Megszületett az élet

elsőként megjelent primitív sejtek leginkább a mai prokariótákhoz hasonlíthattak. Heterotróf anyagcseréjűek lehettek, a vízben oldott szerves anyagokat hasznosították. Oxigén hiányában energiaszükségletüket erjedés fedezte. Idővel megjelentek az autotróf anyagcseréjű sejtek , amelyek az ősóceán szervesanyag-készletének csökkenésekor előtérbe kerültek. Az ősi fotoszintetizáló baktériumok azonban nem termeltek oxigént. Mintegy 3 milliárd évesek azok a kőzetek, amelyekben kimutatták a kékbaktériumok jelenlétét. Ezek a szervezetek fotoszintézisük során oxigént termeltek, és ezzel elkezdték a légkör oxigénnel való feltöltését.

A légköri oxigén erősen oxidáló hatású, ezért szelekciós tényezőként hatott. Az oxigéntartalom növekedése következtében az anaerob szervezetek jelentős része kipusztult, és közben kialakultak, majd egyre jobban elterjedtek az aerob anyagcseréjű szervezetek. Amikor a légköri oxigénszint elérte a mainak az 1%-át, akkor vált lehetővé az erjedés mellett a biológiai oxidáció, vagyis a sejtlégzés. A sejtlégzés az erjedésnél mintegy hússzor jobb hatásfokú energianyerést biztosít. A jobb energiahasznosítás megteremtette az eukarióta sejtek kialakulásának és a sejtek differenciálódásának lehetőségét, ezzel megindulhatott a soksejtű szervezetek evolúciója.

Az eukarióta sejtek mintegy 1,5 milliárd éve jelentek meg. A belső membránrendszerekkel tagolt sejtekben az anyagcsere-folyamatok hatékonyabb, magasabb szinten szerveződhetnek. Az egymástól elválasztott belső terekben a felépítő és a lebontó anyagcsere-folyamatok egyidejűleg, jól szabályozható módon játszódhatnak le. A belső membránok fontosságát bizonyítja, hogy a szövetes szerveződés csak az eukarióta élőlényekre jellemző. A sejt belső membránrendszerei valószínűleg a sejthártyáról leváló részekből származtathatók. A leváló membránzsákokból jöhetett létre a maghártya és az endoplazmatikus hálózat. Az eukarióta sejt mitokondriumai és színtestei más eredetűek: valószínűleg különböző anyagcseréjű sejtek tartós együttélése útján jöttek létre. A mitokondrium kialakulásakor az ősi eukarióta sejt aerob baktériumot kebelezett be, és szimbiózisra lépett vele. Ezzel az eukarióta sejt képessé vált a biológiai oxidációra. A fotoszintézis képességét kékbaktériummal való szimbiózis fennmaradása alakította ki. Ezt az elméletet (ún. endoszimbionta elmélet) támasztja alá, hogy a színtestekben és a mitokondriumokban a prokarióta sejtekéhez hasonló, gyűrű alakú DNS és riboszómák vannak.

A prokarióták és az eukarióták között tehát megjelentek a fotoszintetizáló termelő szervezetek, valamint az általuk előállított szerves anyagokat és oxigént hasznosító fogyasztó és lebontó élőlények. A három élőlénycsoport anyagcseréje teremti meg a bioszférában az anyagok körforgását és az energiaáramlás útját.

A földtörténeti ősidő végéig a növényvilág evolúciója a teleptestes moszatokig jutott el.Az állatok országának fejlődése során – a fennmaradt kövületek tanúsága szerint –kialakultak az összes, ma is élő gerinctelen állattörzs ősi, mész- vagy kovaváz nélküli képviselői: a szivacsok, a csalánozók, a férgek, az ízeltlábúak, a tüskésbőrűek.

Az ősidőben élt állatvilág maradványainak leggazdagabb lelőhelye a dél-ausztráliai Ediacarából került elő. A több száz méter vastag üledékes kőzetben nagyszámú többsejtű, lágy testű tengeri állat lenyomatai találhatók, amelyek azonban elég kevés csoportba sorolhatók be. Túlnyomórészt csalánozók és gyűrűsférgek, valamint kevesebb ízeltlábú maradványait találták meg. Olyan állatok kövületei is előkerültek, amelyekhez hasonlóak napjainkban nem élnek, ezért rendszertani besorolásuk is teljesen