Keserű méz

Az utolsó szoba

 
Ha a tükröd leszek
Legyél a meseszemű lány
Aki érdeklődve belenéz
És a kiváncsi utazó
Aki lelkem kapuján belép!
Elkisérlek minden zugába
És mire az éj véget ér
Eljutunk lelkem házának
Utolsó szobájába,
Ahol majd én leszek te
És te leszel én.

Ugye nem?

 
Talán neked is fáj minden perc, amit nélkülem töltesz,
 mert nem igaz, hogy minden erősít, ami nem öl meg,
indulni kellene, maradni lassú halál, hiába a könnyek, 
a lelkeden a súly nem lesz tőlük cseppet se könnyebb!

A Sors nem hoz mindig gyors megoldást a problémánkra,
a párhuzamosok sem találnak mindig könnyen egymásra,
 de egy ilyen érzést nem győzhet le két ember távolsága,
ugye nem hagyjuk, hogy kialudjon a felszított tűz lángja?

Ugye nem engedjük, hogy elrohanjon mellettünk az Élet,
és jelzőtáblaként tűnjenek fel benne az eltékozolt évek?
Hiába szólnak ellenünk a statisztikák és mindenféle érvek,
ugye nem adjuk fel, várni fogsz rám, és egyszer odaérek!

Aranyhalak egy kristályvízű tóban

Une petite chanson (d'amour)

Már kopottra álmodott álom minden éj,
amikor a karomban aludtál el,
és minden reggel, mikor velem ébredtél,
sosem hittem volna, hogy képes leszek
valakit egyszer ennyire szeretni még...
Egy nap mégis úgy búcsúztál el: "holnap
jövök a halaimért, puszi, jó legyél! ..."
Persze nem jöttél se másnap, se máskor,
pár sms maradt belőled, s ez a kép:
a tengerparton állsz, boldognak látszol,
és fogalmam sincs, hol ér véget mögötted
a tenger, és honnan kéklik fel az ég...

Túl sok idő telt el nélküled azóta,
az is lehet, hogy rég elfelejtettél,
az aranyhalak egy kristályvizű tóban
lubickolnak a Mennyország közepén,
de ma is várom, hogy megállj az ajtóban,
s ugyanúgy nézz rám újra, mint amikor
először megláttalak, és elmúlt a tél...
Rég elmentél, én mégis visszavárlak,
visszavár a nappal és visszavár az éj,
a Nap és a Hold ma is rólad mesél,
félálomban érzem ahogy fölém hajolsz,
és az illatod egész nap elkísér...

Összetört  t ü
                       kö ɹ
                           kép
                   
                 Vannak      ilyen     napjai ɯ      is,
          amikor     utólag     nem       értem
                    miért    török         össze   valamit,
                     ɒ  kezemből    ömlik  a vér
           és      ɯ int    egy   furcsa   puzzle
                  hirtelen       kiöntött      dar ɒ bjai,
           ezernyi    üvegcserép       heve ɹ
                      a          padlón   most       szert Ə szét.
              Tudom,    hogy     sokáig   tart
                    amíg      újra     ɒ      helyére   rakok
                      minden     kis        üvegdarabot,
                           de    majd     türelmes        leszek
               és       azt      sem    számolgatom,          
                      hogy      mennyi     lehet     hátra,
          háth ɒ     így  nem      sújt     le      rám
              a törött    tükrök     sötét átka.
                     Sajnos       lehet,       hogy     hiába
                görnyedek        a  padló            ɟ ölött,
                                 m Ə rt    bármeddig       tartson,
                      bármennyire   erőlködök,
               mégse     látom          újra     az   arcom
                               a  tükörképmások     között,
                     me ɹ t      a       tükrömmel       együtt
                      tükörképem   is   d a r  ɒ b o k r a    tört...

Az a szó


Ha keresgélsz, ki jöhet szóba,
ki áll szóba veled, és te kivel,
megérted-e mások szavát,
és szavad mások megértik-e?

Megérted, ha elhangzik a "szó",
Ha elsuttogják, meghallod-e?
Megérzed, ha csak gondolják,
hangok nélkül is kitalálod-e?