kékmagnolia (Perzsi.)

Sokan állítják magukról, hogy nem ítélkeznek. Létezik ilyen ember?

Kíváncsi vagyok, hogy milyennek láttok, hisztek?

Az internet nem ad valós képet az emberről, bármennyire is igyekszik az ember, de azért mindenki kialakít a másikról valamilyen képet, véleményt). 

Nem, nem unatkozom, de épp ma, pár órája olvastam itt a poeten egy hsz-t, ami arra ösztökélt, hogy feltegyem a fenti  kérdést.

Egy  hsz ezt hozta ki belőlem:

Vannak a világban olyan természetes "dolgok", amikre az ember magától is rájön. Pl, hogy a víz folyékony. Biztos? A víz lehet kőkemény is,( jég) és illékony, azaz légnemű is.( gőz, pára, köd)

Szóval: milyen vagyok én? 

(Úgysem mered...)

Vannak napok, amikor csak úgy fejemre húznám a takarót.Ez a mai nap is ilyen. Nem telt jól az éjjel, pedig tudtam volna aludni. Reggel unottan léptem fel a világhálóra. Vicces csoport...ahol inkább szomorú, elkeseredett lettem. Kinevetnek, kufiguráznak embereket. Hozzáteszem, néha okkal. Most "értesültem " róla, hogy K.Zs ( celeb) szerint van delfin a balatonban. Emiatt merült fel a kérdés egy tagban, mi lenne, ha elkiáltaná magát a balatonban ücsörögve, hogy cápa! Mi történne? Van tippem. Azok után, hogy pár hónapja Miskolcon tengeralattjáró hangját hallották a lakosok a vízvezetékek közelében....hát mit is mondjak? Tényleg itt tartunk? Tényleg. És ez egyáltalán nem vicces, inkább ijesztő. 

Aztán továbblapozva a szellemvilág bukkant fel. Történetek arról, hogy apró gyerekek érzékelik, ismerik fel sosem ismert  elhunyt rokonaikat. Én is érzékeltem nagyapám lelkét, mikor elhunyt. 20 éves voltam. Egy szanatóriumban halt meg. Aznap mostam. Forgótárcsás mosógéppel. A gépre volt téve egy lavór, mely pontosan illeszkedett hozzá a pereménél, az alja pedig a gép belseje felé mutatott. A kád felé hajolva öblítettem a pelenkákat, s éreztem, valaki megrántja a ruhám. Nem foglalkoztam vele, csak csodálkoztam. Majd a lavór, mely stabilan ült a mosogép belsejében, lerepült a gépről, ami  már ki volt kapcsolva. Ekkor megijedtem. Valahogyan rögtön tudtam, hogy papa jött elköszönni. Ránéztem az órára. Rá fél órára mamám és testvérei jöttek szólni, papa elhunyt. Mondtam nekik a pontos időt. Meglepődtek, majd feltételezték, hogy valaki telefonon értesített. Nem volt telefonom, csak 8 évvel ezután sikerült vezetékest igényelnem.Senkinek a környéken nem volt ekkor még telefonja.

Ahogyan olvasom ezeket a beszámolókat, elszorul a torkom. Kevés negatív hsz-t olvasok, a többség történetéből a szeretet sugárzik az elhunyt felé. Gyerekek, akik "látnak" , akik valójában sosem találkoztak az elhunyttal, képen sem, ők mondjàk: papa, mama itt van, viccelődnek, mesélnek, szeretem!

És a negatívak: ( hívők): ezek démonok, felveszik a rokon képét  ártanak. Mivel? Hogy merik ezt kijelenteni  csak mert anno valaki leírta "valahova"? Ilyenkor szokott eldurranni az agyam. Miért nem használják az emberek az agyukat? Pl gondolkodásra? Miért hisznek el feltétel nélkül dolgokat, csak mert le van írva? Ez mindenkire vonatkozik. Olyan példákat látok a világban, hogy kérdezés, kételkedés nélkül mennek valaki után, vag egy eszme után, hogy egészen elképesztő.Semmit nem kérdőjeleznek meg. Agy, gondolkodás nélküli világ. Nem jó az irány. A zsigereimben érzem. Zaklatott vagyok.

Ma van G. születésnapja. Detti nem felejtette el,  dehogy! Ellentétben vele, aki többször átsiklott Detti szüli és névnapján. Utoljára május ején beszéltek. Akkor is "harag" lett a vége. Vádaskodások, igaztalan, mondvacsinált problémák. Hogy aztán legyen indok, miért is nem hívja fel Dettit. S most Detti tépi magát. Valahol mélyen belül még szereti G-t. De ahogyan múlik az idő egyre inkább érzi, érti, hogy G -nek nem igazán van rá szüksége. Hogy ő csak addig kell, míg adni tud. Míg van mit adnia. De nem szeretetet. Neki az nem kell. Ha kellene , keresné Dettit. Ha nagy ritkán összefutnak, G elvesz mindent, mit tud. Lelki nyugalmat,  könnyeket,  tartást, józan észt, dühöt. Átgázol Dettin. Majd minden alkalommal. Mondjuk ki, G önző, energiavámpír  és nárcisztikus. Detti meg "hülye".  Hülye, mert hagyja. Mert G néha tud normális is lenni. Néha. S most Detti vívódik. Felköszöntse G-t? Ismét maradjon alul? Dobja sutba az önbecsülését? Hisz G rendszerint elfelejti őt. Neki nem számít, kinek mikor van a szülinapja. Elfelejti. Elfelejti? Na és?! Kit érdekel? Őt nem. Nem baj ha a másiknak fáj ez a nemtörődömség. Nem neki fáj. Ha szóvá teszik a figyelmetlenségét, felháborodik. Ugyan már, vannak ennél fontosabb dolgok is az életben! Persze, hogy vannak. Pl az ő szülinapja. Azt nem lehet , nem illik elfelejteni. Az bűn. Ha valaki elfelejti, évekig felemlegeti. S Detti most őrlődik. Ő nem "bosszúálló". De már nem bírja, hogy G szemében alsóbbrendű. Ül, kezében a telefon és hezitál...

Pár napja zaklatott vagyok. Egyre inkább a világ sötét oldala nyilvánul meg, az élet minden területén. Aztán ma reggel egy újabb poszt alatti megnyilvánulások akasztottak ki.

Egy hölgy közepes méretű kutyát keres, idős, egyedül élő ,88 éves édesanyja számára, akit nem tudnak mindennap meglátogatni.Kertes házba. A néninek volt kutyája, 2 hete altatták el súlyos betegség miatt. Az utcában lakók leírták, hogy mindig el volt látva a kutya, és figyelemben, szeretetben sem szenvedett hiányt. A kutya több mint 12 éves volt. S a kommentszekció mégis támad. 

" Minek neki ennyi idősen már kutya?"

" Miért kellett az előző kutyát elaltatni? A súlyos betegség nem egyik napról a másikra alakul ki. Biztosan elhanyagolta, nem hordta orvoshoz. Az új kutyát sem fogja?"

"Ha meghal a néni, a család átvállalja a kutyát?"

" Tartson inkább macskát, azt a szobában is lehet."

És az állatvédő egyedület:

" Van egy 9 éves kutyánk, de neki tán már nem kéne kutyát adni."

És jön az önfényezés, melldöngetés, kommentszekció maga mellé hangolása.

Egyre többször olvasok olyan megnyilvánulásokat, hogy bizonyos kor felett,( időskor), már minek, hová, meg amúgy is...

Személyes meglátásom:

A néni egyedül van. Társ nélkül depresszióssá is válhat. Ki- eldobott kutya rengeteg van. Akik gazdira várnak. Az életben nincs garancia arra, hogy csak idősek hallhatnak meg. Ezért garanciát kierőszakokni arra vonatkozóan, hogy a lánya magához veszi a kutyát, ha az anyuka elhuny, dőreség. 

Sikít a lelkem.

A busz. Már megint az Ikarus. Lassan araszol le TB középsőről,a suli megállójától Bánhida felé. Szokás szerint tömve van. A tűzoltóság épülete most  egy 2 szintes irodaház. Vörös dísztéglával kirakott utcai homlokzata már jól ismert egy régebbi álomból. Csak akkor a busz felfelé kapaszkodott. Akkor egy vizsgára kellett sietni. A suli környéke más volt mint a mai állapot. Körbefonta az erdő, a két darab földszintes rozzant épületet. A lépcsősor mállott volt és hiányos. Bent linóleum, és egyszerű ebédlő, ahol az írásbeli érettségi folyt. A másik épületben büfé rejtőzött, elég jól felszerelve. Presszókávé, szendvicsek, tea, sütemények. Drágán, mégis megengedhetően. 

S most, ma pedig lefelé araszol a busz. Tömve van. Már nem a régi fajta desing, ez már az új Ikarus.  Nem látom magam, de tudom, hogy rajta vagyok. A bánhidai kereszteződés előtt már látom hol vagyok. Az első ajtónál lévő lépcsőn ülök, mellettem az egyik általános iskolai osztálytársam áll. S ekkor felszáll egy alak. Arcát nem látni. Talpig feketében, fején kapucni, s úgy magasul felénk. Érzem, hogy ő a halál. Rossz érzés fut át rajtam. Ekkor nagyon lassan elindul. Be, a busz közepe felé. A busz lassan bekanyarodik  Bánhida felé. Nincs ott bal kéz felöl semmi, csak a régi, üres saroktelek, ahol ma benzinkút áll. A 80 -as évek elejei táj dominál. A busz megáll, leszállunk. A szembe levő üres földterület mellett haladunk el. Ott ma egy családi ház áll, étteremként működik. Felpillantok, s amit ébren meghökkentőnek találnék, álmomban nem. A világos égbolton egymás mellett 2 égitest áll. Jobbra a hold félkaréj állapotban, s karnyújtásnyira mellette a nap. A hold ezüstösen sárgásfehér, a nap sárga. A hold a fényesebb. Közben olyan érzés fog el, hogy a föld körül megszűnt a pajzs. Lent világos van, ha felnézek akkor is, mégis érzékelem a kinti sötétséget. Előveszem a mobilom, ami 80-ban még nem is létezett, és fotózom az égi jelenséget. A körülöttem állók instrukciókat adnak. Olyan szürreális minden.  Az égbolt a 2 bolygó körül halványlilává változik, beleolvadva a sárgá fényekbe. A telefon kijelzőjén  két házsor látszódik, amik az előbb nem voltak ott. Jobbról és balról is. Utcarészlet. Határozottan érzem, ezt nem először élem át. 

Felébredek. Reggel óta ennek az álomnak a hatása alatt vagyok. Nem először álmodtam ezt,  az az érzésem. Olyan valóságosnak tűnt ninden.Viszont az emlékeimben eddig nem szerepelt.