ki-sebek

Ha már engem a Zisten olyan helyre rakott lakni, ahová az Ördöggarádics nevű utcán kell kimászni, hát ott veteszködöm. :)


Igaz, biciklivel bé ott még egyszersem ereszkedtem, annyit senki nem fizetne nekem, s kifelé se kerekeztem ezen a szépreményű utcán még sose, mert bármennyit fizetnének is ezért, tisztán s egyszerűen: nem tudnék, annyira lűttős felfelé a domb... Biciklitársalgós magányaimban lehajtok inkább a másik utcán ajszeg felé - bár ez sem kismiskadolog - s inkább megkerülöm a fél falut. Ráfér a falura, s reám is.


Most mivel béállott a(z egyeseknek) szürkedús hangulatú eső - a ketteseknek, mint én: a szeretemeső - mára mégis no bicaj lett. Ki a feketített fene akar februárban tökig - vagy pináig, kinek mi a gondja, azt búsulja, ugye - ázni. Mert én nem. Hát gyalogosan tapicskolom a vendégmarasztalót béazon, megnézem, hogy nem vitték el a falut a helyiről, vásárolok a boltban kicsi gyömbért, gyümölcsöt, sütök kenyeret is hirtelen ott, mármint a boltban... ellátom káposztamagokkal a tavasz közeledtét - hadd legyen enyhe varázsütésre ősz, s belőlük savanyú káposzta a hordóban. Szóval ilyenek.

Kedvenc elárusítóm nagyonrepedtdeszokásosankedves hangon recsegi az övét,  eszmecserézünk arról, hogy én ezt a járványt kikerültem. (Tudniillik, jelenleg  fél falunk seggét szúrkálja Karesz, a helyi baknövér. De én nem vagyok a fél falu. Még.) Aztán andalgok bájosan hazafelé.


Gondolatban felvázolom magam előtt, hogy hejbejólesz, mikor a központi híd és környéke is le lesz üdén aszfaltozva - remélhetőleg és a sokszoros fentről hulló ígéretek ellenére idén év végéig az elmaradt útjavítások tényleg mind ki lesznek eszközölve, hogy magyartalanul tudományosan fogalmazzak immáron - és a valagamot nem rázza a bicikli a két aszfaltréteg közötti semmin megmaradt röhögő köveken, s nem ölünk meg több márkás Shangjung cipőt a taknyos sárban legalább a főúton.


Szemlélődésekre azért voltam amúgy képes, mert az okulárét otthon hagytam, ezáltal természetesen jobban láttam esőben az ablaktörlők hiányában. Az ernyőt meg összecsuktam, mert a márka ismét hasznosnak bizonyult: kinyitva is annyit ért, mint nem.


És a malom-paplak-templom-régi óskola megszokott látványai után újra elérek jólmegkeresztelt utcánk aljára - Ördöggarádics - aholis rögtönöztem egy megállást. Na nem azért, mintha vénnek érezném magam, s a szuszogóm jelezné is, hanem csak nézelődni. Mert fölöttébb fura nyegések jutottak el fülem rejtekeibe.


Másképpen éles télidőkben, mikor a lövétei leányok, s a szép fiatalasszonyok, mint én pl., igazi mandulaszemeket varázsolnak szép orcájukra a hidegtől, bizony olyankor sokszormegállós ez az ötszászfokban meghajlított meredek utca, mindenki gyalog-buszjárata igényli a meg-megállást. Most egyvégtiben úgy tevék, mint aki kisiet, ha a szememet ki nem nyomta volna valami csoda az utca jobb felin. S a fülemet az eszmei értékű zaj.

Két darab egyszeri használatos, éretlennarancs-színű borotva adott le szemérmetösön halevány életjelzéseket felém, hogy vagy vessek nékik mentőmellényt, vagy bájoljak ködöt a fejükre. Elpanaszolták, hogy két fiatalember időhiányban ébredéssel, s reggeli munkába menet futva beretválkoztak, egyik a pofáját, s a más az alföldi kincsét, a gatyáját eppe a garádics alatt tolta a helyire vissza. Gondolom, a habot a kóbor kutyákkal tüntette el magáról mindkettő. De ezt nem kérdeztem. Mert ugye, illetlenség. S szegény éretlennaracssárgák bé is voltak hangszállgyulladásozva, tán már a gégerák is kerülgette a torkukat, addigelé annyit bünnyöghettek... Szonnyasok nem lehettek, mert dergett reuk az eső, legalább ennyi hasznok volt a februárból.


Véletlen ott járt egy nénike, aki észrevette, hogy kikkel ducsálok, béállt ő es azzal a szöveggel, hogy miért csak azt két behemót nagytökű teremtményt vetttem észre, a kisebbecske beretvát miért nem. Hát tényleg, ezök hárman a párban voltak, nem ketteskén...


A harmadik, miután reakacsintottam, azt is elfosolta - pedig hej, a férfiak ilyent nem szoktak, de ez ugye, még alig kamaszodott, ahogy látám, hát neki megvan engedményezve - hogy azért van sokcigitszívottzöngésű hangja, mert hajnaltól mostanig avval szórakozott, hogy a selejtezett bébikkel töltött lufikat béfújja a kertbe, rea a száraz ágú fákra, lamiponoknak. Hátha kitölti a szélnek a szemit vélök.


Én osztán azzal békítettem ki őköt, hogy megírom, né, te világ, ha kerül benned nálam szebb asszonyka, akkor menten menj, és segíts két hajótörött legénynek. S egy szépreményű tinibojnak es.

Bacchus. Az égen s földön. Ma éppen fasírtot és csirkecombot akartam a kocorral nyesve falatozni, mikor reám dudált a fennvaló, hogy böjt van, te utolsó emberizink. Fene a beledet. Úgy megijedtem, hogy menten le kellett nyomjak egy futuckó szilvát a torkomon. Majd még egyet, hogy az első ne érezze egyedül magát odale. Erre fel ahelyett, hogy békességben megszeretgették volna egymást az alföldön - a gyomorszáj környékin - elkezdtek veszekedni, hangászni, hegyi áerre vágytak. Az első lehetett a nőnemű, mert felült a hangszálaimra, eppe olyan fájintosan, mint öreganyám a seprüjire szokott volt, a második csinált bánatában, na nem egy gyereket, hanem két fekvőtámaszt, aztán kiiszkolt a szájamból.

Eméssze meg a dühü a bolondját. De én egyszer nem.


Ennek utána béinvitáltam két pocegeret a konyhába, és békességben elrágcsálunk némi füstölt sajtot házikenyérrel, elcincogtunk azon, hogy mi a görcs is a szerelem. Szerettem volna tudni, egyiköjüknek hogy ityeg a fityeg, s mozdul-e még a pecek a másnak, de rögvest fordítottak a lapon.

Nem-e kivallattak volna, hogy valentájnkor kaptam-e szívecskét, rózsát. De felvilágosítottam őket, hogy azt nem, de mustárt kaptam. Hát azt minek, kérdék nagy jámborsággal. Azért, hogy a tavalyi lófact legyen mivel megegyem. Ezután jó vendéglátóként egyenesen a szemük világába nézve mondtam nekik,  hogy immár menjenek a szentjükbe, mert hívom Kancsi Marist - a vén anyamacskát - s az úgy elrendezi a dolguk, hogy azt se mondják: nyikk.


Nálunkfelé csudás szokás az, ha kínálnak valamivel, akkor ódzkodni kell, nemgetni, akkor is, ha guvad ki a szemed a pánkóért, csörögjéért pl. Én úgy állok a dolgokhoz, hogy már rögvest kínálgatás előtt szégyentelenül megtömöm a pofám, s a kabátzsebem, de mikor én kínálok, s huzakodnak, hogy nem kell, rávágom azonnal: akkor egyetek halat. Hát elmentem a boltba halért, hogy legyen itthon, ha már böjti szelek fújnak.


Vettem három darab cinai alaszkait, mert mi négytagú család lennénk, hát jusson mindegyiknek egy-egy. Azt még nem tudom, eszik-e vagy isszák, de jövő hammazószeredáig kitalálom.

Addig meg, hogy kárba ne vesszen a mai nap, s a drága disznókőttség, odateszem rotyogni a töltött káposztát a mázas korondiba.

  Egyszer volt, ahol nem, malacfalván innen, álomreccsenésen túl egy kerekkpofájú kekszbolt. A kirakatába somfordált minden, mi szemszájnak ingerménye: feltekert parfümillat, pirinykó mézesmadzag lóbálásra, ketyerészésre alkalmas sikoly, lélegzetelállítóan fokagymaszagú párbeszéd, persze - valljam be - a csomagolt túlórák a hátulsó párosban kínlódtak, mocorgásuk nyekkenéseire csak az idő vetett fél fület. (Az is azért, mivel szegényke a másik fülére tök süketként hallgatózott.)

A mámai verőfénnyel vert napon örömmel kidoboltatik: egyik latinusz tartományusz – Poetusz – berkeiben változások állottak bé, ami abban nyilvánulgat meg, hogy legelőszöres ezt a pösze ellencsászált toll- és trónfosztjuk. A toll kezéből kivétetik, s teste minden szegletiből es, nehogy megpróbálja netántán felhasználni hátsó szándékokból vezérelve.

Az okok pontokba szedetten, szépen-rakottan – mint a lövétei székelyrokolya – általam megparancsolván lehajtogatásra kerülnek, főleg folyékonyan értve, s főleg gégetájékon.

1. Kifosztogatott ellencsászálunknak fővétel ígérgetésével megtiltatik, hogy hamis nézeteket terjesszen el a szegény részrehajló alattvalók között – főleg a hosszúhajúak középfertályára értve.

2. Nyáli időszakot csakis csoportosan engedünk csereberére, a blogok málháit cipelni csak a beavatottaknak szabad – a kiskoronát, szarvat, glóriát stb. viselők elérhetősége a jogszabályok érvénybe lépésekor máris megtalálhatóságra kerül  a provincia talpára – csőcselék - kőszegezett feltételektől jobbra.

3. A blogok malháit emlegetni – bocsánat a blogok málháit emelgetni – bocsánat, eztet már felbetűztem…

4. Tejhatalommal rendelkezünk – a szamarakból való nyersanyag kitermelését azon egyedek végzik az idétlen idők kezdetéig, akik ezen szót tévesen lemerészelik róni háeszben. Egyedüli kivétel megengedhetővé tétele kötőféken olykortájt bévezettetik, de csakis a szerelmi áradozások versberúgásos megfékezésére.

5. Az impérium hóval borítozott paplanos területén egyetlen egy jelvényt köteles viseljen minden alattvaló: az lett légyen a háromszög. A felettvalók jelvényéről még nem született egyértelmű döntés, a hengertest, kúp, csiga jelképek fej fej mellett haladnak a második szavazás után, a csonkakúp két szavazattal az első fordulóban már kiesett. Még egy javaslat érkezett a Dáciára, de a javaslót sajnálatosan elküldtük gladiátori tanulmányútra.

6. Határeseti vonallal aláhúzott Malel és Lóbélt nevezetű személyek nem találtattak meg kémeink által, sem a megfeszengetett Málton, ha megkergülnek – bocsánat megkerülnek, Holdon túlra ítéltetnek.

7. Ez a tartománybéli nép, csőstől, apróstól, nagyostól számítva mind egy borzalmas ragályban szenved, kénjában verseket farag bikkfából, égerfából, poronyfából. Tűzrevaló minden termék. Csupáncsakul a szádokfába vésettek őrízendőek meg, hogy legyen, amik előtt szentségeljen az utókor.

8. Ezen ördögtől való ellencsászár végleges büntetésén egyáltalán nem kellett gondolkozzunk mi – aki én – mert őmaga jelölte ki a neki legmegfelelőbb módszert: a farokmasszázst. Ezért bezárjuk a Rómaifürdő egy kipárnázott és vidrökkel teli kisszobájába egyedüllétével, s nemesi lelkülettel rendelkezvén megengedjük, hogy kezeit három napig edzze, azután jöhet a tényleges gyakorlati kezdés es a ragrímes, helyesírási hibákkal megrakott versek elkövetői között, a századszorra újraregisztrálókon, a blogos szurkapiszkálókon, az okoskodó szakértőkön át a hibákat feljelentgetőkig, de csakis a hímneműeket véve alapul.

Zárópont: A leghosszabb hajat viselő lányom nyomására – ki határozottan bizonyítgatta, hogy minden rosszban van valami jó is – meg is találtatott a feltörekvő ellencsászálban a humor. Meg, hogy nem pösze, csak nagyzási mániájában ellezik. Ezért megengedjük – mert nem vagyunk annyira elvetemültek  – hogy minden február 29-én egyszer a leghosszabb hajú lányom masszírozza meg az ellencsászál… legnagyobb lábujjkáját.

Kelt Poetusz tartományusz, Pompa Liusz által, anno domine etc…

  Jól megfontolva elhatároztam, hogy férjhez megyek önhöz. Felsorolom azokat a többletségeket, mik ehhez a nagyonis merész kijelentésemhez vezettek, ebben a levélkében megfogalmazva:

- az utóbbi hetek legnagyobb részét a maga keménységén töltöttem el, s örömmel megvallom, igencsak nagy és lankadatlanul megtart órákig is, ha kell, cseppet sem puhul el a napi ötödik használatra sem
- amint tapasztaltam, nagyon szereti, ha én kezdeményezek, a vezetést nagyjából mindig átengedi nekem
- kedvenc pózom nekem a himbálózó és az ülő – és most kifejezetten szerényen mondom: a formás hátsóm ezért hálásan riszálva izmosítom menet közben
- bár tudom, a vízözönnel járó, és imitt-amott foltokban rászáradó nyomelemes munkavégzés után a mosdatás az enyém, ezt megteszem cserébe az okozott élvezetért. Igaz, néha feledékeny vagyok, de finnyás nem. Az egyhetes mocsokkal még bátran elvagyok orr/szájhúzogatás nélkül
- azt észrevettem, milyen kevés táplálékkal beéri, szinte azt hihetném: csupán levegővel él, ám arra még nem jöttem rá, ezen kívül mégis mifélével etessem. Valamit majd csak kiokoskodok, hogy feltincseljem valamég, mert a túl soványság azért nem egészen az esetem
- a bordás gumijai még nem csaptak be, nem lyukadt ki egyik sem soha
- a döntéseim mindig jóváhagyja, nem hepecsel fölöslegesen, eléggé néma üzemmódban működik, igaz én visongatok a gyönyör perceiben, sőt, mondhatni óráiban
- az meg kifejezetten növeli a májam, mikor a természet lágy ölén az összehangolt mozdulataink meredt szemmel bámulják az irigyebbek, kiknek nincs részük ilyensmiben. (Igaz, egy bácsika érdekes megjegyzést tett a tegnap a frizurámra: - Ha tavasz lenne, a kontyomba a gólya beléfészkelne! De szerencsénkre nyárközép van.)
- pedálozok eleget önért, remélem figyelembe veszi
Ha a sok kellemesen és fölöttébb hasznosan együtt töltött időnkből, miegymásból úgy gondolja, hogy én vagyok minden szempontból a megfelelő partnere, kérem, fizesse ki nekem a válást, mert sajnos, a tény az tény... vagy költözzünk el valami melegebb éghajlatra, ahol a bigámia nem bűn.

  Maradok szívbéli szerelemmel: a bicajos csaja