1.

Kishercegünk utazni készülődött. Felöltötte magára, mint egy kabátot, az utazók kiváncsiságát, megsimogatta kedvenc rókavirágjának prémjét, selyemszirmairól lefújta a cigihamut, és megígérte neki  igazándiból, hogy többet nem pöfékel.

- Így görbüljek meg! - mutatta a rókarózsának a mutatóujját. 
A rókarózsa nagyon szerette a barátját, ezért elhitte, hogy a kisherceg csak tudja, mit beszél.
A kisherceg tudta. Eleve görbe volt, mint a nagyapja kankós pálcája, mivel a hamut szokta kikotorni papó a fűttőből, és biztosra vette, hogy több cigit nem fog elszívni. Csak ugyanennyit.
 Nem szokott mellébeszélni, most is igazat mondott. Azt hiszem, az ősei között legalább egy hungén is volt.
A következő bolygóra angyali tollúként aláereszkedve éppen Fordítottországban kötött ki. Jött-ment, sétálgatott, betekintett a pult alá, azaz  az ott élő lények lelki szemeibe is. Hogy s mint, de találkozott egy töprengő arcot magára illesztő medvebocsocskával. Micimackóval. 
Micimackó éppen azon morfondírozott, hogy Malacka szerint ő nem egy észkombájn. De kaszálógép attól még lehet.
- Jé, ez az! Amikor tele hassal eldőltem szunyálni, tényleg elkaszáltam a hangyabolyt! 
És egyszeriben ettől boldog lett. Már szinte szent.
A kisherceget is eltalálta a boldogság nyíla, majdnem a szemét szúrta ki. Így mert majdnem, csak mosolyt ültetett arcocskájára, de tudta, hogy ki fog nyílni. Mint a bicska. Hiába... a hungének.
Ezért rögvest összebarátkozott Micimackóval. Mert mért ne.
Lemancsoztak, bevágtak két csepp mézet, s egy liter szilvát - megint a hungén - és mély filozófiai eszmecserékbe kezdtek.
- Ez a bolygó egy nagy medence. És le van csempézve a széle. Ha leülök a szélre, a lábam a semmibe lógatom. - állapította meg Micimackó. 
- Olyan lapos a semmi! - ábrándozott...
- Mint a bolygótok... - szűrte le a lényeget Kisherceg. 
- A csempén csak papucsban lehet járkálni. S mielőtt a medencébe huppanunk, le kell zuhanyozni előtte... de zuhanyzáskor is topánkában kell lenni! - szedte egy csokorba mélymagvas gondolatait Mivimackó.
- Miért?  - vágott közbe a kisherceg.
- Hogy ne szedj össze lábgombát... - volt a válasz.
- És a medencébe is papuccsal mentek be?
- Nem. Oda nem. Hanem mezítláb.
- Értem... - motyogta fejét vakarva a kisherceg. (Közben lesunyizott pár serkét is.)

- És hova teszed a törölközőt, míg zuhanyzol, Micimackó?
- Hát ahova más is. Felakasztom. 
- Felakasztod?
- Igen. De nem hal meg.
- Értem... - motyogta a kisherceg. (Megint levakart pár tetűgyereket a fejéről.)
- És a zuhanyzóban a lábadra felcsappanó vizet letörlöd-e a törölközővel?
Micimackó erre már nem válaszolt. Elvesztette a fonalat.
Keresgélni kezdték, holdlementéig keresték, de sajnos a hold túlsó oldalára libbent. Azt meg soha nem láthatjuk. Mert ott a nemtudjukkik befogják, gyűjtik téli sapkára valónak.
A szegénység seholse szégyen. De ahol azt hiszik, hogy nincs, ott tudják, hogy van. Ahol meg tudják, ott nem akarják hinni.