Emlékek

Emlékek

Vagyok, kit nagyvilág Pesten lepett meg,

mikor a fényre kidugtam fejem.

Visítva bújtam volna visza,

nem engedtek, lefogták kezem!

Féltőn szorított Jó Anyám magához,

hisz alig várta jöttömet,

hiába ordítottam: Viszavágyok!

Nem értették könyörgésemet.

Nem tudtam semmit a világról,

mégis éreztem reszketek!

Édesanyám kezét úgy vágytam,

mert jól tudtam, védelmet lelek.

Pár hónap múlva totyogni kezdtem,

csábított minden mi kőrbevett.

Ismerkedtem környező világgal,

nem kerülte semmi figyelmemet.

Telt az idő, tapasztalatom egyre nőtt,

elmémben ismerős szavak ragadtak.

Megértettem jelentésüket,

fejemben egyre többen maradtak.

Ha akartam tudtam már kérni is.

Sejtettem ha beszélek,

minden mit mondok, előre visz,

még csak kis totyogós voltam,

de olyan ki már tudásában hisz!

Később lett kisautóm, mely' gurult gyorsan,

pöttyös labdám is, mely' vidáman pattogott,

utcánkban volt sok kis barátom,

kikkel kis énem fogócskázhatott.

Sőt egy jó meredek utca!

Ott szánkóztunk ha leesett a hó.

Esténként, lefekvés előtt ha elfáradtunk,

mesével altatott el, a rádió.

Nem volt akkor még Tv-nk sem,

mert nekünk arra nem telhetett.

De volt színes ceruzánk, rajzpapírunk,

azzal játszottunk, számítógép helyett.

Patakot elgátoltuk minden évben,

Pécel után, Rákoscsaba fölött,

telente hatalmas jégpályát csináltunk,

ott korcsolyáztunk a nádasok között!

Álomás mellett a "Béke" strand volt.

Víze nagyon koszos volt, (és) vagy jéghideg!

Inkább ezért, mi láb teniszeztünk.

Azt választottuk, megfázás helyett.

Odajárt sok ismert focista!

Martos Győző, s az Ebedliék.

Boldogság töltött ha velük játszhattam,

visszaemlékezni, erre jaj de szép!

Mikor a múltra visszanézek,

ezernyi emlék rám köszön.

Kisautóm, barátok, pöttyöslabda,

egy pár pillanatra visszajön.

Dermesztő víz, az árnyas strandon.

Szívmelengetőn a kulcsos korcsolya,

jó néha visszaemlékezni, ma is arra;

mi vissza már nem jöhet soha.

2017.10.08.