Galambok

Perzsi.•  2022. augusztus 23. 12:16  •  olvasva: 129

Egyik ismerősöm bejegyzése emlékeket hozott fel.

Galambok

*

Kb 26 éve a lakásunk előtt állt egy hatalmas fa. Túlnőtt még a házon is. ( 4 emeletes) Ott éldegélt egy galambcsalád. Ők nem voltak félősek. Be-belestek a nyitott erkélyajtón át, és búgtak. Nem szép szokás, de bizony a tanítási szünetekben videókazettáról néztünk filmeket, miközben a szőnyegre terített lepedőn lévő tálcáról eszegettünk. Felvágottakat, s minden idényzöldséget hozzá. Paradicsomot, paprikát, újhagymát, uborkát, retket, cipókat, magvasakat. Dőzsi volt, pedig egyedül neveltem fiaimat. Ma ez már nem menne... Szóval egyik reggel arra ébredtünk, hogy a két fiatal galamb nyugodtan sétál a szőnyegen, s fejüket billegetve nézik a szőnyeg mintázatát. Biztosan a kaját keresték.  Ezután mindig tettem ki nekik a kilépő rácsára szalonnabőrkét, magokat. Persze, hogy jöttek a kisebb madarak is, csuli is, cinke, rigó, de jöttek a nagytestű színes  galambok is. ( közel laktunk a hegyhez)  Attól kezdve "etetéskor" kint álltam a kilépőn. Az "enyéim" nem bánták, már a tenyeremből is ettek. A többiek ilyenkor hoppon maradtak. Lilly és Frici. Mindig ugyanazt a füttyszót használtam, ha ennivalót tettem ki. Megtanulták, s ha hívtam őket, akkor jöttek. A fát rég kivágták, galamb is kevés van ezen a városrészen, és a "habzsi-dőzsi" ma már  elképzelhetetlen luxus. 

2022.08.23

Kép:pixabay: 9436196

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Perzsi.2022. augusztus 24. 07:52

@liketorn: Szerintem a Frakk a macskák réme cimű mese, mint akkoriban mindegyik, részben propaganda volt. Óvatosan, és mértékkel csempésztek bele üzeneteket. Akkor is voltak éhezők, de nem lehettek szem előtt. Attól még jó kis mese volt. Nálunk viszont tényleg így volt, 4 féle felvágott, sajt, cipók, s sokféle zöldség. Nem dicsekvés, de lassú tempóban végigettünk egy 90 perces filmet. Mindezt egy fizetésből, a 90-es évek közepén . Azt nem tudom hova kerülök, és mit írnak jóvá, de a természetet , a bolygót mindig szerettem.

Perzsi.2022. augusztus 24. 07:45

@kosa: Köszönöm szépen.

liketorn2022. augusztus 24. 00:53

Mint kiemelted, a hűtők mára üresebbek. Frakk a macskák réme c. könyv óta tudom, régen milyen jó világ is volt anno, ahol is 4 féle főfogás volt még a kisnyugdíjas hűtőjében, mindezt 2 macska és egy kutya mellett.
A madaraid is jófejek, ez mindenképp jópont lesz neked, bárhova is kerülsz.

kosa2022. augusztus 23. 22:05

...mintha tényleg nem lenne annyi madár, mint régen, szépen summáztad.

Perzsi.2022. augusztus 23. 20:04

@skary: Ha csak önmagát szereti, az gáz. De legalább tartós, már ha nem veszik össze saját magával.🙂

Perzsi.2022. augusztus 23. 20:03

@Krisztinka: :-)

Krisztinka2022. augusztus 23. 19:23

💛

skary2022. augusztus 23. 18:34

@Perzsi.: jah azt nem mondtam kit szeret...lehet önmagát .)

Perzsi.2022. augusztus 23. 15:39

@skary: Minden szeret? Bárcsak úgy lenne! Értem mit akarsz közölni, s el is fogadom. Csak manapság inkább a gyűlölet dúl mindenfelé, nem a szeretet. Sajnos. Madarak nélkül sivárabb lenne a világ. Elviselhetetlen. Fák nélkül is. Mivel innen szinte teljesen eltűntek a madarak, teràpiás jelleggel aYoutuberól hallgatok madárcsicsergős, meditálós videókat

skary2022. augusztus 23. 14:56

@Perzsi.: minden él és szeret
az élet ilyen szerep
egyszerűen élni akar
hamar

Perzsi.2022. augusztus 23. 12:24

@skary: Köszönöm.:-) Szépek. El is felejtettem írni, de hozzátoldom. Frici és Lilly volt a nevük. S mindig egy füttysorrál hívtam őket, amit felismertek, s ha meghallották, jöttek.:-)

skary2022. augusztus 23. 12:20

https://www.youtube.com/watch?v=eKMj8nSqGB8