Kerecsényi Éva blogja

Gondolatok
keva526•  2016. január 18. 18:24

puzzle


Van, hogy darabjaira hullott, szétesett, működésképtelen élethelyzetek darabkáit próbáljuk újra összerakosgatni. Napokat, heteket, akár éveket, sok értékes percet, órát, tengernyi időt elpazarlunk azzal, hogy az egyes részeket felszedegetjük, elemezgetjük, próbáljuk a helyükre visszailleszteni őket, de mindhiába. A kirakós játék legfontosabb, legértékesebb darabjai elvesztek, eltűntek. Vagy talán sohasem volt teljes a készlet? Egyben jól mutatott, szemre tetszetős volt, és mi annyira szerettünk volna játszani, hogy sok apró, de igencsak lényeges alkotóelem teljesen elkerülte a figyelmünket. Felesleges, idő-, és energiarabló foglalatosság viszont a múlton keseregni, azon tépelődni, hogy "mi lett volna, mi lehetett volna, ha". Ne vessen árnyékot a mára a tegnap, hisz az élet oly rövid. Játszani pedig kell, addig marad fiatal a lélek, amíg megőrzi játékos kedvét, amíg át tudja élni, élvezni tudja a játék örömét. Ehhez viszont nem csillogó-villogó játékcsodákra, játékszerek sokaságára van szükség, az igazán boldog, önfeledt, örömteli játékhoz elég egy IGAZI (játszó)TÁRS. 

keva526•  2016. január 18. 15:48

Csalódott világ

Tele van a világ csalódott, kiábrándult emberekkel, boldogtalan, fénye vesztett párkapcsolatokkal. Tudod miért? Mert türelmetlenek vagyunk, mindig sietünk, folyton attól félünk, hogy lemaradunk valami lényeges dologról, valami fontos eseményről. Még ki sem nőttük a gyerekruhánkat, máris ott köröz felettünk a felnőtté válás szelleme, és a házasság sürgető ténye. Mert ez így szokás, mert ennek épp most érkezett el az ideje. Na, de ki szerint, mi szerint? Amíg saját magát sem ismeri igazán az ember, hogyan is tudna jól választani, jól dönteni. Él az emberekben egy álomkép álmaik hercegéről vagy hercegnőjéről. És kergetjük, űzzük ezt a fantomot, a másikban nem a valódi értékeit látjuk, hanem az elképzeléseink, elvárásaink ruhájába próbáljuk őt mindenképp beöltöztetni. Egy idő után viszont, amikor felszáll a rózsaszín köd, rájövünk, hogy Hófehérke helyett a gonosz mostohát vettük feleségül, illetve Árgyélus királyfi helyett csak Lúdas Matyival kötöttük össze az életünket. Amúgy egyikük sem jobb, sem rosszabb a másikánál, csak mi egész másra vágytunk. Mert időt sem hagytunk arra, hogy megismerjük magunkat, az igényeinket, a vágyainkat, a félelmeinket, hogy elő merjük csalogatni és megmutatni kendőzetlen, igazi valónkat. És a másik ember? Ő kicsoda? Lehet, hogy csak zsákbamacskát vettünk. Mert csak a csomagolást néztük, a borítót, nem hagytunk időt az ajándék kibontogatására, a titkos helyek felfedezésére, fogalmunk sincs, mi lapul a doboz legmélyén. Ismerni akarod a másikat? Akkor néha elég, ha csak csendben figyelsz. Hagyd beszélni, ne szakítsd félbe, figyeld a mozdulatait, a gesztusait, nézz a szemébe, próbálj belelátni a lelkébe is. Tudod, minek örül, mitől fél, mitől szomorú és mitől fergeteges jó a kedve? Hagyd, hogy éljen, hogy önmaga lehessen, hogy kiteljesedhessen, veled és melletted. Fontos, hogy ne csak azonos úton járjatok, de azonos irányba is nézzetek, hittel, türelemmel, megértéssel, szeretettel. S ha nem közös az út, s egész más az irány, akkor engedd el szeretettel, és hagyd, hogy békében éljen, hogy önmaga lehessen, hogy kiteljesedhessen. Máshol, mással. 

keva526•  2016. január 18. 15:44

Sorsjegyek

Kihúzott sorsjegyek vagyunk mindnyájan. Valaha bekerültünk az Élet nevű nagy kalapba, ahol izgatottan vártuk, hogy egyszer, egy szerencsés kéz épp minket válasszon. Van, akinek szerencséje volt, és ő lett a főnyeremény, de sokszor csak ennyi állt a papíron: „Nem nyert”. Talán túlságosan is bíztunk a csodákban, hittünk a véletlenekben, hogy minket bizonyára a legszakértőbb kéz fog majd kihúzni a kalapból. Vágytunk az ismeretlen, új, kinti világra, szabadulni akartunk a fülledt homályból, vonzott egy szebb, boldogabb élet reménye. A nagy igyekezetben viszont valahol félúton elveszett a tisztán látó szemüvegünk, és a kinti, boldognak hitt élet csak tévelygés, erőtlen próbálkozás maradt. Nem hazaérkeztünk, hanem hűvös, idegen földre tévedtünk, ahol gyakran már önmagunkat sem ismertük fel a tükörben. Mert nem elég a szerencsés kéz, kell hozzá a nyertes szelvény is. Zsák és a foltja, cipő és a párja, egy szíven keresztül látó szemüveg, hisz léleknek lélek a párja.

keva526•  2016. január 18. 15:35

Mindennapi kincsünk

Ó, az idő, néha mennyire alul értékeli az ember, tudomást sem vesz róla, elnéz mellette, az utolsó sorba ülteti. Máskor csak hagyjuk magunk mellett elrohanni, engedjük, hogy kiszökjön a kezünk közül, pedig mérhetetlen nagy kincs. Nem árulják sem üzletekben, sem interneten, még ügyeskedve, feketén sem lehet hozzájutni. Lehetetlen befőttként eltenni, konzervdobozba zárni, eldugni, elrejteni, örökül hagyni, jobb napokra félretenni belőle. Viszont rettentő könnyű elpocsékolni, eltékozolni, a semmi szárnyán szélnek ereszteni. S ha már egyszer elmúlt a pillanat, azt sem visszahozni, sem visszakönyörögni, erőszakkal, szép szavakkal visszafordítani vagy megállásra kényszeríteni nem lehet. Egyet lehet, minden egyes percet megbecsülni, kihasználni, nem elvesztegetni, azokkal és azzal tölteni, ami boldogságot, megnyugvást, békességet hoz a mindennapokba, s egyensúlyt teremt az életben.

keva526•  2016. január 17. 22:14

Az élet csodája


Vannak élethelyzetek, amikről fogalmad sincs, hogy hogyan kezdődtek, arról meg főleg nem, hogy miképp végződnek. Csak egyet tudsz, hogy felesleges kérdések és válaszok nélkül, okok, miértek, ideológiák gyártása nélkül, ajándékként, szeretettel elfogadod, és megéled a lét minden egyes pillanatát, kitárod a szíved, észreveszed, értékeled és megéled a csodát. Az élet csodáját. Minden apró, finom kis rezdülését, a nap ragyogását, a szél simogatását, a mosolyokat, az öleléseket, hogy élsz és mozogsz, az egészségedet, a barátaidat, a szeretteidet, a fényt, a sötétséget, a Holdat, a csillagokat, mindent és mindenkit, aki fényével, lényével átkarol és felemel.