A test a lélek ruhája

Kaptunk egy testet, amelyre jó, ha különös gonddal figyelünk és vigyázunk, mert ha a lelkünk bajba kerül, itt kopogtat, ezen keresztül jelez, van, hogy hangosan jajveszékel, néha csak csendben sírdogál. Ha minden rendben, akkor, épek, egészségesek, tettre készek, jó kedvűek vagyunk. 
A lábunkat azért kaptuk, hogy menjünk, haladjunk előre, amerre a szívünk húz bennünket. Ha kell, sétáljunk lassan, ha kell, fussunk, akár meg is állhatunk pihenni, de a szakadék felé vissza ne forduljunk. A saját utunkat járjuk, ne parancsszóra, ránk kényszerített pályákon bukdácsoljunk, vergődjünk és vánszorogjunk. 
Van szemünk is, hogy figyeljünk, hogy meglássuk mindenben és mindenkiben a szépet, a jót, hogy észrevegyük a különbséget a kell és az akarom, a muszáj és a szeretném között.
Van fülünk, hogy meghalljuk a nekünk kedves dallamot, a hívó szót, a jó tanácsokat, a biztatást, a bátorítást. 
Van szánk, hogy segítséget, áldást kérjünk, hogy köszönjünk és megköszönjünk, hogy dicsérjünk, se szóval, se tettel ne bántsunk, csak segítsünk és lelkesítsünk. 
Van kezünk, hogy öleljünk, hogy simogassunk, hogy felemeljünk, és porba soha senkit ne taszítsunk.
És van szívünk, hogy szeressünk.