kékmagnolia (Perzsi.)

Van egy fórum itt a poeten...

Azt hiszem, ráléptem egy rímre,
szidott anyám érte,
azaz szidott volna,
de híg verseim nem olvassa.

A novelláim meg na hiszen!
A földön olyan kincs nincsen,
hogy azokból egy kötet kiteljen,
s hatására az ember, olvasni kezdjen.

Igy hát azt hiszem, bujdokolni fogok,
s álnéven majd jókat trollkodok,
úgyis az a divat manapság,
lesz majd itt kánaán és királyság!

-Jártatok már úgy, hogy a környezetetek buzdít arra, hogy írj, csak írj! Ügyes vagy! Aztán el sem olvassák, de időközönként, újra és újra buzdítanak... Rohadtul tud fájni is, és idegesíteni, dühíteni a képmutatásuk. 

Természetesen nem az ide betérőkről van szó, mert ti olvasni jöttök ide, amit ezúton is köszönök szépen!

Csend van, néma csend. 

Néma a város, néma a ház, csak a tv duruzsol halkan. 

Egy magyar nábob, majd a Dögkeselyű.

S az én szám is keserű.

Néma emlékek fájó hada közt egy jó hír: Találkozunk November 11-én... 40 éves osztálytalálkozó. Remélem, el tudom majd vonszolni magam..A készülő képekről majd valahogy lemaradok. Nézem a többiek képeit. Szépek, fiatalosak, egészségesek. "Csak" hárman döglődünk. Belül ordítok. Én miért? Miért nem húzhatom az igát, mint a többiek? -Majd keserű mosolyra húzódik a szám. Van aki ezt is irigyli tőlem. Dühöt kellene éreznem, de inkább a szánalom járja át a testem. Vagy már az sem. 

S hirtelen ez a mondat hallatszik ki a tévéből:" A parádé véget ért barátaim, a többi már a versenybírák dolga." ( Egy magyar nábob)

Illene folytatnom a 2 hete elkezdett mesét, de nem megy. Ma nem.

Háborúk, halál, agresszió, síró , éhező, betegeskedő hátrahagyottak. S egy képzeletbeli varázspálca, mely eltüntet minden rosszat. Varázsol egy olyan világot, ahol a vitás kérdéseket el tudják dönteni, észérvekkel. Ha nem megy ,dönt egy -egy sakkjátszma, vagy más logikai játék. 

Egyszer, csak egyszer jönnének rá a harcba menetelők, hogy egységben az erő. Hogy merjenek egységesen nemet mondani. Nemet, mindenre, ami az emberi fajt lealacsonyítja, semmibe veszi, kizsákmányolja, rabszolgasorba, állati sorba dönti. Nemet: rájuk.

Böngészgetek a neten. Egy csoportban egy képen tunkolt kenyér látható. Más néven mártogatós. Pörköltszaft, jó dúsan pirospaprikás. Anno én is ettem mamámnál. Igaz, ott rirkán, mert sajnos ritkán aludtam náluk, a hétvégi pörköltet pedig korán reggel tette fel főni a mama. Otthon is kaptam, de volt morgolódás miatta, mert ugye 2 gyerek, s egy szelet tunkolósnál nem álltunk meg. Nem marad leve a pörköltnek!-szólt ilyenkor anyám. Mamánál volt más csemege is, amit azóta sem igen ettem. Szalontüdő... de csak amit ő készített. Mióta ő nincs, kétszer kóstoltam, más által elkészítve. Csalódás volt mindkettő. S a sütije! A kedvenc szelet, ahogyan ő hívta. Nem a nagykönyv szerinti. Nem tudom mit tett bele, de azóta sem éreztem azt az ízt. De, tudom. Magát tette bele. S azt utánozni nem.lehet. Vagy a borsólevese, új kis zsenge zöldborsóból. A kevés, zsíron pirított vöröshagyma, kenyérre kenve.És a rántotthúsok...

Azon gondolkoztam, vajon én alkottam e olyan ételeket, amiről néha bevillanok majd az utódaimnak. Vajon emlékezni fognak a mi "kedvenc" sütinkre? A bundás-fahéjas almákra? Azt tudom, hogy a frankfurti levesemre igen. Annyiszor kérték, már -már követelték egy időben, hogy a végére megcsömörlöttek tőle. Egy életre való adagot megettek belőle. S emlékezni fognak az ecetre. Mivel én a saját levesemet, de akár egy zöldbabfőzeléket is azzal savanyítottam. De csak a saját adagomat. Azóta ők úgy mesélik, minden elrontott ételt ecettel igyekeztem feljavítani. Persze nekik ez jó poén.

Más ételekre is emlékezniük kellene, oly sokszor kérték...pl a rakottkelt, vagy a töltött burgonyát.( kivájt burgonya megtöltve fasirttal,majd kisütve)

Túrógombóc, vaníliaöntettel. Bundáspalacsinta...

Én emlékszem. Vajon ők is?

"A mi kedvencünk"

Végtelenül egyszerű, de pepecselős , sütés nélküli süti.

Tejbegríz, 3 féle ízesítéssel

-málna-citrom-csoki

Vagy

-csoki-kókusz-puncs

,de bármilyen lehet, pl mandulás is. A boltban vett ostyalapokra rákenjük a különböző ízű és színű tejbegrízeket, minden réteg  közé teszünk ostyalapot. ( jobb , ha kettőt) Az utolsó lapra saját készítésű csokibevonatot kenünk. Én csináltam karamellát, s összekevertem az olvasztott csokival. De csináltam cappucinós csokibevonatot is. Bármilyet lehet, fantázia kérdése. Egy éjszakát állt a hűtőben, másnap lehetett szeletelni. Ami nem mindig sikerült, a puha mivolta miatt, így inkább nyiszatolás lett belőle. Sokszor orrán- száján át folyt ki belőle a krém. Annál jobban fogyott. 

Ez a mi kedvenc sütink. Volt.

Minden év Szeptember elsején az országban ünnepelnek, emlékeznek. Emlékeznek azokra a bányászokra, akiknek szinte emberfeletti munkája gyümölcseként a szén a felszínre került, hogy aztán a hőközpontokból meleg varázsolódjon a lakásokba. Fekete gyémánt. Ez volt , s ma is az, a szebbik, hangzatosabb neve. Ez a fekete gyémánt azonban sokszor bordós színűvé  változott. Bordóssá, mikor egy-egy sújtólég következményeként bányarobbanás, omlás következett be. Sokan maradtak odalenn. Némelyikük teste soha nem került elő. Az ő koporsójuk maga a bánya, talán az idők végezetéig. Sok-sok év múlva az ő csontjaikból valóban gyémánt lesz. Csak épp nem fekete,se nem bordó,  hanem kristálytiszta, átlátszó, fénysugarakat szerteszét szóró apró gyémántcsepp, melyet a hátrahagyott szerettek könnyei festenek szivárványszínűre.

S a szélben felcsendül egy kívánság, mely felénk köszönés is: Jó szerencsét!