Panasziroda 2-Azt mondják...

Perzsi.•  2023. július 29. 10:25  •  olvasva: 125

Azt mondják, a szép szó használni szokott, ha vitás kérdések merülnek fel. Szerintem pedig az egyre romló közhangulat, stb alávágott a közmorálnak. Evek óta "szívok". Kb 5-6 éve meghalt a felettem lakó. Az örökösei kiádják a lakást. Olyanoknak, akik fittyet hánynak a szabályokra. Az előző albérlők valamilyen rokonságban álltak az elhunyttal. Feljogosítva érezték magukat a csendháborításra. Birtokvédelmi eljárást kellett ellenük benyújtanom, mert a tevékenykedésük miatt kórházba kerültem. A mostani bérlők is rokonok, állítólag.( jó nagy család lehet, de gyanítom a NAV miatt lettek rokonok.) A lakás kívülről lepusztult, már a rendőrség is volt kint fényképezni. Él itt velük egy kamasz. Aki tavaly  tavasszal vett egy segédmotrot. Azóta itt berregteti az ablakom alatt. Éjjel is. Ma hajnalban is. Dől be a benzingőz az ablakomon. Nem csukom be, mert akkor megsülök. Nyár van. Kértem szépen a fiatalt, a parkolóban állítsa le a motrot, ne az ablakom alatt. Válaszul rámutatott a másik két itt parkoló motorra. Na ja, de azokat a tulajdonosaik a parkolóban állítják le, s úgy tolják be a lépcsőház elé, vagy még a parkolóban leveszik róla a gyújtást, s csendben begurulnak a ház elé. Nos,  mióta szóltam, a srác meg jobban belehúzott, már néha direkt megáll éjjel az ablak alatt, s berregtet. Mint ma hajnalban. Erre keltem, a hirtelen hangos zajra. A szívem majd kiugrott a helyéről.Fuldoklom a benzingőztől. Jelenleg emiatt nem tudnék szépen kommunikálni vele, mert erős késztetést érzek arra, hogy jól fejbevágjam egy baseball ütővel. De azt nem szabad, ugye? Évek óta idióták laknak felettem. Pedig régen milyen jó közösség volt itt...


Ui: Ti hogy oldanátok meg a kialakult helyzetet?


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2023. október 15. 09:23

@liketorn: Nálunk évente egyszer van lakógyűlés. A szomszédok többsége új, nem beszélünk egymással. A régiekkel igyekeztem összefogni. Panaszuk nekik is volt rá, de nem léptek. Mindig arra várnak, én szóljak a közös képviselőnek. Aki aztán ŕám ideges, pedig igazán nem sűrűn abajgatom. Most is jeleztem felé, lerázott, mondván nem tartozik rá a probléma. A közterületfelügyelet a rendőrséghez irányított. Hónapok teltek el, nem reagáltak a levelemre. Nem is vártam mást, nagy a város, kevés a rendőr, majd pont az én csipcsup ügyem fogja érdekelni őket, mégha másfél éve is dorbézol a suhanc motoros. Aztán pár hete, egy ismert városlakó az fb- n tette közzé ugyanezt a problémáját, csak más városrészben. Írta, hogy ő is a rendőrséghez fordul, s győzni fog. Gratuláltam neki, és kértem, írjon majd a győzelméről, mert az én bejelentésemre hónapok óta nincs még csak válaszlevél sem. Mindezt nyíltan az fb-n. Rühellem ezt az eljárási módot, mert úgy gondolom,( naívan), hogy az ügyeim nem tartoznak a nyilvánosságra. Mégis, ahogyan a digis ügynél is, csak akkor indul el intézkedés, ha azt az ember világgá kiabálja a neten. Ez az fb ereje, de nekem ez nem tetszik. Ennek nem így kellene lennie. Tehát az fb poszt után kijött a rendőrség, s akkor derült ki, hogy a motoros a szomszédomat is és több lakót is zavar. Olyanokat, akik addig sunnyogva tűrtek. A rendőr megkérdezte, miért nem a közös képviselőhöz fordultam. Mondtam, de hozzá fordultam, lerázott. S írásos levélváltással igazoltam szavaimat. Felírták a nevét, telefonszámát. A srác azóta nem itt motorozik. De van még másik kettő. Ők ritkán berregtetnek az ablak alatt.

liketorn2023. október 14. 20:55

@Perzsi.: Én sem, csak felháborító ahogy leírod különben, az utolsó megoldás az erőszak. Lakógyűlésen, fórumon, cetliken, faliújságon kell megbeszélni az ilyesmit... Pontosítanák, úgy véltem túl vagy ezeken, egyébként nagyon erős megjegyzés volt, elnézést. Szóval sokszor segít az ilyen embereknél, hogyha látja, hogy másnak is gondja van már vele, akár közvetve, szemnyitogató, bele kezd gondolni hogy a többiek szemében vajon milyen lehet ő maga.

liketorn2023. október 14. 20:52

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Perzsi.2023. október 14. 20:36

@liketorn: Erre nem vetemednék, bár gondolatban már felaprítottam. ( a motrot) Azóta kint volt a rendőrség, legnagyobb meglepetésemre, és jegyzőkönyvet vettek fel. Ő már nem csinálja, bár ebben talán szerepet játszik az is, hogy ha jók a szemeim, az ő motorja volt meghirdetve eladásra a neten. Fb-n. Ám van még itt pár motoros, rajta kívül még ketten játsszák el ezt, de ők nem mindennap.

liketorn2023. október 14. 12:22

Kiszúrnám a kerekeket, összekarcolnám, bekenném szarvassal az ülést, mint Cartmen a South Park rajzfilmsorozatból. Több vesztenivalód nem nagyon van...

Perzsi.2023. augusztus 1. 13:39

@skary: Megadom neki a címed, berregjen nálad.🙂

skary2023. július 31. 11:26

élvezném :) nem vagy egyedül sosem :) irigylésreméltó :)

Perzsi.2023. július 29. 17:59

@Sznearanka: Máshol, egy új lakásban ugyanez előfordulhatna. Itt legalább ismer még pár szomszéd. Őket is zavarja, mondják nekem, panaszkodnak, de senki nem konfrontálódik. Minek, majd hülye Erzsi keres megoldást. Pedig ha mindenki szólna, az erős férfiak pl, akkor talán elgindolkodna a kiscsávó. A rendvédelem meg szégyellheti magát, mert a nem cselekvésükkel azt váltják ki, hogy az emberek önbíráskodni fognak. A mellettünk lévő háznál ugyanez a probléma állt fenn. Gondolom ők is szóltak a motorosnak. Aki szintén süket, ki ha én nem hapsi. Aztán egyik reggel a bokrok alá lökve találta meg a csili vili mociját.

Sznearanka2023. július 29. 17:34

@Perzsi.: Megértelek. De egy problémát tegyük fel, megoldasz, beléd kötnek majd mással. És nem az a kérdés, hogy igazad van-e, hanem hogyan érheted el, hogy nyugalmad legyen.

Perzsi.2023. július 29. 16:22

@Sznearanka: Köszönöm a tanácsot, de nem. Én nem fogok innen elmenni. Mióta az eszem tudom, itt lakott a családom. Kis kihagyással én is. S rendkívül felháboritónak tartom azt, hogy a vétlen meneküljön. A rendőrségre már bejelentettem, de hétfőn újra megteszem. A Kresz nem tiltja a lépcsőház előtti parkolást, viszont a szabály szerint a parkolóban kell leállítani a motrot, leszállni róla, s úgy tolni a bejárat elé. A ház előtti füves-parkos tér egyben játszótér is. Volt itt hinta is, de a homokozó még mindig meg van. Nem a vétlen félen,( rajtam) kell csattannia a dolognak. Akkor sem, ha ma a csalóknak, bűnözőknek, rendbontóknak áll a világ, s a rendvédelem tűri. Mert kevesen vannak, mert ez az új tendencia, mert telihold van, stb. Ha mindenki hagyná az igazát, abból baj lenne. Igaz, már ott tart a világ .

Sznearanka2023. július 29. 14:41

Szerintem ezt a helyzetet megnyugtatóan a költözés oldaná meg. Persze jó lenne, ha a zajongó szomszéd költözne, de szerintem eszébe sincs! Ő jól érzi magát attól, hogy az erejét fitogtathatja, mert bebizonyítja magának, hogy ő milyen f...a gyerek. Ha nyugalmat akarsz, lehet érdemes lenne körbe nézelődni az ingatlanok között.