Mindig van választás

Pera76•  2015. december 1. 16:47

   Az olvasás, az írás és a helyesírás az általános iskolában - vagy esetenként már azelőtt - elsajátítandó szükség, ahhoz, hogy az emberi társadalomba szervesen be tudjunk illeszkedni, hogy normális értelemben vett felnőttekké válhassunk, nem mellesleg verbális kifejezésünk gazdagodik, csakúgy mint a gondolkodásmódunk és a képzeletünk ezek által is. Egyszerű szóval mondhatni: fennmaradásunk egyik alapvető kulcsai.

  A tanulás főképpen a gyerekek számára egyfajta felfedezés kéne legyen, örömteli dolog, mert anélkül csak erőltetés, kínlódás az egész. Elég sok gyereknél előfordul a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia pl., rengetegféle tünetekkel, problémákkal. (Egyes becslések szerint a gyerekek egyharmada küzd tanulási nehézségekkel, és az azok miatt kialakuló magatartászavaroktól, rossz iskolai eredményektől.) Ezek az egyébként normál képességű gyermekek messze elmaradhatnak olvasás, írás, beszéd terén a társaiktól, de más területeken zsenik is lehetnek.(!)

  Betűtévesztések, magánhangzócserék, számok, szavak összekeveredése, szómegtalálási nehézség, tükörírás, és még sok más tünet hozza át ezen zavarokat, és nagyon fontos az, hogy időben felismerjék a szülők, pedagógusok; a gyermek kapjon megfelelő kezelést, ami által javulnak a képességei, nem lesz tele kudarcélménnyel, szorongással, önbizalomhiánnyal, önértékelési zavarokkal, és sikeres, boldog, depressziómentes felnőtté válhat. (Minden gyerek sorsáért elsősorban a szülő felelős - ezt ne feledjük el, és amin lehet: fontos segíteni.)

  A diszlexia a korai gyermekkor során a koordináció elsajátításának sikertelensége miatt alakul ki, a két agyfélteke összehangolt működésének hiánya okozza. Jó hír az, hogy az agyféltekék működését lehet fejleszteni különféle speciális mozgásokkal, művészetterápiával - az érzékszervek általi fejlesztésekkel, akár otthon elvégzendő gyakorlatokkal, stb., és nem utolsó sorban nagyon fontos a pozitív megerősítések átadása a gyereknek. Mondhatjuk azt, hogy a diszlexia és a többi ehhez társuló probléma egyszerű idegrendszeri funkció, nem diszfunkció...

  Mit tud segíteni ezen esetekben egy kineziológus? A tanulási nehézségek okának felderítésével, a tanulási lehetőség megtagadásával járó érzelmi stressz feloldásával, esetenkénti speciális korrekciós gyakorlatokkal együtt képes segíteni a szervezet öngyógyításában. Mert mindig van választás.

(Péter Éva Erika - kineziológus-hallgató, II-es modul, One Brain)


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Pera762015. december 3. 10:32

@skary: Ez tagadhatatlanul így van.
@Molnar-Jolan: Nem baj, ha másképp látunk, gondolkozunk...
Én e témáról azt vélem, hogy régebb a testi problémákra fordítottak jelentőséget - faluszerte ott sem sokat - és még ma is legtöbben csak erre koncentrálnak, és ennek is a legegyszerűbb módja orvoshoz/patikába rohanni, pirulákat bevenni, mik az alapokokat NEM szüntetik meg, csak a tüneteket, s rengeteg mellékhatása van minden gyógyszernek, ez vitathatatlan. A lelkiekkel nemigazán törődtek régebb, ma sem eléggé.
Az én elvem az - és ez részint független, de mégis összekapcsolódik a kineziológiai oktatáson tanultakkal, ehhez kapcsolódó tudásommal - hogy amit lehet, természetes módon gyógyítani, a testnek segíteni, ám a bajok gyökerét, a lélek problémáit előbb megoldani, mert ami betegség nem velünk született, azon lehet segíteni. Viszont sem az orvos, sem a pszichológus, sem a természetgyógyász nem tud a szó szoros értelmében véve gyógyítani. Csak utat mutat a kliensnek - egyik receptet ír, tablettákat ajánl, műt, stb., másik a lelki gondokat halássza ki a páciensből és ad útmutatást, a kineziológus pl. ezekből egyiket sem teszi. A kliens izomtesztjéből adott egyértelmű válaszokból lejött "képek" segítségével, az elmondott problémák stresszfaktorainak kikeresésével, korregresszióval, jövőprogresszióval és/vagy többféle korrekciós - szükség szerint otthon is elvégezhető feladatokkal - próbál "oldani", de ehhez kell az ember. És mindenhová kell. Mert ha bízunk az orvosban/az általa felírt tabikban, a természetgyógyász által javasolt teákban, az életmódváltásban, saját belső fényünkben, a szervezetünk öngyógyításra képes mechanizmusában, akármiben, miben kapaszkodunk: akkor és ott az a jó számunkra.
Ha úgy állunk oda bármihez, hogy nem fogunk gyógyulni: nem is fogunk.
A gondolatoknak is nagy hatalma van, a pozitívan megfogalmazott akarás nagy segítség...
Régen is voltak problémák, és felnőttek a gyerekek. Ez biztos. De az nem mindegy, hogyan, milyen hatások érték őket, mert az egy ember stresszfaktorai generációkon át hordozhatók, és átadhatók az utódoknak, azok meg eleve lelki túlterhelésekkel születnek, ezekhez meg jönnek az élet során szerzettek. És ha belegondolunk: ez bizony sok. Az ember erős, erősnek hiszi magát. Egy ideig. Aztán összeroppanhat... végtelenségig nem tudjuk hátunkon vinni a bajokat. A mikor sok mindentől függ. Az összeomlást meg lehetne előzni, ha idejében felismeri valaki - akár az érintett, akár kívülálló, de segítséget csak annak lehet adni, ki igényli/elfogadja...
Igen, kéne a család a beteg emberek mellé, a társ, a barátok, de van, ki mellett senki sincs... Olyan is létezik, hogy képletesen rengetegen vannak körülötte, de igazándiból nem.
Lehetünk sikeresek, de mindenkinek vannak gubancai, meg nem oldott terhei, kisebb-nagyobb betegségei.
Ha ezeken lehet változtatni, ha van mód, lehetőség: szabad élni ezekkel.
Füstös Magdika kötetbemutatóján voltam tegnap - Hit-Remény-Szeretet - ez a nő 30 évesen eljutott már oda, ahol én most csoszogok, hihetetlen az, hogy hasonló életmóddal ugyanez a betegség jött elő neki is. Viszont ő startból úgy döntött, hogy köszöni, nem kér hormonkezeléseket a pajzsmirigyproblémáira, a káros mellékhatásokat elkerüli, kikereste a betegség lelki okait, ott kezdte az öngyógyítását, életmódváltással és íme: működik. Él, tele van önbizalommal, végzi azt a munkát, mit szeret, kimondja egyenesen az embereknek, mit gondol, nem nyel, és megvan, harmóniában. Nekem ez egy megerősítés volt mindenképpen, hogy akkor és ott ezt hallottam, hisz tudom, minden összefügg mindennel, nincsenek véletlenek, mindig elér hozzánk az, mire szükségünk van. (Nem az, mit szeretnénk, akarunk - mert e kettő olykor teljesen különböző...)
Igen, nehéz az évek alatt berögződött viselkedési szokásokon változtatni, mert sok ember fel sem akarja ismerni magán. Jó az, mikor valaki meglátja a saját hibáit, az is jó, ha rámutatnak arra és ha benn háborog is, csak belátja, majd próbál megváltozni, hibáin javítani. De sok ember tökéletesnek képzeli magát, tévedhetetlennek, vagy magában esetleg beismer dolgokat, de nem őszinte a tükörképéhez, vagy bele se néz. Van, ki másban meglátja, de magában ugyanazt már nem... Sokféle ember létezik.
Én annak örvendek, hogy egyre többen ébredeznek fel, kezdenek látni, és általában legtöbbnek az ébredési pont egy hatalmas "botlás", ami lehet betegség, valaki elvesztése, stb. Sajnos enélkül is lehetne másképpen látni, élni. Változni. Tehát ha jól belegondolunk, a rosszra - stresszfaktorokra - is szükségünk van, egy se..berúgás, pofon az élettől lehet ébresztő. (Tőlünk függ, hogy mit csinálunk, gondolkozunk, változtatunk, változunk, avagy ugyanazt ugyanúgy megtesszük tucatszorra. Végül ez utóbbi is lecke. Viszont nagyon nem mindegy, mit teszünk, hogy egy meglehetősen gyengus példát hozzak: beállunk egy szikla alá, kő esik a fejünkre, megint egy hasonló helyzetben odaállunk/nem állunk többé oda, mert okultunk egy esetből, avagy ha valaki elmondja, hogy az a szikla köveket dobálhat, mert ő már megjárta, akkor startból kikerüljük, okosan, azt a beállást...)
De épp akkor értékelnénk az egészséget, mikor már rogyadozik, a szerelmet, mikor elmúlik, a szeretetet, mikor a másikat már addig gyötörtük, hogy elhagy, stb. Tehát a nincsben... Hol is élünk akkor? Hát nem a jelenben. Rágódunk a múlton, aggódunk a jövőért és a jelent nem éljük...
Bonyolult. De egyszerű. :))

skary2015. december 2. 12:27

az ingerszegény környezet legalább annyira káros :)

Molnar-Jolan2015. december 2. 12:20

Tisztelem, hogy váltani tudtál, és tudod, mit akarsz.
Talán picit Skarynak adok igazat, ez a téma túl lett turbózva, régen is voltak tanulási zavarok, lelki stresszek, atyai, tanári pofonok,mégis fölnőttek a gyerekek. Sőt, nagy többségük remek, sikeres ember lett. A stresszelő tipus nehéz dió, lehet javítani, csökkenteni a törést, de ehhez a család megfelelő hozzáállása kéne elsősorban. Nagyon nehéz évek alatt rögzült, sőt sokszor örökölt viselkedési zavaron segíteni, komoly feladat. Erős hit, és elhivatottság kell hozzá.
Puszi. :)

Pera762015. december 2. 11:54

@Kicsikinga: @BakosErika: Köszönömök. Ideje volt más szakmát tanuljak, olyant, amihez elhivatottságot is érzek... csakhát most jött el az ideje - mert magam is rendbe kellett raknom, szanaszét voltam. :))
@skary: Van ilyen is. Sajnos. Sőt, az analfabetizmus is létező jelenség.
Ám én másról beszélek. Arról, hogy akit sok stresszfaktor ért, annál rengeteg viselkedési, érzelmi megnyilvánulási stb. problémát okoz, és ha nem kezelődik, magától nem oldódhat fel. Most a tanulási nehézségeket hoztam fel példának, de akármi mást is lehetne.
Fontosnak tartom, hogy felismerődjenek az okok, a fogantatástól a jelenidőig bármi stresszfaktor "átprogramozása" egy pozitív érzelmi töltés felé nagy segítség egy gyereknek, sőt, a felnőtteknek is.
A lelki támasz, a koordinációs gyakorlatok: mind-mind hozzájárulnak a problémák megszüntetéséhez.
Persze tudom, egy stressztényező minden embernél más és más intenzitású, van, aki vállat von egy rossz eseménynél, másik pedig lelki betege lesz... Sok mindentől függ.
A stressz bizonyos fokig hasznos is, és a stressz hatására felszabaduló stresszhormonok - elsősorban a mellékvesekéreg hormonjai - által a szervezet képes túlélni, úgymond, de egy mérce felett - és folyamatos stresszben lenni már káros. Lebetegedik a lélek és ez pszichoszomatikus tünetekben, testi betegségekben nyilvánul meg.
"Nem mindegy, hogy havonta egyszer kell-e menekülnünk a kardfogú tigris elől, vagy egy ketrecben összezárva együtt kell élnünk vele nap mint nap."
Viszont úgy vallom, mindenre van megoldás, csak az az emberen múlik.
@csillogo: Pontosan, a szülőnek "látni kell". Viszont eszembe jutott az, hogy iskolai állapotfelmérésnél a gyerekek körében - mennyi minden kiderült. Bokasüllyedés, hátgerincferdülés, látás-, hallásproblémák, rossz fogak, beszédhibák és erre beindult a szülői láncreakció: - Az én gyerekemnek nincs semmi baja - típusú. Ilyenkor mit tehet egy szakember? Nem győzheti meg a vak embert arról, hogy látni jobb.... de tétlenül lehet-e figyelni, hogy valaki saját maflaságából árt másnak?
Igen, ébren kell lenni. Folyamatosan...
Igen a két véglet közül egyik sem ideális. A nemtörődömség és az anyatigris túlzott védelme között félúton lenne optimális a gyereknevelés.
"Mondhatjuk azt, hogy a diszlexia és a többi ehhez társuló probléma egyszerű idegrendszeri funkció, nem diszfunkció..." Én itt az oktatómat idéztem szabadon, a disz előtag negatív jelentésére céloztam, hogy nem szereti ezt használni. Megértem, miért.
A mai fiatal szülők nagy része is még mindig a gyerekébe a saját be nem teljesült álmait veri belé... Pedig így kellene, ahogy mondod:
.."ha egy gyerek tulipánnak született, akkor ne akarjunk belőle rózsát nevelni, a tulipánságában kapjon támogatást és pozitív ösztönzést..."
Pontosan.
Köszönöm a biztatást, ÉntesiM, :), sógornőm és Kata-barátnőm támogatott és kaptam álombeli megerősítést is, hogy folytassam a saját utam...

csillogo2015. december 1. 20:52

Igen van... a gyerek nem fog szólni, de a szülőnek "látni" kell és nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémát!
Sokféle terápia van - a mai rohanó világban valahogy elfogyott az egymásnak szentelt idő és a nevelés is sokszor kicsúszik az emberek kezéből - sokszor még jobb helyeken is. Mindenképpen örülök, hogy érdekel a kineziológia - sok embernek segített már, de ébren kell lenni - nem elég egyszer, addig kell, míg tényleg fel és megoldódik a probléma.
Skary jól mondta, hogy sajnos a gyerekek nem szeretnek olvasni, persze tisztelet a kivételeknek, mert van, aki meg nagyon, de ez elenyésző százalék az összes iskolába járó gyerekhez képest. Van más helyette, ami kitölti az idejüket. Azért hiszem, ha a gyermek kiskorában elég odafigyelést és szeretetet kapott, akkor az egyben védelmet is. Az idegrendszeri problémák jelei szerintem inkább azoknál jelentkeznek, akik tényleg alig kapnak vagy csak minimális törődést és abba tényleg beletörik a gyermek lelke - van olyan is, akiket túlzottan figyelnek és állandóan "hajtanak" azok között is van probléma. A szülő akkor vét a legnagyobbat, ha a saját gyermekkorában be nem teljesedett és csak kilátásba helyezett tudást akar a gyerekével elsajátítani és nem hagyja, hogy kibontakozhasson a saját irányultsága - ez komoly problémákat okozhat. Voltam egyszer egy előadáson, ahol elhangozott, hogy ha egy gyerek tulipánnak született, akkor ne akarjunk belőle rózsát nevelni, a tulipánságában kapjon támogatást és pozitív ösztönzést és mondjuk meg őszintén azt is, hogy a gyerekünknek meg kell adni azt a bizalmat - mindig - hogy képesnek tartjuk őt, hogy megcsinálja és elérje céljait és vágyait. A dicséretről sem szabad megfeledkezni. Sajnos a nagyon ingerszegény közegben felnövő gyerekek - sokszor még közösségben sem akarnak megszólalni - legalábbis egy bizonyos életkor alatt. Erre volt példa fiam osztályában is. Csak türelem, de a tanár kevés - ehhez szerető anya vagy apa kell, de ha van nagymama az is megmentheti a helyzetet, ( nem az ő feladata kellene, hogy legyen elsősorban) mert különben elveszik....

Én csak biztatlak Erikám - láss a dolgok mélyére és gyakorolj, lépj tovább ezen az úton!:)

skary2015. december 1. 18:39

tod itt ez fel van túbózva..nem olvasással olyan gyerekek végeznek a nyóc év végén akik egy könyvet sem olvastak el...s ezért nincs is értő meg semmilyen olvasás a végzettek alső harmadában..és ezeket nagyon nehéz bármilyen szakmára is oktatni...

BakosErika2015. december 1. 18:36

Mert mindig van választás....

Igen, én is sok erőt és türelmet kívánok hozzá, Erikám.

Kicsikinga2015. december 1. 18:33

Csodálatos, ha segíteni tudsz!
Sok erőt kívánok hozzá, és szeretettel ölellek érte!