Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Fájdalom
kevelin• 2021. március 21. 07:00 • olvasva: 156
Nem értem hogy lehet
Hogy mire képes az érzelem
Mikor még élsz és létezel
Azt hiszed minden okè
És akkor előtör egy kép
Régmúltból hirtelen
Türelmes gyengéd arc
Nagyon szerethető
Akkor a szívszorítàs
Lelkedben mar
Apàd arca sodró patak
Emléke àrad könnyeket ad
Elmerülsz benne vègleg
Ember vagy s olyan vètlen
Halàllal szemben tehetetlen
Apám
Hogy merre vagy tudom
Tizenöt éve a temetőben
Mégis úgy èrzi lelkem
Bennem èlsz
Furcsa ez a kettősség
Élőben a halott
Lelkemben lelked
Veled mi lehet elrejted
Pedig én még szeretlek
Amúgy minden rendben
Család jól van
De hiányozni tetszik Apuka
Tizenőt év nagy idő Apuka nèlkül
Jó most megtetszett jelenni
De csak úgy képzeletbe
Mègis sok a könny a szemembe
Furcsa ez a kettősség
M.J.Kata2021. március 21. 17:34
Míg élünk emlékezünk, és hiányoznak szüleink.
Meghatóan szép verssel emlékeztél. :(
negyvenkilenc2021. március 21. 09:19
Vagyunk, s nem is gondolunk bele, mennyi mindenből, mennyi mindenkiből vannak részeink. Szavaink a, mozdulatok és a gesztusok, a legtöbb kölcsönben kapott, ránk hagyomanyozódott. Megható a versed! 💙
Mikijozsa2021. március 21. 08:44
Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.
Mikijozsa2021. március 21. 08:44
béke poraira, meghatót írtál
skary2021. március 21. 07:06
ilyen ez...