Utunk

Azt hittem, az a szerelem,

Ha mindent megkapok Tőled,

Aztán lassan fel kellett ismernem,

Akkor lehetek boldog, ha adhatok Neked.

Mikor méricskélni kezdtem az elején,

Mit adsz és azért mit is kérek,

Az álomból sivárság jött felém,

Nem találtam többé semmilyen értéket.

Amikor nemfigyeltem mit érzel,

Csak azt néztem, amit én kívánok,

Napfényre azonnal árnyékot terítek,

És csodálkozom, ha fájdalmat találok.

Az elvárásból építettem a házam,

Azonnal porzott mint a szélre szórt homok,

A vágyam már nem tartotta a lázam,

És nehezemre esett, minden indok.

A hit nem szó, de nem is ígéret,

A bátorságban érezhetem, hogy élek,

Megbízom Abban, Akit szeretni lehet,

Büszkén vállalom, hogy szívemből szeretek.

Sok ember még nem láthatja talán,

Hogy csupán csak önmagáért tesz ilyet,

Mikor valóban észreveszi magán,

A teremtett világ is gyönyörűbb lett.

Nem azért szeretünk, hogy kapjunk,

Hanem mert élni vágyunk,

Megdobbanó szívünk életünk forrása,

És mikor azt éljük, már valóban  látunk.

Ha szívtől-szívedig csak fény vezet,

Nem marad több határ közöttünk,

Azonnal létezésbe kisér a képzelet,

Ahová Mindannyian, szeretetből születünk.