Kerecsényi Éva blogja

Vélemény
keva526•  2016. január 18. 15:35

Mindennapi kincsünk

Ó, az idő, néha mennyire alul értékeli az ember, tudomást sem vesz róla, elnéz mellette, az utolsó sorba ülteti. Máskor csak hagyjuk magunk mellett elrohanni, engedjük, hogy kiszökjön a kezünk közül, pedig mérhetetlen nagy kincs. Nem árulják sem üzletekben, sem interneten, még ügyeskedve, feketén sem lehet hozzájutni. Lehetetlen befőttként eltenni, konzervdobozba zárni, eldugni, elrejteni, örökül hagyni, jobb napokra félretenni belőle. Viszont rettentő könnyű elpocsékolni, eltékozolni, a semmi szárnyán szélnek ereszteni. S ha már egyszer elmúlt a pillanat, azt sem visszahozni, sem visszakönyörögni, erőszakkal, szép szavakkal visszafordítani vagy megállásra kényszeríteni nem lehet. Egyet lehet, minden egyes percet megbecsülni, kihasználni, nem elvesztegetni, azokkal és azzal tölteni, ami boldogságot, megnyugvást, békességet hoz a mindennapokba, s egyensúlyt teremt az életben.

keva526•  2016. január 17. 22:12

Ébresztő

Atomerőműveket lehetne üzemeltetni azzal a rengeteg energiával, amelyet sokan gyűlölködésbe, mások becsmérlésébe, állandó feszültségkeltésbe, örökös elégedetlenségbe, panaszkodásba fektetnek. Jobbról, balról fröcsögnek a szitkok, utálkozások, jönnek a kéretlen jó tanácsok. Mennyien kritikusak és okosak a mások dolgában, de a tükör előtt nem sokan emelik fel a fejüket, hogy farkasszemet merjenek nézni a valósággal. Olyan könnyű a más gondja, baja felett ítélkezni, a távirányító gombja mellől fujjogni, utálkozni, ujjal mutogatni, hóhérért kiáltani. Pedig az emberek többsége gyáva. Retteg az életében bekövetkező legapróbb változásoktól is. Félelemmel tölti el minden apróság, ami kibillenti a komfortzónájából. Nem egy, nem kettő embernek megalkuvás az élete, hisz van ugyan munkája, otthona, családja, de csak kevesek kiváltsága, hogy mindezekben megtalálja a teljes lelki nyugalmat, a belső békét, az áhított boldogságot. Hány, de hány ember megy utálkozva a munkahelyére, nyeli otthon is, másutt is a békát, elfojtja rossz érzéseit, haragját. Maga alá a gyűri a mindennapok felgyülemlett feszültségét, de változtatni nem mer, még csak odébblépni sem. Az eltemetett harag, düh, elégedetlenség viszont veszélyes, akár egy alvó vulkán, mert amíg fortyog a mély, addig a felszín sincs biztonságban, és elég egy szikra, egy kisebb elmozdulás, hogy fenekestül felforduljon minden, és a kitörő láva maga alá temesse mindazt, ami az életben a legfontosabb. Emberséget, könyörületességet, megértést, segítőkészséget, szeretetet.