Antarktisza

Mi van SZ. városban  2016. december 7-én délutánjában? Kutyahideg b +. Azaz:  muzi. Antarktisz, Pólvóker, kutyaszínészek.  Kifejtsem hosszasan, hogy más is megértse, miért volt ez úgy? Na jó. Mégse. Mégisigen. Tehát.

Antarktiszt láttam miniben.  Eddig fogalmam sem volt arról, hogy nőnemű ez a hölgyemény, és teljes bizonyossággal voksomat ma se tenném mellette, mert olyan, mint a jú, de merré – zőőőccség, némi holland tulip beütéssel és vajjal a füle megett – de egye fene. Ha nem lenne, ezt is ki kéne találni… A furfangos góbé atyafiaknak meg épp van, mitől főjön most a fejük, hadd, ne kelljen gomblikat se érő kitalálmányozásokkal tölteniük azt a rettentő sok szabadidejüket, hiszen nyakukon a páleszfőzések ideje, a fekete karácsonyfametélések ideje és másmilyen nyalánkságok. Gondókodni meg minek. Attól csak szürkül a haj, bár igaz, azt tartja a mondás, hogy szürke szamárral há… izé, de kopasszal nem.

Szóval Antarktisz. Illetve Antarktisza. Merthát nőnemű – vélhetőleg – az illető. Másodjára jelentem ki ezt a tényt, talán, esetleg, mintha, de még mindig kételkedem a józan paraszti értékítéletemben. Sze’ ebben az unikeksz árnyakvilágban az a biztos, hogy semmisem biztos. A nők gatyástól, madzagostól férfiasodnak, a fiúkák meg olyan lányoskák, hogy hűha. Mész az úton – ha tudod a kreszt és valami csuda folytán járda is leledzik az út mellett: akkor a járdán. És… bámulod a jónépet, mint a borjú az új kaput. Isten bizony, ha pucéran futkorásznának az emberlények, tán akkor se lehetne eldönteni, ki a nő belőlük és ki a férfi. Ebben a karácsonyi kavalkádban meg pláne embert próbáló feladattá avanzsálódunk.  A divat nagy őrület, sok pénzt felemészt a bele, és a tápcsatorna végén kipottyanó végtermékek teljesen hasonultak egymáshoz. A nyomokban fellelhető egyéniség meg összepárosodott a feltűnési viszketegséggel, és helyet foglalt a kófland polcain.

Szegény Anktarktisza meg felvette arcára a hamis özvegyi bánatot – hátha megsajnálják páran… tévedett…  Felhúzta  az ötcentis  sarkú téli bokacsizmulicáját, és egy darab… kockáspettyes úristent, amikor a  Merkúrtól a körforgalomig el akart tévedni, és majdnem elérte a farkcsontja a járdán kevélykövéren döglő jégszörnyetegeket. A jégszörnyetegek pofáján seperc alatt kaján vigyor dekkolt, jobb meg balkezük szaporán kujakba rendeződött, a középső ujjaik meg fürgén meredeztek az ég mély kék, költőien szép boltja felé. Tán mutatták, hogy arra van az igazság.

Antarktisza félszeg megszeppenéssel felnézett az ég mély kék boltja felé… Megcsóválta a (terem)buráját, mert látta, hogy a bolton egy istentelen nagy lakat jelzi, hogy az églakók elmentek melegebb éghajlatra, a téli zord népmesékből nekik is elegük lett. Talán most vígan rúgják a port valahol a Karib-tenger partján dzsekszperó cuki kétágba font szakállával, a sárgaságos minyonokkal, ja meg ja: a bilifejű és repedtfazékhangú dárszvéderrel. De csitt. Mert a gipszorrú búvaltömött Tudjukki még felszenti. Mert annak a seggén is fülek virágoznak…

Antarktisza bukdácsolt tehát a takonyszínű Küküllő felé, égtek lelkében kis rőzse-dalok, züm-züm, suhanóztak vagányul a cuccos autók mellette, s az este, mint totyogó vén trotty átölelte…  Megfagyott szemsejtjein át úgy vélte, Pólvóker leheli rá sejtelmes vallomásait. Tévedni emberi dolog – megmondta már a sün is, és mert ő is tévedhet: a surlókefére visszamászott. Antarktiszánknak szerencsére kicsiddég kinyílott a csipája, és mivel fénybe akarta takaróztatni megfagyott végtagjait és alig-alig működő belső szerveit egyaránt, ezen okból felevickélte magát a G.T. tisztes távolságában levő buszállomásáig. Kilottózta az ötösön valamikor tán még őssejtformájában, hogy a legbüdösebb meleg a legjobb, ezért helyet foglalt komótosan a budihoz legközelebbi padon – nem mellesleg közrejátszott az a szomorú tény is ebben, hogy a többi padot Kalányos Vanessza kisebb-nagyobb csicsergő húsvéti tojásai borították be.

Aztán valahogy béesett a ménkű, Vanessza őszentsége rájött, hogy húsvét még odébb van, összeszedte a visítozó hímeseket és elkotródott Kakafónia más vidékére, ott meg felcsapott adventi koszorúnak.

Igenám. De besunnyogott a hét óra öt perc, mint a lüdvérc, és bezony-bezony, gyemekeim a krisztusban, itt kukuljak meg, ha nem igaz, az állomás záróráját elvitte magával. Szerényen, szégyenlősen, de elcsórta. Antarktiszánk meg ki lett paterolva, hadd eméssze meg az éppen békutyogtatott forró csokiját másutt másképp.

Nem tehetvén mást, átkotródott behúzott farokkal a nagyállomásra, hogy az elkövetkező három órát üsse agyon valamivel.  Merthát ha nem városlakó a lelkem, és véletlenkézből úgy tova 33 és még fél km-re lakozik és háromóramúlvainduló busznyira, ráadásul az útszéli integetést nem preferálja  napleáldozta után,  aztán a sángháj bolttól a használt vécépapír végkiárusításig már mindent békótogtatott, akkor nem tehet mást egy istenteremtmény, mint kiássa a türelmet a lélek harmatos fiolájú bugyrából. Aztán megszorozza plusz végtelennel, játékilag köbgyököt von belőle, deriválja, ezredik hatványra emeli…  és megnyeri a békanobeldíjat. Na jó. Azt nem.

Várakozni mégis jó, mert várakozás közben lehet szemteheneket legeltetni a radiátorokon, amelyek anno a nihilben, valamikor az időszámításunk előtti  időszámításunk előttijében  megfagytak volt vala, ámen. A falon fülönszegecselt térkép jugoszláviás határa Anktartiszának felidézi gyerekkori erdélytelen rémálmait, amikről azt hitte, hogy óriáscsizmákkal leléptek a mesékbe. Úgy látszik, az idő és a mesék valósága itt-ott még összevissza keveri a határok levesét…

Anktartisza mélázik. Azon, hogy  itt bár kutyahideg van, de ülhet, állhat, topoghat, és még kedvesen hozza is szólnak az alkalmazottak… Azon is mélázik, hogy miért lopják el a másik állomás záróráját este hét után öt perccel. Nem lehetne-e a tolvajt kérdőjelre vonni. De inkább befogja. Antarktisza örvend, hogy egyáltalán lyuk van a hátsóján, s hogy nem kell az útra kuporodni pesálni, mint a múltkor ugyancsak este hét után, a másik állomásnál… merthát akkor is ellopták volt a zárórát, vécéstől. Ezen az állomáson pedáns, agyonsterilizált budi van, röpke egy darab lejes a belépő oda, kasszabonostól, vécésnénistől.  Hállivúdi. Többcsillagos.

 Antarktisza mélázik. Eszébe jut pár kutyaszínész a kutyahidegben, ami mind szinonimája a jónak – kutyátlanul - és idevési, hátha pl. az érettségi előtt álló fiataloknak vagy vénebbecskéknek erre majd szükségük lesz (sosem lehet tudni alapon) : király, megfelelő, komoly, állat, csodálatos, remek, isteni, pompás, derék, hihetetlen, rendkívüli, kiváló, oké, csodás, fantasztikus, állati, penge, konkrét, megdöbbentő, menő, raj, bámulatos, baba, fenséges, eszméletlen, kifogástalan, klassz, ideális, döbbenetes, zseniális, örömteli, csúcs, tuti, korrekt, szenzációs, példás, vagány, sirály, eszményi, élvezetes, zsír, őrületes, szuper, ász, príma, oltári, haláli, kóser, pompázatos, szédületes, bombasztikus, derekas, észveszejtő, zsiradék, frankó, passzentos, fenomenális, ott van, irigylésre méltó, májer, ferenc, nagyon jó, példaértékű, ütős, tök jó, szupi, pöpec, klafa, kafa, frenetikus, baromi jó, pipec, baró, magával ragadó, cool, fain, nem rossz, tűrhető, nagyszerű, álomszerű, mesébe illő. Ennyi...