kelta3 blogja

Én azért szeretlek, mert megkapom Tőled azt amire vágyom! Ez a mondat vagy gondolat öl meg minden valódi szerelmet. Csírájában formálja üzletté, adok-kapok elvárást épít a legizgalmasabb érzésbe. Ad dikcióvá, szenvedélybetegségszerűvé tesz minden kapcsolatot. Hiszen attól függök, hogy azokat, a vágyaimba foglaltakat Tőled megkapjam!

Ennek okán jön létre tengernyi csalódás, mert az álmokban megformált élet ritkán válik valóra. Miért? Mert annak az élethez csak mentálisan van köze, valójában nem a valóság. Mikor a nem valódi dolgokkal szembesülve próbálunk meg élni, akkor csak idő kérdése a szenvedés!

Miért szeretlek én? Mert megengedem magamnak, hogy szerethesselek Téged! Elhiszem, hogy bízhatok Benned, nem versz át,  Te is azt érzed, én is kellek Neked, így elpárolog belőlem az ellenállás és hagyom, hogy szeresselek Téged! A hit hátterében pedig a bátorság áll! Bátorság a legigazibb erénye létünknek! 

 Az emberek nagyon ritkán ismerik a lényeget fel! Nem látják, hogy igazából Ők önmaguk jóérzése miatt szeretnek! Saját magunk érzésfelismerésekor önt el minket a boldogság. Amikor szeretetgondolatod támad figyeld meg mit érzel? Jó érzés boldogság kerít hatalmába. Tehát nem azért szeretünk, hogy kapjunk érte, hanem mert Mi, nem tudnánk létezni nélküle!

Miért nem tudunk létezni nélküle? Mert az élet, nem más mint szeretetérzés! A tettek, érzések, gondolatok, vágyak, tervek, akaratok, mind-mind a megnyilvánult életet működteti Benned. A létrejövő cselekedetek hajtóereje a szeretetérzésed! Megszeretnéd tenni, óvni, enni, érezni, élni, addig működik tested az élettel egységben, amíg ezek irányítanak Téged! Mikor itt szakadás történik, tehát a tetteidből kivész az akarom energia, a tested legyengül és Te megbetegszel.

A szeretetérzés teremtő energiájára jön létre minden a Földön! Minden amit látsz, amivel találkozol, amit érzel, végső soron a szeretetből született! Az ember kivételes képessége ennek felismerésének lehetősége. Hiszen ha minden ebből születik és én ezt tudatosan megértem, megélem, akkor a legnagyobb hatalom birtoklójává válhatok, válhatunk! Mi hiányzik még ehhez? A kételymentes, valódi tapasztalásokban érlelt, megélt és átérzett hit! Ez volt az emberiség eddigi útja, a szükséges tapasztalások eredménye, amelynek bezsebelt értéke most megváltoztatja az egész Világunkat!

Miért? Mert én a pöttöm Palkó, nem tudnám ezt leírni, Te nem értenéd, illetve maga az élet vetne ki magából.

Amikor minden embert, a valódi belsőből sugárzott feltétlen szeretetérzése köt össze, akkor megérkezünk a mennyországba.

Mi ennek a legnagyobb akadálya? Az elmével elkülönülten azonosult állapot! A saját tested érdekének, nem megélt tapasztalásokon született, megélésre irányuló leküzdhetetlen vágya! Ki szeretnéd még próbálni, meg akarod tenni, hiszel Benne és végső soron, mert a működtető álmaidat a szereted élteti. Ekkor történik meg a valódi megváltás, hiszen ezzel a tapasztalásoddal válik megélésed a legnagyobb kegyelemmé, feloldódik Benned minden múltból hozott fájdalom. Bizonyítékot nem igénylő módon megérted, hogy minden úgy van jól ahogyan van!            

A bátorság megoldásához különböző utak vezetnek, de a végére minden út a célba fut be. A valódi bátorság tehát mentes a feltételektől, az esélylatolgatásoktól, a valamit-valamiért rendszerektől, illetve a meggondolatlanságtól, és az esztelenségtől is! Hogyan létezik ekkora ellentmondás, miképpen lehet ezt megérteni?

Először a félelem érzetét kell gondolatba megvizsgálni. Mit jelent számomra a félelem? A belefektetett energiáink elvesztésétől, meg a fájdalmas események átérzésétől való érzet. Életünk során bármilyen szituációt tekintve, van egy mérlegelendő helyzetviszonyításunk, a veszteségtől és a fájdalomtól való félelem testünkből adódó rendszere!

Aztán aggodalom a szeretteink és környezetünk körülményeiért. A folyamatos javulás és javítási igény, testünk alap szükségleteként, legyőzhetetlen késztetés ösztönöz  Minket a közösen történő fejlődés irányába. Minden hozzánk és létünkhöz kötődő körülményen javítani kell, ez az elsődleges parancsa elménknek!

Ezeknek egyvelege hozza létre bennünk azt a gigászi, de végső-soron bizonyos nézőpontból eredménytelen harcot, mellyel emberi küldetésünket szoktuk jellemezni. Hiszen testünk öregedésével nem vagyunk képesek folyamatosan, sem javítani létünkön, sem pedig munkáink gyümölcsét megóvni. Az örök változás mindent átalakít, minden vonatkozása testünknek kiszolgáltatott és időleges. Amit az elménk, elfogadhatatlan helyzetnek tekintve folyamatosan elfedni igyekszik! Takargatni, rövidebb vágyak megélésének katarzisával hitegetve feledtetni a tényt, hogy a test számára nincsen kegyelem!

Viszont a Tény, hogy erről itt most én írni tudok, arról tanúskodik, hogy vagyok! Ez a Vagyok amely bizonyos! Ez a valami viszont összeköttetésbe van a testemmel, hiszen abból tudok megnyilvánulni. Nem lehet, hogy ez a Vagyok és a Világ egy és ugyanaz! Létezhetne egyik a másik nélkül? 

Hiszen Benned is ez a Vagyok van jelen, az amely engem is irányít. Az azonos Vagyok érzetünk tesz Minket egyformává, Azonossá! 

Az elme irányította én képtelen a valódi bátorságra. Létével ellentétes az olyan cselekedet, amely tapasztalásai szerint rizikós vagy éppen kiszámíthatatlan. Ezt Ő egyenesen vakmerősséggel vagy hazardírozással azonosítja. Ezért minden emlékeiben őrzött rossz, illetve bizonytalan kimenetelű helyzetet megakadályoz. Problémakeltéssel, aggódással és félelem érzettel reagál arra. Meghatározva ezzel minden helyzet megoldási formáját. De mivel a rettegés, a veszteségtől való félelem ekkor a legjelentősebb gondolat, sután és terhelt tudattal cselekszik. Ilyenkor lemerevedve figyeli,  a számára már tapasztalt rettegett veszélyt és ha csak előrevetített az, akkor a tehetetlen aggódás még nagyobb félelmet gerjeszt benne. Hiszen tenni nem tud ellene. Mert az egy mentálisan létrehozott esemény, nem a jelenpillanatban történő valóság. Így még sutábban kezeli félelmes helyzeteit, hiszen rettegése tárgyára már rá sem bír nézni. Mivel nem kezeli azokat, valódi veszélyekké válnak. Ezek a tapasztalások gyülemlenek kiszolgáltatott sorsában és a pánikbetegség formájában tudatosulnak. Persze ezeknek alapja már mind kizárólag elmetevékenységen nyugszik. Az igazi veszélyben nincsen gondolkodásra mód, ekkor intuitív reakcióval kezeljük a helyzetet. Ilyenkor az elme leáll és a reflexek működtetik testünket. A történetéből, tapasztalataiból itt maradt megélt szituációk szerinti viselkedésmód várható minden egós entitástól. Ezeket hívjuk mi „tudatos” cselekedetnek, amely ezek miatt meglehetősen korlátozottak. Illetve a gyülemlő negatív tapasztalások folyamatosan boldogtalan, szenvedő, kiszolgáltatott ént hoznak létre Bennünk.