kékmagnolia (Perzsi.)

Egyszer csak a "semmiből" egy sziklás terep bukkant elő. Halványzöldes, füves táj, rajta egy-két alig látható ösvénnyel. Majd hirtelen dús aljnövényzettel ellátott terület úszik a képbe, rajta faóriásokkal. Leguggolva az aljnövényzet furcsa képet nyújt. A talajba döngölve megkövesedett,(?), vagy inkább konzerválódott emberi tetemek látszódnak. Nemelyiknek csak az ujjbegye látszódik ki az agyagos földböl, némelyiknek csak  a feje. Balra, a tetemektől, sziklaösvény, sziklaút vezet, de hova? Végigjárva egy hatalmas területet fog közre, ami majdnem szabályos téglalap alakú, ám, hogy mi van a mélyben, azt köd, pára rejti. Csak egy tétova lépés... és valaki visszaránt. Ekkor már látni... egy kb 250-300 méter mély, majdnem szabályos téglalap alakú hasadék van ott. Mindvégig fehéres-sárgás szikla képzi a falát mindenhol. Szép és egyben félelmetes. Lassan eltávolodom innen. 

Olvasgatom a fórumot. Néha érdemes. Azért írom ide le amit érzek, gondolok, tapasztalok, mert összességében egyik fórumba sem illik bele.Vagy épp ellenkezője a fórum  címének. Ma a bocsánatkérő fórumnál akadtam el. 

Nem mindig helyesen kommunikálunk egymással, s ennek sértődés is lehet a vége.Pedig egy helyesen, kellő illemmel feltett kérdésre szerintem mindenki válaszol. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.

Nos, jó pár hete figyeltem fel arra több felhasználónál is, hogy a blogokba elhelyezett véleményekre a szerző nem válaszol. Van aki senkiére sem. Ez számomra furcsa. (Csak nekem?) A blogban nincs szivecskézési lehetőség, sem tetszikelés, pontszámot sem lehet adni, stb. Hála  Poetnek. A blog az a hely ( szerintem), ahol a szerző kommunikálhat az olvasóival. Nem kötelező, de ha nem teszi, ne várja el, hogy továbbra is lelkesen látogassák. Sértegetés nélkül írom, számomra ez olyan sznob megnyilvánulás. Ennél még sértőbb, mikor egy szerző a hozzászólók között csemegézve csak egyes embereknek válaszol. Egyszerű lényemnek ez jelzésértékű: nem vagyok kíváncsi a véleményedre. Több ilyen emberbe futottam bele már itt. Olyan is akadt, akinél azt merészeltem írni, hogy verse tükörversként is megállná a helyét. Cserébe lehülyézett. Aztán hetekig lovagolt rajta. 

Olyan is akad, aki törli a blogbejegyzést, miközben már volt ott hsz, majd ugyanazt a blogot újra visszateszi. Stb, stb.

Minden ember másképp reagál dolgokra. Én pl úgy, hogy ha ilyent tapasztalok, akkor a továbbiakban nem látogatom azokat a blogokat. Nem írok véleményt, minek, ha nem reagálnak rá? És a félreértések elkerülése végett, nem várom azt, hogy ha valakit "meglátogatok" az viszonozza azt. De ha szólok hozzá, úgy gondolom illő lenne válaszolni, hiszen a blog erre (is) való. 

Hogy miért ide írtam ezt? Mert úgy érzem ezért nem kell bocsánatot kérnem, így nem illik a fórumtémába.

Ha számomra valamilyen észrevétlen okból sért bárkit a gondolatom, érzésem, akkor bocsánatot fogok kérni, ha leírja mivel bántottam meg. 

S igen, szép szerdát kívánok mindenkinek.

-

Egyik ismerősöm bejegyzése emlékeket hozott fel.

Galambok

*

Kb 26 éve a lakásunk előtt állt egy hatalmas fa. Túlnőtt még a házon is. ( 4 emeletes) Ott éldegélt egy galambcsalád. Ők nem voltak félősek. Be-belestek a nyitott erkélyajtón át, és búgtak. Nem szép szokás, de bizony a tanítási szünetekben videókazettáról néztünk filmeket, miközben a szőnyegre terített lepedőn lévő tálcáról eszegettünk. Felvágottakat, s minden idényzöldséget hozzá. Paradicsomot, paprikát, újhagymát, uborkát, retket, cipókat, magvasakat. Dőzsi volt, pedig egyedül neveltem fiaimat. Ma ez már nem menne... Szóval egyik reggel arra ébredtünk, hogy a két fiatal galamb nyugodtan sétál a szőnyegen, s fejüket billegetve nézik a szőnyeg mintázatát. Biztosan a kaját keresték.  Ezután mindig tettem ki nekik a kilépő rácsára szalonnabőrkét, magokat. Persze, hogy jöttek a kisebb madarak is, csuli is, cinke, rigó, de jöttek a nagytestű színes  galambok is. ( közel laktunk a hegyhez)  Attól kezdve "etetéskor" kint álltam a kilépőn. Az "enyéim" nem bánták, már a tenyeremből is ettek. A többiek ilyenkor hoppon maradtak. Lilly és Frici. Mindig ugyanazt a füttyszót használtam, ha ennivalót tettem ki. Megtanulták, s ha hívtam őket, akkor jöttek. A fát rég kivágták, galamb is kevés van ezen a városrészen, és a "habzsi-dőzsi" ma már  elképzelhetetlen luxus. 

2022.08.23

Kép:pixabay: 9436196

Avagy jó tanácsok, magamnak.

Ne feledd, hogy minden leírt szónak, (és a kimondottnak is), nyoma marad.

Bár szíved szerint bíznál mindenkiben, ne tedd!

Ha kilóg a lóláb, mosolyogj, s igyekezz elkerülni a csapdát.

Az olvasott szöveget ne csak a szemeddel, agyaddal elemezd,  hanem leginkább a szíveddel.

A többprofilos, nyomokban eredeti jellemet tartalmazó emberektől tartsd távol magad!

Ne hidd el a szép szavakat. Ismét csak a szíved vizsgálja meg, melyik igaz, s melyik nem. Na jó, az ész is besegíthet.

Aki átnéz rajtad, s nem tud köszönetet mondani, mikor segítettél, azt tedd be a spájzba. S elő se vedd többet.

Szintúgy cselekedj azokkal, akik nem válaszolnak az üzenetre. Ők érdekből vannak veled?, melletted? Fene se tudja mit akarnak.

Sok tanács jöhetne még itt magamnak, de a legfontosabb. Igyekezz ember maradni, s ne válj keserű öregasszonnyá.

Bevallom, elnézegetem a faragott dísztököket, mécseseket, szörnyszülött figurákat. Tetszik ahogyan mókáznak az emberek. Érdekes, néha bájos ez a Kelta ünnep. Bajom nincs vele, de a cukorkáért kopogtató gyerekek... mit ne mondjak. Szerencsére eddig még nem találtak ide. Váratlanul ért volna. Nincs itthon édesség. Ami volt/van, azt felfaltam.Nekem eddig ez a nap nem volt releváns. Erre ma kiderült kisunokám jön, és várja a cukrot. Nosza! Gyermekkor, téli esték emléke. Elővettem a diákcsemegét, felaprítottam, (dió, mogyoró, mazsola, pisztácia, mandula). Majd csináltam karamellát, kristálycukorból. Megszórtam a magokkal, feltekertem, golyókat formáztam belőle. Az összes ujjam leégett, de megérte. Gyorsan sütöttem sütőtököt is. Egy pudingos, kekszes sütire is volt idő. Most várom az unokát. Fő az örömszerzés, és a csillogó szemek. Szép, tökös estét kivánok! :-).