Becs, nembecs

 A netes irodalmi oldalak becses és nembecses tagjaihoz. Pont.

(Igen, nem szabadna minősítsünk embereket – csak szóbeli/tettleges megnyilvánulásokra aggathatunk rá ilyen-olyan jelzőket és tudom ezt is: alcímben nem pontozunk, de itt szerepe, helye, értelme lesz a jelzőknek és a pontnak – tehát nem nyomom ki egyiknek se a szemét. Még.)

Emberhonunkban rengeteg alkotókedv mutatkozik meg különféle megnyilvánulásokban; az irodalom, főleg a verselgetés menő műfaj még manapság is. (Mondjuk az más tál tészta, hogy alkotni többen szeretnek, mint olvasni, de erről is pár szót majd fröcsögök pár körrel hátrább.)

Általában, zömében a lányok/nők nyálcsorgatásig tátott szájjal bírják, ha múzsává nemesedhetnek - azaz megihletik a költőt, s egy-egy adott vers róluk/hozzájuk szólhat. (Szülinapi ajándékötlet nekik: tálca nyálfogásra.) És hihetetlen, de vannak még széplelkű fiúk/férfiak is, akikről/akikhez lehet rímes és rímtelen sorokat faragni. Az első megnevezettek - fiúkák - örömükben eljárják a serketáncot – mondjuk öt darab Calgont nem árt nekik előtte beadni, hogyha már rázzák maguk, vízkőtelenedjenek is. A férfiaknak meg széket tolni az eltátott szájuk alá, nehogy leessen az álluk az őket  zeuszoló csúcs-szupi vers hallatán. De.

A verseket tehát megalkotjuk. Először a fióknak. Aztán optimális esetben egy-két-száz alvás után kituszkoljuk a napfényre, büszkén/sután. Ki ahogy. A napfény, a mennyország, a civilizáció istencsászára nem más, mint az internet tágas, orbitális, seelejesevége terjedelmű világa, ahol boldog-boldogtalan megnyilvánulhat, álarcosan - főleg - név, identitás nélkül. Ezzel addig nincs nagy baj, amíg egy adott oldal működtetői által meghatározott szabályokban foglaltak szerint képes valaki létezni, viselkedni, megnyilvánulni. A problémák akkor merülnek fel a tó alján békésen ringatózó iszapból, amikor trollokat kezd termelni a béke. A trollok jó büdös ká anyja. Mondanám. De sok esetben szegény szülőjelölt esetleg csak arról tehet, hogy világra okádta ezen agyhelyhiányos kórral küszködő inkubátorszökevényeket, ugyanis talán, esetleg, valószínűleg – de erre nem vennék mérget - nem feltétlenül a nevelés járul hozzá az erkölcsi/eszmei/közösségi értékrendek  részleges meglyukasodottságához.  Persze alapjáraton és elsődlegesen számít, hogy egy embernek volt-e gyerekszobája, úgymond, de a környezeti tényezők, barátok, csoportosulások is elvihetik valamerre, az optimálisnak tartott jó iránytól főleg balra át. Viszont mindmáig azt vallom, személyes meggyőződésből, hogy amely lény az értelem szikrájával rendelkezik, annak, ha kisiklik is az esze kereke olykor, mégis képes behatárolni egy fogalom, gondolat tett milyenségét egy zónán belül.  Csak képes eldönteni valamiről egy adott társadalmi, civilizációs formán belül, hogy az helyes-e avagy nem. Mert ha nem, ott gáz van. Nagy és szagos.  

Hülyeséget mindenki elkövet, de okos ember más kárán tanul, a félokos magán. Egyszer. Azok meg, kik ugyanazt a hibát legalább ötször elkövetik, és akkor sem biztosak abban, hogy elég volt tanulni, nos, azok bizonyára prokarióták.

A trollok is prokarióták. Szaporodnak, mint az istennyila nyári záporok alatt, nőnek, mint gomba az erdőben, kiirthatatlanok, eltaposhatatlanok. Arcuk elszarusodott állapotú és meglehetősen nagy, mivel  kétpofára zabálják az egójuk termelte díszpintyeket. Anyagcseréjük hátsó termékeit mások orra alá ürítik. Csakazértis.  Mindenféle szélsőséges körülmények között elvannak, a békaszárny repedéseiben is pont úgy tanyáznak, mint a krétaporháton. Hatalmasra szoktak dagadni a helyenközi esőzések - szép beszédek – hatására, és szart sem ér a légycsapó/patkánycsapda; a cipőtalp-csattogás  a fejükön, lábujjak fenék felé irányzott billentése pipepurc számukra. Biciklimelltartót, szeplőmacskazenét, Wc papír-lekvárt a pillanat pillanata alatt készítenek, merthát az semmiség számukra, viszont a békét gyorsabban elüldözik mindenhonnan, mint Calais és Márcsakvoltszabadjurópa dzsungeleiből ikertestvéreiket a NÖMÉE - a Nagyösszefogás és Ölelkezések Mennyei Békefenntartó Erői.

Szóval a trollok élnek és virulnak. Szétoffollják a búzafamézes szerelembe ragadtak csókjaitól kezdve a falfestmények villanylegyújtóin át a porszívózsennyegést ajnározó kecskefelvonókat, a gólyalábsütibe töpnek, lepisálják a napot, a holdat, a csillaghadsereget, szmájlivárukba bástyázzák maguk, de az aranyhajú hercegnők szőrszálain nem ereszkednének le a nagy nihilbe semmi pénzért. Pedig ez lenne a megoldás számukra.

Ám a trolloknál nagyobb meglepi is leledzik drága anyaországunk kisebb-nagyobb tördelésű majdszázéves újságjában.  A mai szent napon bukkantam rá egyik neves netes irodalmi oldalon egy betűfestékes cikkű, elementáris erejű dologra: döbbenten láttam azt a tényt, hogy irodalommal, konkrétan évek óta verssekkel foglalkozó ember nem tudja azt, hogy mi a ballada. Na, akkor, mi a lótúrónak alkot egyáltalán az ilyen verset és miért is nevezik költőnek az illetőt?  Lehet, hogy én vagyok eltájolt iránytű, de úgy gondolom, hogy a velünk született tehetség mellé azért némi verstani műfajismeret, költészettan csak szükséges. Hát bugyuta példával élve: milyen ács az, aki nem tudja, hogy fából van a mestergerenda? (Ja. Igaz. Manapság betonból is készítenek…) Milyen ács az, aki azt hiszi a bakról, jobb esetben, hogy sünkefe? Tehát: aki ácsnak titulálja magát, és nem tudja az alapanyagok összetételét, nincs eszköze, szerszáma a házépítéshez, és ráadásul hatalmas tériszonya van, abból legfeljebb pipalábszárkészítő lehet vagy fogpiszkálómenedzser. Más szűkön.

Ha nagyapó lennék, ezt mondanám a kisunokámnak: előbb tanuld meg az elsajátítandó szakma csínját-bínját, gyermek, ismerd meg az eszközök mibenlétét, építs egyszer kulimászos kulipintyót, aztán építsd fel az ötvenezredik bánffyhunyadi cigodát.  És azután igyál meg egy rendes, igazi unikumot. És felejtsd el az örök örökkéjéig a pléhtetejű, tízemeletes, tyúkszartól hangos cifra hunyadijánosokat, matyikat. Úgyis oda az igazság. De nem csinálok nemváltó műtétet, az tuti, úgyhogy a nagyapóságnak lőttek.

A másik baromság az, mikor szerkik, mentorok, mecénások egy szegényparaszti verset átformálnak saját ízlésüknek megfelelően – merő jóakaratból. ( Egy dolgot jó lenne felvésni az értelem fájára: az ízlés nem egyenlő a tudással, tehetséggel, jó szemmel.  A tehetséget meg kölcsön lehet kérni, de az pont olyan rusnya, mint a kölcsönkérés – akinek van, az nem ad, akinek meg nincs, az adna, de miből?) És ha az illető versfaragó nem azonosul az atyaisten dicsőségével, akkor bizony sutba lesz dobva becses irománya. S kész. Ez annyira helyes, mint a nogobangók állítása: azaz a földünk egy zebratehén, a szarván ülnek az istenek, és hátul potyogtak ki az emberek. (Ez utóbbi tán mégis igaz.)

Tehát: tanácsot adni szabad, főleg ha elvárják, de ne ilyen módon, és főleg a leglegleglényegesebb: a szerző személyiségének átformálása tilos. Nem igazán vall nagy ikúra az, mikor rávarrjuk a gombot a szerző fülehelyére, miután lenyiszáltuk azt, mert szerintünk azt így kell. A fül helye genetikailag kódolt, optimális esetben a fej két oldalán van belőle egy-egy. (Ufónautáknak, fénylényeknek, lényfényeknek: nem elől a homlokon vagy a szájon, meg hátul a hajsodrásban vannak a fülek, hanem pár fokkal azért oldalabbra). Egyeseknél néha fal van, fülekestől, másoknál a fül a seggükre nőtt, de az ilyen speciális eseteken már a bráhmin-Jodamester-Mózes csodatévők sem tudnak segíteni.  

Szóval a személyiség van. Vagy nincs. Amikor van, az bizony olyan-amilyen, és amikor amilyen, azt nem a mi tisztünk – sem tábornokunk – helyretenni úgy, ahogy szerintünk megfelelő a versek méltatása helyett. A személyiségtorzulások oka bonyolult – és míg emberből vagyunk, addig hibáink is virulnak, mint a napocska délidőben, nyáron, Hawaii-in.  Nem mórickolhatunk gyíkból ementáli sajtot, sajtból fügefalevelet karácsonyfaturmixízben. Nem is kell az emberi hibákat dédelgetni, de változtatni azokon csak az egyén képes. Nem mi. Ám versei helyett személyiségét ne formáljuk. Verseit se kényünkre-kedvünkre. Adjunk tippeket, ötleteket, de csakis akkor, ha ügyesebbek/okosabbak/tanultabbak… lehetünk általa. Aki nincs tiszta pelenkában önmagával, és még csak a porban húzogassa – igen: nem tja, ssa – a babakocsit az utcán ötévesen, az ne akarjon rögvest házasodni. Nem érett még arra a limbilimbije. Sem az unciása.  

Emberizink, írj, alkoss, hiszen mit negyvenezer költő Magyaral- és felföldön,  pirkáld le örömed-bánatod, de ha a parnasszusz dokkjától feljebb akarsz kerülni, akkor nézd meg a déenesed, ha nincs tehetséged benne, ne próbálkozz. Ha nem tanulsz: ne próbálkozz. Ha lusta, dög disznó vagy: ne próbálkozz. Az esélyed a mínusz végtelen gyökkböbén lesz.

Aztán tanuld meg előbb, te hétszűnyű kapanyányimonyók, hogy az igekötők nem hátul kullognak, mint a juh segge,  a bárány felhőt, sárga lázat, tojás likőrt nyugodtan pároztassad, az elvetemült gonoszabbak az anyóst is összehozhatják a nyelvével. (Gyengébbek kedvéért latinul úgyis csak Sansevieria lesz belőle.) Ja, rossz az, aki rosszra gondol.
A néniképp nem némiképp. A tolyás, fákja, gója leírása  S.O.S. jelnek – tenyérnyomnak - minősül a Titanic autóablakán, a goja elkövetésekor lemegy hídba Bud Spencer és a jóég somolyogva elszállíttat hátul összekötözött fehér kabátban, menóraként villogó szemekkel, nénózva, egy tütükében.  Stb. (Aki az iskola mellé járt: sajnálom. A  helyesírás az általánosban  még megvan, nem szökött el.)

Tehát szögezzük le, illetve eme két lator – troll és balladabuta - mellé akár fel a következő tízparit:

1.       Imádd a verseket, szolgálj a múzsádnak, ha meg kuka, billentsd hátsón. (Magadat.)

2.       Ne vedd a tápcsatorna legelső alkotórészébe a végterméked lágyan. Keményen se.

3.       Emeld fel a mércét, normát, trollnévnapra küldjél bombát. – E nemes versnél feljebb ha nem látsz, akkor ne nézz. Ugyanis ez a határ.

4.       Tisztelet van, kivétel nincs.

5.       Ha arra a következtetésre jut bármely szakmánfelül trónoló úr(nő), hogy a versed  épp annyit ér, mint egy zsemlefokmérő, akkor  oda-vissza tilos az acélmérgezés, a kendernyaksál, a zsilettfülhegyezés, a sínbetegség, pánikula idején csakis lónyompikulával lehet fizetni.

6.       Nyugodtan hajózz el Leszbosz szigetére nyaralni, a szaphói sorok levendulakakaillata színigaz, éljen Plátó, Nárkisszosz tükre, de legjobban Lilith és Ádámusz a paraditsum előtt. (Évácska, nos, neked egyelőre kuss. Még nem állsz egyenlőre.)

7.       Más tulajdonát macskakörömmel elkaparhatod a sárga föld irigységébe, addig, és ne tovább.

8.       A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond.

9.       A kívánság és a beteljesülés között fényévek találhatóak, az időutazás meg tegnap is megfelelő lenne.  Szóval : álmodj, királylány.

10.   És álmodj, királyfi.