényeknek megfelelően, szemet-szájat gyönyörködtetett a sok holmi. Egy szekrényben annyi ruha állt halomra, hogy valamikor tán a falunak összesen nem jutott annyi. És pénz is jutott a dolgok, tárgyak beszerzéséhez.

  A kiskerti, mezei munkákat, az állattartást legtöbb helyen felcserélték az emberek gyári sablommunkákra, hiszen abból jött a pénz. Napról napra bevásároltak, pénztől, áramtól, banktól függtek.

  X még próbálkozott ezzel-azzal. Pár tyúkkal, kis hagymaágyással bíbelődött, sőt gabonát is vetett, amit a medvék alaposan széttapostak. És a medve nem játék: a szétrágott kukoracsövek a földön ezt bizonyították. Jól elvert és kirabolt szerencsétlenekhez hasonlítottak... A krumplit már ültetés után széttúrták a vaddisznók, meg sem foganhatott jó gyermekként a föld méhében, máris abortálták.

  X tehetetlen érzéssel széttárta a kezét, kétségbeesetten visszaengedte maga mellé, és miközben orrnyergét ráncolta, átfutott rajta egy döbbenet.

  Találkozáskor régebb kezet ráztak az emberek, és ahelyett most öklöznek, könyökölnek, mint a tébolyult ketrecharcosok, vagy épp csak egy köszönésfélét motyognak s továbbsietnek. Elfogyott a mosoly, az öleléshez nem áll oda a kar, a jóízű beszélgetésekre nem szakítanak időt.

  Gyerekzsivaj nem veri fel az utca csöndjét, okostelefon, okos tv uralja, s elmagányosodás jellemzi őket. Mindegyik olyan, mint egy nagy kérdőjel. Púposak. Túlsúlyosak. Szemüvegesek. Hiperaktívak. Agresszívek. A felnőttek depressziósak. Pánikbetegek. Labilisak. Magukba zárkózottak. 

  Mint az állatok. Mint a növények. Mint az időjárás. Villantak be a képek X-be. És ez tán csak a jéghegy csúcsa.

  Hirtelen kapcsolt az agya. Ki innen! Az embertelen, szeretettelen ürességből!

Beült sebtiben a csili-vili, minden extrákkal ellátott autójába és elviharzott a közeli kiserdőbe. Ekkora az eső már lecsillapodott, abbahagyta a föld verését. 

  X bandukolás közben észrevett egy-egy tükörként csillanó pocsolyát. Kis anyajegyek azok, gondolta. Ahogy lépkedett, feltűnt előtte egy magányos tölgy. Mintha éppen az ösvény közepére ragasztották volna, neki. Töprengő arccal nézte, hívogatták az ágak - érezte. 

  Melléje állt, kezét szeretettel rásimította a tölgy kérgére és akkor hirtelen a nyaki csigolyáiból apró, láthatatlan gyöngyszemek kezdtek legurulni, végig a keresztcsontig. Átkarolta a tölgyet és szinte összeolvadt vele. Fölöttük szelíd napfény szűrődött át a felhők fátylán,  lebotorkált a tölgy tarka levélerezetéig, s otthonosan megpihent. 

  De tova a falu felett, ahol az emberek úgy tettek, mintha élnének csak, ott sűrű, sáros, ragacsos mázba volt vonva az ég és a félelem úgy telepedett rá a házakra, kertekre, megcsontosodott lelkekre,  mint egy betegség. 



Pera76•  2020. október 24. 15:28

Valamire jók

Minden ismétlés ismétlése az ismétlésnek.

Az igéret a semmi magja. Tettekből nő virág. És gaz is.

Mióta a rabszolgaságot megszüntették, azóta az ember önként hajtja be a fejét a pénz, az elvakultság, a butaság, az agymosottság jármába.

Szétnézek az emberek között. És azt gondolom, hogy az igazi szeretetet betegnyugdíjazták.

Olvass engem és cáfolj meg. Ugyanolyan megmondóember vagy te is, mint én.

Úgy alkotsz véleményt rólam, hogy csak éjszaka láttál. Magadat látod-e tükör nélkül?

Vásárolj egy szép rózsát. Ültesd el és hagyd békén, azaz: hagyd a sorsára. Amikor kiszáradt, tegyél egy címkét melléje: ez a szerelem.


Pera76•  2020. szeptember 16. 13:33

2.

Micimackó - aki valójában nőnemű volt Milne-nél: Winnie; de csodák csodájára a  bekerült hungének hatására Fordítottországban átnemült, bár a neve itt sem a neme, - kisherceggel váll a vállon átvetve battyogott. 

Fiúnak nézett ki. Teljes mértékben.

 Bár valljuk be, manapság sosem lehet tudni, hogy eszik-e vagy isszák... Micimackóskodott a kisherceg.

 Sütött a nap kilencágra. Aztán tizenkétágra is. Az ágakon fejek is hajladoztak épp annyian, mint sárkányéknál. Okádták a tüzet bőszen.

Folyt az izzadtság s az izzadság s az ikszdé. Hunul: fosoltak és rippadozak. 

Bár Micimackó szája minden második mondat kacagásakor satuféket vágott és megkérdezte barátját, hogy:

- Most mit is nevetünk?

Néha elvesztette a fonalat.

Hiába. Már az sem gyapjúfonal, mint ezelőtt. Jófajta nylon az. Eredeti hamisítvány... A címke szerint bármely ország bármely alattvalógyárában készíthették. Ilyen egy igazi nagy nemzetközi összefogás.

Rágcsáltak közben egy zacsi színes, ízletes drazsét, és találgatták az E betűs számok összetételét.

-Bizonyára hasznosak az E-s számok. - közölte Micimackó. 

- Ha nem így volna, akkor más betűkkel jelölnék. Pl. N betűvel. Hogy tudjuk, NE fogyasszunk belőle. Az E azt jelenti, hogy ehető.

-Igazán? - bambult a Kisherceg... és akkor hirtelen egyszercsak megfájdult az egyik foga.

Micimackó belenézett a kitátott szájba és közölte: 

- A fogadba szú költözött...

- Lyukat rágott bele, mint az almáriumba? - húzta el a száját Micimackó barátja.

- Az almába nyű szokott költözni, nem szú! - fitogtatta tájékozottságát Micimackó. A riumba nem tudom. Tán kukac. Bár a kukac a számítógépekben lakik. - mélázott el.

- Menjünk esetleg fogdokihoz... - hangzott el aztán a javaslat.

 - Ott egyszeri használatos tűvel megszúrnak.

- Miért? - kérdezte a kisherceg. 

- Attól elzsibbadsz. - hangzott el a válasz.

- Mint amikor a kígyó megérintett?

- Nem. Nem örökre zsibbadsz el. Csak egy kicsit örökre. És akkor kirántják a fogadat.

- Mint a békacombokat? - kérdezte a kisherceg.  Egyszeri használatos rántás leszek? 

- Tessék? 

- Nem. Nem eszünk most békacombokat. A fogó sem egyszeri használatos.

- De lehet, hogy inkább meg fogják fúrni a fogadat.

 -  A fúró is egyszeri használatos? 

- Nem. 

- Értem. -  summázta a kisherceg.

Micimackó csak hümmögött. Nem akarta szétkürtölni, hogy elvesztette a fonalat. Megint.