kékmagnolia (Perzsi.)

Személyes
Perzsi.•  2023. június 22. 14:05

Kis szerencsétlen...

Szerintem titokban sok emberre mondták már ezt. Akár a  szemébe is, de legfőképpen a háta mögött, vagy gondolatban. 

Ma (is) rám is illene ez a jelző. 

Nagyon meleg van. Fáj mindenem, a meleg fokozza az izületi gondokat is. Toporgok a konyhában, mit főzzek, ami hamar kész van? Gombástésztát? De pár napja is az volt... Vegyek ki valamit a fagyasztóból? - De frisset ennék... Felrántom a hűtő ajtaját. Paradicsom, paprika, kolbász, hagyma-lecsó? Majd máskor. Végül kipattant a szikra: pizza! Minden van itthon hozzá. Akár gombás is lehet. Sitty-sutty, bekeverem a tésztát. Bűzlik. Mi a franc van?-káromkodok hangosan. ( újabban néha előfordul). Szagolom, szagolom, és mosogatószer szagát érzem. Körülnézek, s kigyúl a fény!Abban a kis libás bögrében melegítettem a tejet az élesztőhöz, amiben múltkor készítettem ecetes-mosogatószeres speciális tisztítószert magamnak. Nem mostam ki rendesen? Egyáltalan: miért használom azt a bögrét? Tészta megkóstol. Fura íze van. Félreteszem. Újat dagasztok be, immár ügyelve mindenre. És ismét büdös. Nem annyira mint az előző, de büdös. Végigszagolok mindent. Liszt, élesztő, tej, só, cukor, vaj, oregánó. Egyik sem büdös. Hát én újra nem próbálkozom! Kinyújtom, rá a feltét, megsütöm. Életem legjobb pizzája sült ki. De akkor mitől volt büdös? Aztán tippeltem. Eddig sosem tettem a tésztába vajat, sem oregánót. Most igen. Talán ezért fura a nyers tészta "illata". Még jó, hogy nem dobtam ki az első adag tésztát. Kijött belőle 4 csavart, köménymagos, sós bagett.

Hja kérem, ha én újítani kezdek!🙂

Perzsi.•  2023. április 22. 13:17

A föld napja

Egyszer volt, hol nem volt... de volt. Sok sok éve is ünnepelték már a Föld napját. Akkor sem értettem miért, ma sem. Hiszen itt élünk, nem tudunk kiruccanni máshova, tehát minden nap a  Föld napja van. Régen, kb 25 éve , egy szép napsütéses napon, ami hétfőre esett, és tanítási szünet volt, úgy döntöttem, kirándulunk a két fiammal.

 Szerencsére ritkán kellett őket noszogatni, minden túrát kalandnak fogtak fel. Alkalmasnak tartottam az időt, gondolván, hétfő lévén nem lesz tele kirándulókkal a hegy. Lusta túristaként a hegyre vezető lépcsősort választottuk, pedig a mellette lévő, alig használt erdei csapás kalandosabb lett volna. Ám a vízzel, egyebekkel megtömött hátizsák húzta a vállam. Régen lehetett fenn inni, volt/van ott egy víztározó. Lezárták.Régen faházikó büfé is volt, de bezárták. Szóval ezért kellett cipelni, hátizsákban. Mert egy egésznaposra tervezett kirándulásra nem lehet élelem és víz nélkül elindulni. Komótosan ballagunk felfelé, miattam. Csend, virágok, méhek, fa és fa, megint fa, sok fa,napsütés, kék ég, nyugalom, és.... és a 2.fordulóban rengeteg lefelé igyekvő fiatal. Gyalog, biciklivel és gördeszkával. Azannyát!-kiáltottam gondolatban. Más is kihasználja a hétfői nyugalmat? Pár lépés után újabb csoport, idősebbek, egy egész nyugdíjasklub. Tátott szájjal néztük őket. Majd új, és újabb csoportok, vég nélkül. Lassan felértünk, egészen elkámpicsorodva a tömeg láttán. Leültünk az első erdei bútornál(asztal), és megettük, ittuk a felcipelt "takarmányt", majd kis pihenés után úgy döntöttünk, otthon a 4 fal között nincs tömeg. Lefelé haladva sok felfelé igyekvő emberrel találkoztunk. Nem és nem értettük e rohamot a természet "ellen". S akkor egy csapat haladt el mellettünk, élükön idegenvezetővel, aki lelkesen magyarázott a túrázóknak: remélem örülni fognak , hogy ilyen szép helyre hoztam önöket a Föld napján.Ezután megismételte németül, és angolul is. Mi meg néztünk ki a fejünkből. Néztük egymást, és nem tudtuk, sírjunk vagy nevessünk. Bumburnyákék kalandjai, akik azt sem tudják, mikor van a föld napja.


Napjainkban pedig ennél szomorúbb a helyzet. Épült oda kétszintes csili-vili ház, amiben étterem is üzemelt. Gazdagéknak. Mivel gyatra forgalma volt, bezárták. Épült több kis gombafaház, ahol lángos, hambi, üdìtő, fagyi volt kapható. Állítólag alig hozott hasznot, bezárták. A víztározó vizét pedig manapság elszállítják. Komáromba. Kell az akkugyárnak."Végre", újra lehet cipekedni!

A város pedig ünneplés helyett alszik. Néma, mégis sokatmondó szürkeség fátyola alatt élik az emberek a mindennapokat. Az a város, mely nem is olyan rég elnyerte a legboldogabb város címet.Ahol lassan  egy mosolyért is fizetni kell....

Perzsi.•  2023. január 19. 17:39

Megnyugtató fények

Elmúltak az ünnepek. Jönnek a szürke hétköznapok.-mondják sokan. Nálam évek óta nem január 6-án van fabontás  Napokkal, hetekkel később szedem le a díszeket. Azután, miután leettem róla az összes szaloncukrot. Idén ez a nap ma jött el. Tavaly márciusig bírtam. Viszont a fényeket nem hagyom kihunyni. Ahol eddig a fa állt, ma oda bozontos cserepesvirágokat tettem, s a földjükbe szúrt karóra tettem át a fenyfüzért. Meg egy kép keretére. És megtaláltam az ablakdíszeimet is. Időben. Így most a csillag, a télapó, és a fenyőfa formájú égők, bevilágítják a szobát. Szebb az összkép, mint ünnepekkor. Így vidámabb, nyugodtabb, hangulatosabb a világom sötétedés után. Nem szürke.

Perzsi.•  2023. január 7. 11:06

Szívembe markolt

Fekszem az ágyon. Nem merek mozdulni, nehogy megint szétszedjen a fájdalom.  A levegőt is lassan, óvatosan veszem. Igyekszem visszaaludni. Félálomban egy gondolat még megfogalmazódik. Bárcsak visszamehetnék az időben! Vissza, egy másik valóságba. Vagy bárhova, ahol nincs fájdalom. Nem tudom ezutàn hol voltam, mi történt, de egyszercsak  ugyanebben a lakásban, szobában találtam magam. Úgy kb 31 évvel korábbi időben.  Azonban ez a valóság más volt, mint az én 31 évvel ezelőtti valóságom. A testem nem láttam, csak éreztem. A fájdalom eltűnt, kivéve egy enyhe nyomást a hátamban. Ahogyan felébredtem, megláttam a másik szobában, a sarokban a hempergőt. Abban álldogált a 2 .5 éves  fiam, s a bátyja kintről beszélgetett vele. Rögtön tudtam, nem a saját idősíkomban, de még csak nem is a saját múltamban vagyok. Kimentem hozzájuk  s teljesen természetesen viselkedtek. Csak mi hárman voltunk otthon. Körülnéztem, s a berendezés, kisebb eltérésektől eltekintve, a régi volt. Azonban a konyhában már volt némi furcsaság. A  hűtő helyén egy villanyrezsón , víz forrt egy kávékiöntőben. Megkérdeztem a "nagyfiút", miért van ott az a víz? Nem tudta. Mondtam sebaj, biztosan a kicsi ebédjéhez kell. Ahogyan mentünk vissza a szobába, egy érzés, öröm, felszabadultság keveréke járt át. Hàt megkaptam! Ajándékot kaptam! Nincs fájdalom,  nincs betegség, van új lehetőség. Viszont, valahol mélyen, az "agyam" kis zugában, ott motoszkált a gondolat: volt már hasonló "utazásom", volt, hogy a valósnak vélt élet, álomnak bizonyult. Ezért gyorsan belecsíptem kettő hatalmas nagyot a karomba. Fájt! Oké, szóval nem álom.  Mindent jobban fogok csinálni. Boldogabbá teszem a családomat, s magamat is.Visszalépve a szobába, a kettősszárnyú ablak előtt, felfedeztem egy egyszemélyes heverőt. Kié ez?- kérdeztem a nagyot ( hisz ott egy lengyel nagyméretű heverő volt az én síkomban.) A nagyié.- jött a válasz. Megörültem. Szuper, itt ő életben van! Ránéztem az ágyra, s megláttam egy foltot a lepedőn. Ezt ki kell cserélni! Odaléptem a szekrényhez, kihúztam az ágyneműtartót, s keresni kezdtem. Megtaláltam a régi, szinte teljesen elfeledett párnahuzatot, amit évekkel ezelőtt kezdtem el hímzéssel egyedivé tenni. Az én síkomban.Keresgélek tovább, s közben eltelve még mindig az eufórikus felismeréstől, hogy milyen ajándékot kaptam, elkezdek "papolni" a nagyfiamnak. A szeretet nagyon fontos. Az időseket kell a legjobban szeretni. Miért?- kérdezi a fiam. Mert nekik van a legkevesebb idejük közöttünk.- mondom, s még tennék hozzá pár gondolatot, de a gyerek közbevágva beszélni kezd. Ekkor nem mérgesen, de rászólok. Tanuld meg, hogy nem vágunk más szavába!  Néz ràm. Nem szomorú, csak néz. 

S a lufi kipukkant. Egyik pillanatról a másikra, újra 2023-ban vagyok. A saját otthonomban.

Kérdések: mi a fenéért nem az volt az első dolgom, hogy megöleljem, megpusziljam őket? (Még akkor is, ha azt éreztem, erre lesz lehetőség, hiszen időm mint a tenger, mert egy másik 1991-ben "landoltam".)

Miért volt rögtön fontos "tanítanom". Pláne takarítanom?

Miért írtam le, azaz miért osztom meg?  ( talán más is járt már "máshol" s több tapasztalata van.  Bár kétlem, hogy leírná, mert többnyire hülyének titulálják azokat, akiknek olyan élményeik, tapasztalataik vannak, amit jelenleg még a tudomány is csak megmagyarázni tud, miközben fogalmuk sincs, mi történik. ) Anno azt, aki műtét közben, vagy balesetben, stb meghalt, s visszatért, full hülyének titulálták, mikor beszámolt a túlvilágról. Aztán egyszer csak egyikük a testelhagyást követően, megpillantott egy ott felejtett szerszámot a műtőlámpa tetején. Nem hittek neki, kinevették. (Ott volt.)

És nem,semmilyen gyógyszer nem befolyásol, sem más. Fájdalomcsillapító sem. Max a kávé, már ha iszom.

Isten tudja...

Perzsi.•  2022. október 10. 13:09

Furcsa álom 2

Egyszer csak a "semmiből" egy sziklás terep bukkant elő. Halványzöldes, füves táj, rajta egy-két alig látható ösvénnyel. Majd hirtelen dús aljnövényzettel ellátott terület úszik a képbe, rajta faóriásokkal. Leguggolva az aljnövényzet furcsa képet nyújt. A talajba döngölve megkövesedett,(?), vagy inkább konzerválódott emberi tetemek látszódnak. Nemelyiknek csak az ujjbegye látszódik ki az agyagos földböl, némelyiknek csak  a feje. Balra, a tetemektől, sziklaösvény, sziklaút vezet, de hova? Végigjárva egy hatalmas területet fog közre, ami majdnem szabályos téglalap alakú, ám, hogy mi van a mélyben, azt köd, pára rejti. Csak egy tétova lépés... és valaki visszaránt. Ekkor már látni... egy kb 250-300 méter mély, majdnem szabályos téglalap alakú hasadék van ott. Mindvégig fehéres-sárgás szikla képzi a falát mindenhol. Szép és egyben félelmetes. Lassan eltávolodom innen.