Mária kötényében

  Mivel kevés sportoláslehetőségi választást ad nekem kölcsönbe a pajzsmirigyem, az a vén zsugori kufár, meg a gyerekkori asztmamaradványom, az a vakarék lüdvérc - tehát alapjában a futás, szökdösés, úszás stb. kizárva, hogy ne nyuvasszam meg magam, ha akarom se - így marad nagyvonalakban a biciklizés, pilates, jóga, stb. könnyűségek. Ebből a legtöbbet biztos a biciklire szavaztam, egész tulipánültetvényem lenne, ha Eremdéesz nevet adtam volna nekijük. De még nem vittem a papbácsinkhoz, hogy megkeresztelje, tehát ebből egyenesen lekövetkeztetve nem mutálódok át virágárus kislányba, hogy ne nyílaldossanak kiskertemben még a tulipok.

  Szóval bévallom: a bicikli roppant jó dolog. Tiszta paci kinézetelű - mikor az eső magától lemossa, természetesen máskor tiszta mocskos, és egyszer sem pofázik, mert be van idomítva szépen a kussolásra.
  És mert a Kellemes karácsonyi húsvét  - mármint ez az idéni jól sikeredett és remélhetőleg fehérhollós gyakoriságú havas húsvét - lejárt, hát ebből kifolyólag a tegnap lementem Homoródalmásra, s ma 36 km-t tekertem nemárulomelhova, a kb. 10km/h-ás szélsebességgel karöltve.

  Szeretem a szelet. Olyan mókás, és mindig ellenkező irányból fúj, mint amerre haladnék. Csípem a buráját és ő is az enyémet, még most is kellemetesen piros a pofám színe, hiszen ahogy rágondolok, el-elpirulgatok. Jó szolgálatot tesz a téli csizma is még, s a fülvédő-kesztyű házaspárral való hancurka is ebben a kellemetes forróégövi 14 fokban. Bár nekem inde-unde mindegy, hány fokot mér a régimódi higanyos, hiszen én sosem izzadok. Ezt se engedi a pajzsmirigy. Mert ő egy ilyen irigy és erőszakos barátném nekem. De mit tehetnék? El kell fogadjam. Egyrészt nincs más választásom, másrészt vele élek, vele hálok, kezitcsókolom.

  Nos, szerfölött élvezkedtem a paradicsomi tavasz zsenge ég-földjében, a marcivirágok sárgaságos képit meg-megbámultam, le is töpdöstem igézet ellen, s örömteljesen szipogattam be a szántásra váró területeken szétterített ganyészagot; tiszteletteljesen nyugtáztam, na nem a napot, hanem az oklándi, s a karácsonyfalvi gólyák kattogását. Na persze az egyszem lövéteiét is. Hazafelé félignél tovább megfagytam, tehát úgy háromnegyed 8 járásáig mindenképpen igencsakost.

  Falunk végéhez érvén épp az utolsó dombról kerekeztem lefelé, mikor felradaroztam kétoldalt a juhászkutyákat. Természetesen gazduramék nélkül. Egyik csapat már a szájván felé baktarászott, a másik viszont döglött az út bal felén a mezőkön. S én, észkombájn, gondoltam, hogy az aszfalton csakcsakcsak hazasuttyogok. Ámde kaptam egy célzott meglepetéscsomagot: az egyik istentelen rusnya dög észrevett, és ahogy felállt, rögtön elkezdett vágtázni felém. Nos. Akit harapott/rágott össze juhászkutya, az képzelje magát az akció közepébe. (Bár engem nem részeltettek e szerencsében kutyék, és eztán sem töltene el heppivel, ha igen, de bizony egyik nénémet pár éve máshol más kutyák megkóstolták. Sajnos. Én mindenesetre szeretem a szokásos elhelyezkedésben és egyben tudni becses testrészeimet, a végtagjaim tetszőleges átrendezése ráér aztán majd a formalinban is. Gondolom.)

  Egy másodpercnyi villanás az észiben, hogy tutira nem érem el a falut hamarabb, mint ahogy a juhpótlék engem. Tehát domboldalról lebiciklizés közben satufék. Vissza. (Emlékeztem, hogy a dombtetőn 4 férfi ganyét rámolt, ott mégse leszek egyedül.) Én amúgy dombokra inkább tolom a biciklit - az előbb említett barátnéim mián - de úgy igaz, ahogy nem: semmiágú fogalmam nincs, hogy karikáztam a 4 db. emberig vissza, de hipp-hopp ott termettem. Aztán felakasztottam a földre magam. (Lerogytam.) De megmenekültem, mert a bestia eltűnt a látóhatárban. (Gazdi füttye a segítség-segítségem után csak meghallotta magát. Vagy mi. Vagy a frász-szag elért az orráig?)

 Aztán hiába akaróztak a 4 fiatalemberek a faluba elkísérni, megkutyáltam magam, határozott remegő inakkal elmagyaráztam, hogy se gyalog, se biciklin nem. Áldott szerencsémre, traktorral jött egy más fiatalember, és az utánfutóba felmászott a bicajésén, majd Tófalán - az Újnegyedben, ami a falu végén lakik - lepakoltak. Onnan már macskaugrás volt a Hazáig.

  Úgy nagyjából és aprajából ennyi a sztori. De mégis elmondhatom: talán Mária kötényébe hullottam...