Mindenről, ami nem illik

  A nőszőr

  A nőszőr pofátlan. Nem szégyenli magát, lehetetlen helyeken otthonosul meg. A hón alatti hajnali harmatban megüdvözül, ölekbe fészkelődik, lábakon cicázik, karokon pillisedik. És kivételesen kivétel nélkül minden más testrészen is kidughatja a fejét. Szőke hóvirág. Fekete tulip vagy rozettás kardvirág. Ártatlan-barna szemekkel néz reád. Románus testvéreinknek van egy csodaszép kifejezésük az ilyen szemekre: ochii căprui. Én a  căprioară-őzike szóra asszociálok mostan perpill., nem a capră-kecske jelentésre. De döntse el ki-ki, mi a dörgés villámlásidőben.
  Miért tekintjük ádáz ellenségnek? Hiszen Isten odutta vola. Paraditsumustul. Bár ez utóbbit nemes egyszerűséggel s rém pofátlanul elvette vala az Odafennben tanyázó Nagy fehér főnök – mert ez csak olyan ideiglenes ajándék szerepet töltött be, amíglenis felvilágosodhatott Ádám s Évica. S közben a gyertyatartó – a kígyó – fetrengve röhögött. Háméne. Mikor ez a két kinyilt csipájú ősszülő bacott a világra. Dehelyesen tették szerintem. Isten tartsa meg jó szokásukat. :)
   Mi az ántivilágot csinálnánk hanem? Csak illedelmesen ennénk a gyümölcsöt – kivéve az almát – innánk a tiszta forrásból, süttetnénk a nappal – s a változatosság kedviért a holddal is – a valagunkat. És nem tudnánk azt sem, hogy mi a neve a névnek. De így tudunk. Bár rá-rábacunk az alkotmányra is. Ha kell.
  Szegény szőrkék. Tán akkor kopasztottak meg először, Édenből kihajintván, mint nannyám a csürkekakasát laskalevesbe előkészítve? És mert az isteni beretva berozsdásodott, a szőrtelenítés félbe-szerbe sikeredett? Másképpen még mindig majmosan viselnénk sűrűbolhás bundánkat? Habár némi kétségem merült fel atéren, hogy minő összefüggés lehet az évák éles nyelve és a megfenett beretvák között. Lehetha akkor találták ki ezt a munkát? Jaj. Mennyi kérdés. Ugye ádámok?
   Buta nőszőr. Mire nem jó? Valami funkciója csak volna? Elvágjuk, mint újszülött bébik köldökzsinórját, nyakon suvasszuk, mint maszkulinista asszonyok dülőngélő harmonikaszavú, józanállapotú férjeiket. Nőszőr. Ez másfajta halmazállapot, mint a férfi. Akkor is puhább, ha nem. Akkor is nem létezik, ha igen.
   Kiakaszt minket. Nyaranta s kivilágos virradattól virradatig parázunk a tűszőkegyár számos alkatrészeinek termelésekor. Télen juppi. Megkönnyebbülünk. Még melegít is, természetesen a szalonnatartalékok mellett. De mégis.
  Kihúzzuk. Lecsípjük. Levágjuk a nyakát mindnek. Naponta gyilkosokká válunk. De miért?
  Hogy tetszedjünk nektek, kedves ádámjaink. Hogy szépnek érezzük magunkat. Megfeleljünk az elvárásoknak. Mert a mérce magas. Könnyed annak a néhányjánynak, ki mentesül ezektől a hercehurcáktól. Ha tényleg pihe-puha eleve genetikailag, tesztoszteroncsökkentileg a bőre. Vagy rá se ránt divatra, hobbira, megfelelési kényszerre. Elfogadja magát bajuszasan, nem tépi ki eredeti szemöldökét és fest helyette mást. Nem érdeklik pamacsok, imitt-amotti göndöricék, kósza keszék, és esti magányában el is társalog velük, ha úgy akarja. Vagy a jobbik eset: ha a Nagybetűs Kedvese is békében él a természett(ess)el.
  Bárhogy is van: kedves ádámok, fogadjatok el minket, értékeljetek, mert nélkülünk nem léteznétek. Ahogy mi, nők sem nélkületekül. Szeressetek. Ha tudtok. Mert mi is azt tesszük…
  És ha összeakad a bajuszunk néha, tudjátok, hogy attól szééép a Zélet még. :)