Mit ajándékozzunk ünnepekkor/csak úgy

Mit is? Hát elmegyünk a boltba és ami nekünk nagyon-nagyon megtetszik: azt. Ja, nem.

Számos buktatója létezik az ön(nem)ismeretnek, mindközül az egyik az, amikor azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi az ízlésünk, vágyunk, óhajunk-sóhajunk. Sokféle tanultságú ember van,  legtöbbjének kikörvonalazódott több cél, álom. És tesz is azért, hogy megvalósuljon. (A tudatos életmód megéléséhez ez is hozzatartozik.)

Mások csak tengnek-lengnek. Néhai nagyapám szerint: "Sok ember csak létezik, de nem él." Van, de nem létezik. Azaz: éli a kis szürke életét, nem okosul, nem fejlődik, nem változik - jó értelemben véve - mondjuk ki tisztán s magyarul: bután született, s úgy is hal meg.

Aki pedig saját magát nem ismeri, az mást sem. Holott a másik megismerése is ugyanolyan jelentőséggel bír, mint az önmagunk tükörképével való szembenézés. (Amúgy mindenki tükör, de aki nem képes a más/saját arctükrébe nézni, annak még sok feladata van a földi síkon. Amit vagy megtanul vagy  - még - nem. (Mindenesetre a jelképes pofonok nem véletlenül csattannak.)

Amikor a másikat (meg)ismerjük, úgy, ahogy, és eldöntjük, hogy megajándékozzuk, akkor ha már megtanultuk ezt az x számú leckét, szerencsések leszünk. Tudjuk, hogy ha szereti a zöld bádogbögrét, nem viszünk ajándékba neki piros szemű vizilovat. Akkot se, ha számunkra a szép fogalma a piros szemű viziló. 

Elmesélek egy kis történetet. Egy kisboltban egy férfi piros művirágot akart vásárolni a párjának. Nézegette a művirágot, meg is jegyezte, hogy mennyire szép, a múltkor is ilyent vett a párjának, s az mégis kidobta. A férfi most is megvette a piros művirágot.

A történet tanulsága az, hogy a szándék s a tett sem elég, ha a figyelmesség hiányából adódóan nem ismerjük a megajándékozandó személyt annyira, ami által örömet okozhatunk neki. Öröm nélkül az ajándék amúgy lószart ér... Pedig mennyire egyszerű: ha nem szereti valaki a piros művirágot, ne lepjük meg azzal. Főképpen kétszer ne. Mivelhogy előre borítékolható a művirág kukában való landolása. 

Ajándékozás előtt gondolkodjunk el azon, mennyire is vagyunk tisztában a másik ember ízlésvilágával, szükségleteivel, igény(esség)ével és ne lepjük meg - ismétlem -  olyannal, amire nincs gusztusa. Amitől hányingere lesz.(Persze ha mazochisták/kárörvendőek/ostobák/nem tudatosak/ vagyunk, akkor adhatunk mindenféle vackot, szir-szart.)

Talán az sem baj, ha kipuhatoljuk   - nemcsak - ismereteink gyarapítása céljából a megajándékozandó személy vágyait. Ha meg erre nincs lehetőség, akkor még mindig jobb kevés pénzzel "megterhelni" a másikat. Vagy inkább a semmivel.

És most jöjjön egy zárójeles akármi, halkan, csendben: nálunkfelé egy ideje lóversenyszerűen megy a virágcsokrok cecézése. Ki tud nagyobbat/drágábbat/mutatósabbat a kezében szorongatni - lehetőleg úgy, hogy minél többen lássák is - az átadás előtt. Aztán ott áll az ünnepelt pl. nagykorúsítása alkalmával a 20 db.  virágcsokorral, a 150 szál szegfűvel és azon elmélkedik, a holnapi piacon vajon értékesíteni tudná-e az egész hóbelevancot. Vagy az ajándékba kapott pénzmagon vegyen még 10 nájlonvázát a virágoknak. Esetleg. 

Persze jól esik a sok köszöntő, miért ne, és ünnepeltünk viszonozná is a kedvességet optimális esetben, főképpen ha a népházunkban nem gyúródnának a tömegnyomorban a kedvességként odahordott sütik romhalmazzá. (És minden tiszteletem azoknak, akik, bár környezetkímélőnek nem mondható módon, egyszeri használatos poharakban szolgálják fel az italokat akkor. Mert a köztiszteletnek örvendő módszer az 5 pohárból a fél falu itatása szokott lenni... Zárójel bezárva.

Kedves - leendő - szülők! Ez a gyerekekre vonatkozóan is megfontolandó.

Egyszer egy üzletben egy kislánynak meg volt engedve, hogy 1 dolgot kiválaszthat, ami akar, és azt megveszik neki. (Természetesen egy bizonyos árkategórián belül, ami alatt nem a toronyóra láncostól értendő.) A kislány egy szőke hajú babát választott. Ekkor az anyukája rögtön nekiveselkedett a lebeszélés művészetére, mivel otthon már volt egy pont cakkra ugyanolyan baba. Kettő egyforma cekójú meg ugye, nem kell belőle.(De vajon kinek is nem kell két egyforma baba? Mert a gyereknek pont az kellett.) Addig s addig nyúzódott a történet, hogy egy barna hajú baba kötött ki a bevásárlókocsiban, a kislány pedig leeresztett orral kullogott hazafelé. 

Ebben a történetben sok tanulság akad.

1. Két egyforma baba is elfér a játszósarokban. (Általában úgy is ott végzik, a sok-sok felhalmozott egyéb játék tömkelegével együtt.) 

2. Az adott szó színeváltozása a kisgyerek legörbült szájával egyenesen arányos.

3. Ha a saját gyerekedet sem vagy hajlandó jól megismerni, másokat a tudatos életmódra törekvés hiányában hogyan lehet?

4. A hibákból tanul(hat) az ember. Mondjuk, egy ugyanolyan hibát el lehet követni kb. tízszer is, megbizonyosodva arról, hogy ez tényleg hiba. De erre kitaláltak egy remekül illő szót, ami egyáltalán nem ez: okos.)

Tehát ha nem vagyunk teljesen az okos antonimájaként fémjelezve, akkor használjuk a szürkeállományunk sejtecskéit arra, amire azok szépen ki vannak találva. Nem a gondolkodás hiányára. Sem a tanulás hiányára...