ki-sebek

Mától fogva felcsapok anyósnak, s ebbéli szent elhatározásomban kéretik nem megháborgatni semmikor-soha engemet.
Csupa jót akarok akarni, mindezt cselekvőképességem teljes birtokában, s ezért átlagon felül fognak reményeim szerint szeretettel ellátni, hálától megittasulva, cserébe. Szerénységem bizonyítékait – előrelátó jóstehetségem mián – alpontokba foglaltam össze. Hagyatékom szálljon áldásként minden leendő sorsnémbertárs fejére, s vegyék tanulságnak alapul nemzedékről nemzedékre. (Az anyóskihalások veszélye okos megfontolásokból megelőzhető középiskolai tanulmányokkal, Saroksáron, a következő szakon, ajánlom leendő figyelmetekbe: Védőfelszerelések előrebeszerzése, s a gyakorlatban való hasznosítása mindenmenytúlélésre)

- a menyleány pirosra lakkozott körmeit látván ijedten megkérdem, hogy melyik rózsaféle bántalmazta, döfte meg az ujját? Ha feketére pingálja, mindig megrémülök, hogy mi történt az ujja begyével, nem-e kalapáccsal megkoppintotta
- kiszikatolom, mikor csak szalonnát s kenyeret főz, s akkor én hamarjában viszek valami mirelit-finomat. Nem hagyhatom, hogy egyetlen kisfiam éhezzen, s azt nem szeretném, ha átváltana más étkezésbeli szokásokra. Olyan érzékeny a gyomra a lelkemnek...
-  ha vendége érkezne, rögtön ott teremnék, szóval, miegymással készenléti ugrásokban tartanám őket, míg el nem mennek. Kis menyem ne erőltesse túl magát holmi beszélgetésekkel, fölöslegessé avult cselekedetekkel
- a férfinépségnek előre szólnék, nincs otthon, mert így sok veszekedéstől megkímélnék mindenkit
- ha valahová suttyomban ki akarna indulni az ajtón, rögtön suhannék a mázsányi lelkemmel vele, megvédelmezni, nehogy baja essen menet közben
- amikor ruhát szeretne teregetni, rögtön odaugrok, először azért, hogy megmutassam, hogyan kell, aztán azért, mert a gyakorlat teszi a mestert
-  bármit tesz, jó, jó, de állandólag tudatom vele azt, a leányom mégis mindent jobban csinál
- minden reggel 4-kor leheletnyileg csicsergek és repdesést utánzok az ablaka alatt, amíg felébred, mert mi van, ha az óracsörgést nem veszi észre, még elkésik a hétórára munkából
- ha erre nem dugja ki az ábrázatát az ablakon, akkor az ajtót dengelem – s délután orr-fülgégészhez és szemészhez kísérem
- minden nap elmagyarázom neki, hogy én mennyi mindent férjhez hoztam
- esténként kopocsálok az ajtó-lyuk előtt, hogy álomba ringassam őket
- két gyermek után külön ágyba parancsolom, ne csináljanak halomra még többet a mai világban, még Cshí-ország leszünk, vagy mi a fene
- minden hajnalban megmutatom, hogy kell megnézni, a tyúkok tojósak-e
- figyelemmel kísérem a templomba járó szokásait, ne szóljon meg engem a falu
- hetente felemlegetem, hogy én vettem a házat nekik, nem szeretném, ha fiatalkori Álchájmes lenne
- a hetedik szomszédnak rendszeresen  át-átkiabálom a kerten a híreket, ezáltal biztos, benn sem maradnak le semmi lényegtelenségről
- rámutatok arra a tényre, hogy az újságolvasás és márricsujjogtatás mián a seprű nyele megpókhálósodott
- a szemeteskukát kiszedegetem, leellenőrzöm a pocsékolást és megtanítom a spórolás gyógyhatására, addig, míg a pénzt majd villával fogják forgatni a padláson
- amikor elmennek otthonról, kebelbarátnőmet körbevezetgetem a lakásukban, mert tudom, a dugikulcs jótékony szerkezet. Ezáltal kibeszélgethetjük, hogy illik-e az ágynemű lelkivilágához a félrerúgott bugyiszag
- nógatom az evésre, hogy a mérleg velem arányosságot mutasson
- ha ezek után a szerelem nem győzedelmeskedik rajtuk, akkor a válásuk után merő magamsajnálatból  hetekig elhúzódó kávémeccsre járok a szomszédokni, s vigasztalni eltutujgatom hozzájuk a fiam is

Kelt: Bárholország, Bánjaakányafalu, Akármiév, Mindennap.
Pecsétek, pontok – légyvelemvilág - ilyensmi.

Bár ne vónál az. De ha már. Vigyorgó képödöt nézve váltig fáj a fokkövem a csürkehúsra. De el kell legyek a disznó költséggel.  Jó van úgy. Kellett neköm. Mert jött egy fáintos szép szál embör, kérdezte, szeretném-e. Ha bévezeti a telefont. Egy szuszra mondtam: szeretném. S jött. Aminek jönnie kellett. Azonnal odapisiltem örömömben. Meg is restelltem magamot. De erre fel. Nagy karonfogva elém állított egy talabor fejérnéppel. Biztos a vót a telefon, mert úgy járt a szája szeglete, mint a motolla. S a haja kukkra állt, a vót az ánténna. Osztán odarajzótatták velem a keresztöt. Valami papirus ajjára. Jézust es akarám, főlleg a vérit, mikor ódalba döfték. De ezek. Tudták, hol ess bé. A naccsád szerint nemcsak a háztetőről hiányzik a zsúp. Annyira megértőek viselködtek.

Osztán a postás kétszer csengetött. A pap csengettyűjivel. Mert kicsikét köcsönvette vót. Amikor nem nézett oda. Hanem a harangozó feleségivel mérték ki. A tisztaszobában a törvényököt. S akkor a postás. Fizetni kell kétszáz leut. Mert vállaltam. S akkor én. Mit csinájjak ennyi oroszlánnal? Állatkertöt? Hogy adjak? Jó, jó, tudtam, béárúl valaki. Hogy a récék vondozzák meg a belit.

Az igazsághoz hezzatartozik. Van jó nehány macskám. Tudod ecsém. Negyvenkilencet kiszámótam úgy, hogy a farkukra csomót köttem. De egyiket egyiket merő véletlenből másikhoz. Ebből nyerregő ördögszekér leve. Oroszlánok helyett oda akarám adni ennek. Mindegy mi, ha macskaféle. Há nem? Megbótotam vóna a bicikli macskaszemivel es. De a postás milicsistákot kijabátt. Ilyenkor meg esszébb húzom a nyakamot, s ále világ, vetett ágy.

No. Az emeletes szerencsétlenököt. Valami Kár ittas nevezetűekhöz tartozók. Elvitték a Gyimösökbe. Nekem es szorítottak helyet maguk közi. Ott egy bambuc ember mutogatta, ez itt a régi. Hat ár. Én látám, hogy ujjabacska, s többnek nez ki, de hallgattam, mint szar a fűben. Tudtam. Itt nem szabad hériázni. Előre megmondta: megereszt. Félni nem félök. Csak. Előbb járjon vizitába. Annak rendje, módja szerint. Addig jól viselöm magamot. Hazafelé felvitte az Isten a dógomot. Melléje ültettek. Vaszkatlódtam, nyüskötlödtem eleget, súrlattam, igencsak rúgtam a fingom felé, de számba sem vette. Csak a kapadohányát szitta. S a foga helyit.  S meredözött reám. Így közelről. Sánkérók laknak szemeiben. Essen belé a súly. Nem kell neköm egy szent percre sem.

Most már igencsak jól vagyok. Mielőtt megkérdöznéd. Mert nem es szoktad. Elébb mondom. Még tikácsolok, kehes lettem, mint a szomszéd. Lova. Versönyben. Ejisze én nyerök. Hejába kívántok örökölni. Még nem mejek túl. Aszt mondja a nóta, csak a jók mennek el. De azé ne üssél agyon. Nem árulom el, ha kérdeznéd se. A fejem felett essze fognak csapni a hullámok. Addig kévánkoztam az óceánhoz. Akkor kezdődött. Elvittek vót valami ügyvédhöz. A testvérödék. Utána cukiba. Evék egynehány krémöst. S olyan habos keserűt illároztam. Ettől egészen reggelig emelgettem a csűr ódalát. S azutántól jött a feketeleves. Egy hetet adtak, hogy kipakojjak. Mondtam, a cukis nap estéjin minden kipakótam. Mit a belembe bé.  Osztán fojtatom. Mert most valami a kapunk előtt szirénázik.
Asszonnénéd.

El szeretném dicsekedni, hogy nem történt mostanában semmi örvendetesség velem. De az eppen sűrűn.  Reggeliben minnyá minnyá kicsiddég  bédugja a pofáját a nap, s a kerevet bütüjin széjjelterülve megmutatja bájait. Az igaz, a szájam nyalintására örökkédig megrebben, s rögvest szégyöllösön elbújdosik valahová.  Nem várja meg a délebédet sem, pedig mind min invitálom magam mellé ösvenylevest kalányolni. Estéllig keresgélem, a porral átitatott föld széjjiben  vadnyugatszemmel még reám nez, s azután, mint akit puskából lőttek ki. Eliszkiril újfent.

Na tehát. Máma, mikoron már kezdték a fejemet bélepegetni magvas gondolatok, attól féltemben, hogy még  kikalászolódok, egy kopogtatás learatta ebbéli félelmeimet. Sokáig nem monyokoltam, egy hoppra felhúztam topánkáim, s köntösöm övét, mint ölelő karjaid tekergettem derekamra. S hát: az ajtó nyilladozott es. Mint a tulipánok a surmó lejánkák szemeiben. Na, ott állott a bor nincs szemű szolga, hozott egy vízipipát, hogy haladjak a korral, nehogy lemaradjak, mint a tehen segge. Virágos kedvembe kerekedék, s hogy megmutassam, mennyire béalakultam a nyelvükbe, el kezdtem danolászni néki: pasare de macarau, sus, pe cer… Avval jól hátbaveregetett, hogy ma elhúzza az én nótámot, s hogy szép szép, de most tömjem bé a pipával a szájamot, attól szédüljek. Mondám én, szeretnek a szomszédjaink, azért tűrnek meg münköt es maguk mellett.

Még egy szót. Mert én ilyen fosos féle vagyok, cseppet sem mutuj, kilepcsegem én a bánatim es. Annyi időt tartogatnak itt, s annyiféle feladatokkal látnak el, hogy az unatkozásba már az orromot sem fúllom belé, csak úgy ne, hazai szokás szerint földhöz verem. Szinte látom, hogy most kiduvasztod a szemeid. Nagy a világ, esnek csodák, s felhányódnak, ládd, mindenhol az emberpalánták valahogy. Pontoson úgy. Egy dolog van, mi birizgál, s roppantul meggorombulok, már attól, ha rejagondolok. Mert hát fájintos szép szál emberré cseperedék fel közben. Ahogy állítom magamról. Ez az oka, hogy minden fejérnép szerelmeköt vall a tekintetivel. S egyre másra küldözgetik a rózsaszagú leveleik, bár igazolnám, nem hat meg egyik sem. Telis teli vannak idegen tüskékkel, amik jobban szúrkálnak, mint a hazai levögő hiánya. Csak úgy vetegetik bé a miskurált szolgák az ajtó kiszabadulást, s visszaterelgetést őriző hasadéka alatt a ficujkákot. Ezért minden éjjel, mikoron esszeteszem két tenyerem éhséggel párnázott részeit, a horpadásokba beléfoglalom: bájos hurinak valók privát leveleitől ments meg uram, engem!

Maradok ecséd, a letegezést meg ne vedd tiszteletlenségnek, mert még embörödre akadsz. Alászógájja, holnap folytassuk magunkot.

Néha az idő is keservesbujdosni vágyik, valahová kegyetlenül messze, a visszafelén is túl....  Retinákba repedt tegnapok szanaszét talpfáin egymásbaütközött tévedések hevernek. Az ég erjedt szilvakompótjában döglött hangyacsillagok.

Az azontúl  gubbaszt egy  lekönyökölt asztallapon, s a szeme sarkán kilöttyenő hajnal megint naplementét játszik. Kifeslett a hiszem köntöse, zsebében lyukak kockázták el a cérnaszálakat, a senki talán egyszer még összevarrja. Ajtó csukódik, küszöbkapargás. Dús röhej vigyázza felállásait.

Hajlott hátú biciklin macskaszemközfalak remegnek. Sziromsárba taposott tavaszmaradványok száradnak szélverebek rúgott szárnyán, tűzfalak mellett egymásrahányt mosolyoktól jóllakott patkányok hempergőznek.

Széttárt vágyakban hűségnincs csatangol, a szerelem sokkeresztes vizeletmintáját holnapholnap elemzi.  
Anyád. Majd a húgod. Neked nyolc. Pedig még csak hét. Egyenes adásban futtatják megint  abigélt. Öcséd is belepofázik a tájképbe. A történelem ismétli baklövéseit.

Tudatosfeldobott vagányok töpdösnek egy soványaludt, kinnfelejtett kézre. Igazi metrórajz. Mellette néhány színtelen közöny burokban vigyázza magát. Arcvonások gyökereiből kifutott az élnikellene. Szemekből sokfelé néz ki a semmi. Szívek császármetszéseiből szétdurván született ez a világ.

Ideges lámpafény himbálja kialvásának égető szükségletét. Egy padról szanaszét-fázós újságlapok hullanak avarcsendjeikbe. Már ott a helyük. Égbe szállnak az ujjak kikericsei, miközben az eső átsétál rajta.

Valahol istent falaznak az éjszakába.

1.A szaporaszemű reggelnek nekigyűrkőzve keresem pórázról elszalajtott Ádámom. Különös ismertetőjelei:
- be van idomítva a labidum május pudendik kiszagolására
- munkabírása az altesti teltségérzet kiürítésével fokozatosan csökken
-éjjeli jógalégzéseket gyakorol helyenként záporokkal – az orrán át beszívja a levegőt és a száján jó hangosan fújja ki
- nincs köldöke - ebanyától való születettsége teljes mértékben kizárva
- csóré a bőre – sokadag simogatásoktól szőrén-szálán eltűnt
- apajegyét viszonylag épségben lógatja – orrokkal való hosszúságbéli hasonlatosság gazda által nem cáfolva... de nem is aláírva.
- szája vicsorgás-készenlétre beállított – kilátszik a foga fehérje
- mindenféle parancsszóra jójózik – alapjában véve játékos beállítottságú
- magyaros szókincse szegényes - de  idegenotthonokban minden nyelven tud perfekt integetni
- nagymellényű elve az, hogy minden folyadék iható és minden szuka kapható – a lábvizét kalapkúrára használja, a szukákat is
- kánikulákban több a folyadékigénye – a szobatisztaságra való szoktatása olyankor nehézkesebb
- nálánál kisebb kutyák hátsóját sosem nyalogatja – az övé nemtom mitől, de parancsoslevendula-illatú
- beetetésével fáradozni fölösleges – kizárólag én voltam az előkóstolója

Ha valaki megtalálja és visszaszolgáltatni óhajtja: pénzbeli és természetbeni jutalomért fáradjon be a szerkesztőségbe.

2.Lehetha keresem a szabadontartás  miatt sintérek által begyűjtött Évaebem – kutatásomban egyetlen nyom a sintérautón a nagy H betű összekötözött villogása.
Ismertetősebei:
- minden ötfokos ingerre vonyít – a nap minden szaka lehet neki borttölte
- mindenféle idegengyanús csontot megrág – a hosszantcsíkolt izmokkal óvatosabb, azokat előbb csak nyalogatja
- mellbimbói járás közben a földön ringanak – ötszöri kölykezések miatt összement a testmagassága
- van köldöke - ebanyám!
- pofatengelyét másodpercek be nem látó hatása alatt tudja  padlizsánliláról fonnyadtfehérre változtatni
- bűvésztrükkökre képes - időnként átlényegül konyhamalaccá 
- sima felruháztatása sokszoros eszméletvesztésekkel jár - fordított szemekkel való próbálkozás hittérítőbb
- a Sancho jutalomfalatok reményében szélmalmokat gyűjtöget - matricamániás
- dallamszerető - igaz általában a durrmoll skála elején tart, pedig ré is van
- az esti meséket figyelemmel beveszi és élvezi – tanúsítják ezt a függönytelenszemű szomszédok
- egyetlen tettével kimerül a duracellje – az a nyomatékosított ebnem karóhoz kötése
- amikor feldühödik, még a fák is sírnak – hogy istenke miért is nem pihent mind a hét nap előtt s közben
- ropogós mihaieminescuval és lucianblagaval lehet leginkább lekenyerezni – mert költői lélek a szentem
- a basszushangokra fülét határozottan hegyezi - azzal írja verseit a Poetre

Aki megtalálja... azonnal ne találja meg.